|
Chapter 1: Az alku áll
Újabb év kezdődött a South Park-i gimnáziumosok számára. Habár még csak Szeptember volt, az átlag hőmérséklet 0 C° fok alá csökkent. Hideg volt, ennek ellenére a 11.es osztályteremben ünnepi volt a hangulat. Mindenki örömmel üdvözölte rég látott ismerőseit, kivéve egy embert. Stan Marsh, egyedül ücsörögve padjában figyelt egy embert. Le sem véve róla tekintetét követte annak minden mozdulatát, még akkor sem, mikor becsöngettek, és a tanár csitítva a diákokat, mutatkozott be mindenkinek. Az óra hamar elröppent a röpke bemutatkozásokkal, persze Stan ebben nem vett részt. Egy embert ismert az iskolában, és nem is akart többet. Mikor kicsöngettek, vigyorogva állt fel helyéről, majd Kyle padja elé sétálva, szólította meg.
- Broflovski, igaz? - kérdezte hidegen.
- Igen... segíthetek? - nézet fel rá a vörös kérdően. Stan arcán egy ördögi mosoly terült szét.
- Meglátjuk, ráérnél ma délután egy... üzleti csevelyre?
- Nem hinném, hogy bármi közünk is lenne egymáshoz üzletben - mondta, bár a hideg futkosott a hátán a fiútól. Stan a padra támaszkodva, hajolt közelebb a fiúhoz.
- Ó dehogyis nem... sokkal több, mint hinnéd~ - suttogta ördögien. Kyle nyelt egyet, majd kissé hátrébb tolta magát.
- Rendben... de nem érek rá olyan sokáig - Stan kedvesen elmosolyodott.
- Ugyan~ Max. 10 perc~ Emiatt ne aggódj.~ - mondta kedvesen, majd felegyenesedve nézett a fiúra. - Óra után, keress meg.~ - kuncogta, majd zsebre dugva kezeit, hagyta is ott a fiút, aki ismét össze rezzent, de végül barátai felé fordult. Az órák gyorsan elszálltak és a vörös szava fogható ember volt. Ahogy vége lett és cuccait is a táskája aljára söpörte odalépet a fekete hajú fiúhoz.
- Itt vagyok - mondta majd leolvasta az egyik füzetről a fiú nevét "Stan Marsh".
Stan félretolva cuccait, mutatott a padja előtt lévő székre.
- Foglalj helyet. - mondta, ahogy fel sem nézve a fiúról, pakolta el cuccait. A kérésnek eleget téve, ült le bár nem értette mire ez a formalitás, de nem szólt közbe. Nézet előre és várt türelmesen. A fekete táskájából egy mappát húzott elő, majd pár papír közül kikeresve a megfelelőt, húzta azt ki, majd tette az asztalra. Régi, kissé kopottas papír, ám az aláírás még mindig tisztán kivehető volt rajta.
- Okos gyereknek tűnsz, gondolom tudod, mi ez. - elővéve egy cigarettát, gyújtotta meg. Kyle a kezei közé vette a kis lapot és olvasni kezdte rajta levőket. Nagyot nyelt, ahogy lassan visszahelyezte a dokumentumot az asztalra.
- Tudom, de... minek most ez? - Stan ördögien elvigyorodott.
- Ahogy a papíron is áll, minden apám bankjának tulajdona. Gondolom észre vetted, apád nem kis hitelt vett fel, aminek őszintén szólva, még csak egy huszadát törlesztette. Apám türelmetlen, szüksége van pénzre, és a te családod az egyik, melytől az egész összeget be akarja hajtani. Ugye tudod, hogy ez mit jelente, Kyle? - nézett a fiúra ördögien.
Lassú bólintás volt a válasz, ugyanis jól tudta mit jelent. Apja és anyja évek óta próbálják vissza fizetni a kölcsönt, de... nem éppen vannak a legmagasabb tízezer közt és az élet is kegyetlen tud lenni.
- Apám nem tud olyan gyorsan törleszteni... lehetetlenség főleg ilyenkor. Válság van! - mondta ahogy jég kék szemekbe bámult, de megrezzent annak ördögi csillogásától.
- Óóó tényleg... - kuncogott fel. - Olvastam róla az újságban. - vont vállat, majd nagyot szívott a cigiből, és annak füstjét a vörösre fújta. - Apámnak egy héten belül kell a pénz. Viszont. A levelet még nem küldték ki. És hogy miért? Egyszerű~ - kuncogott fel Stan, ahogy hátradőlve székében sóhajtott. - Ha sikerül megállapodásra jutnunk, a szüleid, és a drága kistestvéred is kimarad ebből az egészből. Nyugodtan törleszthettek tovább, ameddig csak akartok. - legyintett. - Csak neked kell, igent mondanod. - Arcára újabb ördögi mosoly kúszott, ahogy felnézett a fiúra aki kissé felköhögött, ahogy elhessegette a füstöt az arcából, majd dühösen nézet a feketére.
- Mi a francot akarsz tőlem? - kérdezte ingerülten. Stan nem reagált a másik kis dühkitörésére, helyette újabbat szívva cigarettájából, nézett rá komolyan.
- Téged. - hangja ördögien hasított a csöndbe.
- Tessék...? - nagyokat pislogott és hirtelenjében még a dühe is elszállt, annyira megfeledkezet róla.
- Téged. - válaszolta ismét, majd eltéve asztalról a szerződést, egy újabbat húzott elő, majd tolta a vörös elé. - teljesítesz mindent, amit csak mondok, míg apád nem törleszti az összeget. - magyarázta hidegen.
- De ez... - felkapta a papírt de abban tényleg az állt amit a fekete mondott. De nem értette. Miért ő? Miért pont ő? - Ez így nem fair...
- Az élet nem fair, Kyle. Szokj hozzá. - válaszolta flegmán, majd a csikket elnyomva a padon, söpörte félre hanyagul. - Nos? Hogy döntesz? - kérdezte, ahogy a padra támaszkodva nézett a vörösre, aki ismét végig olvasta a papírt, majd letéve nézet a feketére. Apja nem tudja törleszteni és ha elveszik a hozományokat akkor abba bele is pusztulhatnak. Ráadásul ott van az öccse is.
- Miért én? Minek kellek neked? - Stan ördögien elmosolyodott.
- Mert borzasztóan unatkozom.~ És kell nekem egy JÓ játékszer~
- Mert nálatok, gazdag fattyuknál így megy? Unatkozok szerzek játékot? - sziszegte, ahogy a kezébe vett tollat kicsit jobban megroppantotta.
- Pontosan~ - válaszolta negédes hangon.
- Nem írok alá semmit! Én nem leszek játékszer - csapott az asztalra, ahogy felkelt és úgy nézett rá a feketére. Stan vállat vont.
- Felőlem. - válaszolta flegmán. - Ha a családoddal az utcára akarsz jutni, csak tessék. Én csak szegény öcsédet sajnálom, hisz olyan kis fiatal...~ - sóhajtott. Kyle kezei ökölbe szorultak, ahogy kisöccse képe úszott be a fejébe. Végül is nem tehet mást...
- Rendben... - mondta, ahogy vissza ült lehajtott fejjel. Stan ismét elmosolyodott, majd az asztalon lévő papírt, még közelebb tolta Kyle-hoz.
- Nos, akkor gondolom látod, hol kell alá írni. - sóhajtotta, majd ismét hátradőlt székében. Kyle felkapta a tollat, majd kissé habozott a pontozott vonal fölött, de végül íves betűkkel írta alá, majd hajtotta le fejét.
- Remek~ - mosolyodott el Stan, majd elvéve a kis papírt, tette vissza mappájába, azt pedig táskájába hajította. Felállva a padtól, indult el kifelé. - Majd szólok ha szükségem lesz rád~ - szólt hátra, ahogy zsebre dugott kezekkel haladt az ajtó felé. Kyle morgott, ahogy felkapva táskáját előzte meg a feketét és rohant ki a teremből.
A másnap hamar eljött és Kyle nem is várt volna semmit. A tegnap mintha csak álomkép lenne, olyan volt és ő boldogan illetve inkább csendben ült a padjánál, miközben épp egyik könyvében levő házit magolta be. A reggeli idillt egy fekete üstök törte meg. Zsebre dugott kezekkel állt meg a vörös padja előtt, ördögi vigyorát piros sálja takarta. Közvetlen mögötte egy szőke hajú srác állt, ki láthatóan nagyon unta az egészet. Rosszat sejtett de nem foglalkozva vele tanult tovább. A szőke erre meglepetten pislogott a vörösre, míg Stan pusztán sóhajtva, helyezett egy kis kártyát a vörös könyvére, majd intve barátjának, már helyére is ment. Kyle felemelte a kis lapot melyen Galaxy Tattoo Salon és feltehetőleg a címe. Ahogy olvasta a felíratott már nem sejtetett semmi jót a közeljövő, de mivel utasítást nem kapott ezért visszadobta a kis cetlit bújta ismét könyve mögé. Amint kicsengettek, és a tanár elhagyta a termet, Kyle elé egy szőke hajú fiú lépett.
- Hello. - köszönt közömbösen.
- Hello... - nézet vissza rá, ahogy ő is felkelt.
- Kenneth vagyok... de szólíts csak Kenny-nek. - magára kanyarítva narancssárga sálját, nézett a fiúra. - Az én feladatom, hogy elkísérjelek arra a címre... - A vörös ismét elővette a kis cetlit, majd sóhajtva kapta magára kabátját, melyet jól összehúzott.
- Rendben... mehetünk - mondta kissé lehangoltan. Kenny biccentve egyet, indult el a kijárat felé. Mikor már elhagyták az iskolát, és az előtt elterülő utcánál jártak, megállva, vette elő mobilját, pityegett rajta párat, majd zsebre vágva kezeit, dőlt neki a kőből készült kerítésnek. Kyle kicsit messzebbre állt meg tőle és idegesen nézet körül.
- Gondolom... nem mondod meg, hogy miért kell arra a címre mennem - mondta barátságosan.
- Dehogynem... - válaszolta meglepetten Kenny. - Miért ne mondanám? - ám ekkor egy fekete limuzin jelent meg. Előröl a sofőr kipattanva nyitott ajtót a fiúknak, Kenny persze rögtön beszállt. Kyle nyelve követte, majd helyet foglalva nézet a szőkére.
- Nem tudom... olyan furcsa nekem ez az egész - vallotta be ahogy körülnézet a limuzinba.
- Gondolom. Hiszen ez az egész elég... fura... - kuncogta, ahogy kényelmesen elhelyezkedett a székbe. - A Galaxy Salonba. - szólt oda a sofőrnek, ki egyből elindult.
- Szóval... akkor miért kell oda mennünk? - kérdezte.
- Stan-nek van egy kis terve. - mondta komolyan. - Gondolom a hely nevéből, hogy még is mi lehet...
- Aggódhatok? - nevetett fel keserűen, ahogy kifele kezdett bámulni.
- Kicsit. - válaszolta őszintén. - Ha bírod a fájdalmat, akkor nem kell fosnod... - legyintett.
- Elvagyok átkozva... - közölte komolyan, majd vissza fordulva kezdte egyik karját simogatni kissé megnyugtatás gyanánt. Hamar oda értek a helyre. A sofőr egy nagy fékezéssel állt meg, majd az ajtóhoz sietve nyitotta ki a két fiúnak.
- Végre...~ - mondta Kenny, ahogy kiszállva az autóból nyújtózkodott ki. Kyle is kiszállva követte, bár gyomrában egyre jobban egy nagy gombóc kezdett alakulni. A üzlet feletti tábla viszont elég barátságos volt. Rózsaszín alapon a fehér betűk kacskaringósan írták le; Galaxy Tattoo & Pircing Salon. Kenny sóhajtva lépett be az üzletbe, egy kis csilingelés jelezte az új vendég megérkezését.
- Sza’~ Csipked magad. - szólt Kenny, ahogy levetette magát az egyik rózsaszín fotelba.
Előtérben egy fekete pult helyezkedett el, ahova egy rövid, bordó hajú lány sietett. Bordón csillogó szemeivel a szőkére nézett, majd elvigyorodott.
- Csá Kenny!~ Hát te?~ - kérdezte, ahogy a pultra támaszkodva örült a szőke társaságának. Fülében nem egy piercing volt, mindegyiken egy furcsa jel volt kivehető.
- Hoztam egy ügyfelet... - mutatott a szőke Kyle-ra aki összerezzent a lány kinézetétől, de maga a hely még jobban aggasztotta.
- Hello... - motyogta, de mikor elméjében feltűnt, hogy talán nem is a hely lesz a legborzasztóbb hanem amit csinálnak, majd vele kissé megijedt és úgy kellet magára parancsolni, hogy ne fusson el. A lány rögtön Kyle előtt termett, majd kezét egy barátságos mosoly kíséretében a fiú felé nyújtotta.
- Sziia~ A nevem Szavitri, és én fogom elvégezni rajtad az általad választott kis 'műtétet'. - kuncogta a lány, hiszen számára ez gyerek játék volt. Rövid fekete topot viselt, melyhez egy szintén fekete szoknya, és egy csizma társult. Nem egy ékszert viselt, amik bordó színben pompáztak. Köldökében is egy piercing volt, melyen ugyan az a jel volt látható.
- Kyle... - nyújtotta ő is ki a kezét, de agyában csak a "műtét” szó csengett.
A lány boldogan rázta meg a fiú kezét, majd megragadva, lökte le a fiút Kenny mellé a fotelre.
- Akkor biztos te vagy az, aki Stan-hez tartozik~ - mondta csilingelő hangon, mire a szőke bólintott. - De szupi!~ - csapta össze kezeit.
- Ja... szupi - közölte most már kissé morogva, szinte el is feledkezve, hogy hol van. Az említett ekkor lépett be, arcán semleges kifejezés ült, ahogy a lány mellé sétált zsebre dugott kezekkel, ki viszont a nyakába ugorva üdvözölte.
- Jajj Stan!~ Olyan rég láttalak~ - mondta boldogan a lány, mire a fiú csak megveregette hátát, majd Kyle-ra nézett.
- Kiválasztotta már mit akar? - kérdezte a fekete, ahogy a lányra nézett.
- A-a, pont most akartam neki elmondani!~ - megragadva Kyle kezét, húzta be a függöny mögötti részre, hol a kis teremben nem egy helyen nagyobb tükrök terültek el, a polcok tele voltak tűkkel, és persze a kis szoba egyik sarkában ott feküdt egy tetováló asztal is. Szavitri lelökve Kyle-t erre, húzott oda egy széket, majd nézett mosolyogva a fiúra.
- Szóval? A kisherceg mit bízod rád? Mit kell kapnom? - nézet vissza rá mosolyogva, bár kissé remeget a hangja.
- Azt mondta, hogy kapnod kell valamiféle jelet, amit te választasz ki. - mondta mosolyogva, majd előhúzva egy nagy fénykép albumot lapozgatott benne, majd megállva egy fényképnél, tette Kyle ölébe. A jelkép egy körből állt, minek közepén egy szárnyas fejjel lefelé álló háromszög volt, melynek közepén egy kör volt, amin az M betű díszelgett. - Akármit választhatsz. Fülbevaló, piercing, tetoválás, mi egyéb. - legyintett a lány. - Vagy ha nem bírod a fájdalmat, itt az-az új féle henna valami vagy mi... - kuncogta.
- A henna az nem jön le? - kérdezte ahogy a kis jelet nézte, ami a lányon is megtalálható volt - Mégis minek a szimbóluma ez?
- A Marsh cég jele, már több mint száz éve. - magyarázta, majd a lány kissé csalódottan sóhajtott. - Az a baj a hennával, hogy hamar lejön, és Stan azt kérte, maradandó legyen egy jó ideig de...~ - mosolyodott el. - Ha például hennát varrok beléd, akkor az egy idő után eltűnik, csak sokkal lassabban, mint alapba~ - mosolygott.
- Éljen... - mondta, majd végül sóhajtva vonta meg a vállát - fülbevaló. Tökéletes lesz az...
- Oksam!~ Mennyit? Melyik oldalra?~ - kérdezte mosolyogva, majd az egyik szekrényhez lépve vett elő egy kis dobozt, melyben rengeteg színű fülbevaló volt, rengeteg méretben, más-más fajták, de mindegyiken rajta volt a jel. Ezzel sétált vissza Kyle-hoz. - Válassz csak~ - vette el öléből a füzetet, és cserélte ki a dobozra.
- Egy elég nem? - kérdezte kissé meglepetten, majd a dobozból tetszőlegesen rábökött egy sima pirosra ami kicsit kicsi volt a többitől - Ez jó lesz... és ha lehet a balfülembe.
- Persze hogy lehet!~ - Szavi elővéve egy kisebb gépet, tette bele a kiválasztott fülbevalót, majd a dobozt félre téve, lépett oda Kyle-hoz. - Készen állsz?~ - kérdezte mosolyogva, ahogy a gépet a vörös füléhez helyezte.
- Csak nem fájhat annyira - mondta bár hangja remeget és tekintetét is elfordította.
- Csak egy szúnyogcsípés.~ - mondta a lány, majd egy nagy kattanást lehetett csak hallani. Szavitri elhajolva nézett a fiúra, majd tette félre a gépet. - Látod~ Kész is Hm~ Nem rossz jól áll! - kuncogta a lány. Ahogy remélte a fájdalom tényleg minimális volt. Most már csak a begyulladástól kell tartanija és, hogy a fülei bírják e ennek a fülbevalónak az anyagát. Na persze... áldotta magát, hogy néha beleolvasott anyja női magazinjaiba egy keveset.
- Mindegy, hogy áll... nem izgat - mondta ahogy kissé megérintette, de felszisszent, majd inkább hajával eltakarta azt amennyire tudta.
- Három hét után kicserélheted bizsura. Ezt ezüst, szóval nem gyullad be, ha nem piszkálod. Alkoholozni tilos, és csavargatni! - tette hozzá komolyan a lány. - Mást nem szeretnél?~ - kérdezte mosolyogva.
- Köszönöm, ez is bőven elég - mosolygott a lányra kedvesen.
- Oké~ Hát akkor~ - kuncogva lépett ki a kis teremből, majd a pultra felülve, nézett a kanapén társalgókra. Stan felállva vette elő zsebéből pénztárcáját.
- Csak egy füles volt. - kuncogta a lány, mire Stan előhúzva egy papír pénzt adta a lánynak.
- Visszajárót tartsd meg. - morogta a fekete, míg a lány kuncogva tette a pénzt fiókjába. Kyle ugyan csak elő lépett ám kerülte a fekete fiú pillantását és inkább a lányra vagy éppen a falakat nézte helyette. Stan Kyle-hoz lépve ragadta meg állát, majd elfordítva a fiú fejét, simította el füle elől annak vörös fürtjeit. Hümmögve nézte meg a kis ékszert, majd elengedve a fiút, fordult sarkon, és indult el kifelé.
- Kenn vidd haza... - intett a szőkének, ki felkelve a kanapéról lépett Kyle mellé.
- Bunkó... - sziszegte a fekete felé, ahogy fürtjeit vissza igazította, majd megrázva kicsit fejét mosolyogva nézet a szőkére - akkor mára végeztem?
- Úgy tűnik. - mosolygott vissza Kenny, majd ő is elindult az ajtó felé. - Cső Szavi~ Majd jövök. - intett a lánynak, ki boldogan nézett utána csillogó szemekkel.
- Oksaa cuniii~ - kuncogta a lány, majd újra eltűnt a függöny mögött. Kyle nem vesződött az elköszönéssel... majd legközelebb, gondolta hisz volt egy sejtése, hogy a lánnyal még fognak találkozni. Mikor kiértek, Stan-nek már hűlt helye sem volt. Viszont a limuzin sofőr egyből kipattant, és máris kinyitotta az ajtót. Kenny sóhajtva vetődött be az autóba, majd mikor a vörös is beszállt, rá sandítva kérdezte.
- Hol laksz?... - a kis hűtőhöz csúszva, kezdett benne kotorászni.
- Breaker Street-en, de nekem elég ha elviszel a suliig... nem éppen szeretném ha anyámék látnák, hogy limuzinnal utazok - mondta.
- Oké.~ Jack! - parancsolt rá a sofőrre, ki egyből elindult. Kenny kikapva egy üveg kólát, ült vissza helyére, majd hörpintve az italból, nézett Kyle-ra. - Nyugodtan szolgáld ki magad. - bökött a hűtő felé.
- Megvagyok nélküle is, köszi - intette le, ahogy ismét kifele kezdett nézni - miért volt annyira fontos, hogy kapjak ezzel a szimbólummal valamit? - Kenny tekintete elkomorult.
- Mert most már hozzá tartozol. Ha nem jelöl meg, még a végén más is rád támadna. - válaszolta komolyam.
- Támadna? - nézet rá érdeklődve - Nem értelek, hisz ez csak a kettőnk közti kis szerződés. Szimpla szolga féle vagyok...
- Igen. De Marsh befolyásos ember. Ha nem jelölt volna meg, hidd el, nem egy ember akart volna elrabolni, vagy ilyesmi, pusztán féltékenységből, vagy akármi. - vont vállat a szőke. - Az a kis jel nagyobb biztonságot ad neked, mint hinnéd. Sőt, ez mindentől, és mindenkitől meg véd. - bökött a vörösre. - Ha bárki rád támadna az utcán, meg mutatod neki, és sírva fog elrohanni. - kuncogott Kenny. Ezen csak felmordulva kuncogott.
- Remek. A világ már nem árthat csak egy idióta... ez elég megnyugtatató. Ümm itt jó lesz, megállhatnánk?
- Persze. Jack! - a sofőr nagyot fékezve állt meg, majd kipattanva sietett az ajtóhoz és nyitotta ki. - Nos, viszlát Kyle. - köszönt el a vöröstől, ahogy nagyot kortyolt italából.
- Szia - intett, majd a sofőrnek is. Hátára kapva a kis táskáját kezdett a el sétálni.
Kyle elkövetkező pár napja békésen telt, hiszen Stan a közelébe se ment, vagy hasonló, csak szőke barátjával tengette minden napjait. Nem is a fekete volt, ki megzavarta Kyle békességét, hanem egy nagyobb darab srác, ki mikor a vörös épp a folyosón sétált, megragadva vállát, taszította neki a falnak.
- Broflovski ugye? - morogta a fiú felé, és habár még csak 9.es volt, így is két fejjel magasabb volt a fiúnál. Kopasz fején megcsillant a fény, kigyúrt karjain több tetoválás is díszelgett.
- Igen... - bólintott kissé félve ahogy a nagydarabot nézte.
- Höh! Egy igazi él tanuló mi?! - morogta flegmán, ahogy megropogtatta kezét. - Utálom az ilyeneket! Mindig az a sok abaregla, meg fizikai képletek! Habár még csak kilencedikes vagyok, azt hiszem te remek alany leszel ahhoz, hogy megmutassam, ki itt a főnök. - nevetett fel magán.
- Nem az én hibám, hogy nem tudsz semmit... - mondta szinte kissé pánikolva, ahogy kezeit védekezően rakta maga elé - segítek ha kell...
- Mi az, hogy nem tudok semmit?! - mordult fel, majd öklével Kyle feje mellé csapott, így a falban egy nem kis horpadás keletkezett. - Csak azé' me nem vágom az alabgregát, vagy mit, nem vagyok hülye! - üvöltötte ingerülten. Kyle még jobban nyelt egyet és kissé félve tette kezeit a fejére mellyel védeni akarta magát.
- Sajnálom…
- Majd sajnálhatod, mikor jól szétverem a pofád...! - morogta. Egyre több diák gyűlt a kis jelenet köré.
- Ne már... - motyogta, ahogy ki leset a kezei közül, de akkor pont egy tanár sem járkált arra, szegény bánatára.
- De már... - vigyorgott, ökle lendült, ám mielőtt még eltalálhatta volna a fiút, valaki megragadva kezét hátulról, taszította félre. - Mi a...! - üvöltött fel mérgesen, ám mikor meglátta ki áll előtte, mint egy kutya, úgy iszkolt el. Stan cöhintve egyet nézett a fiú után, ahogy eldobva cigiét, taposott rá.
- Kutya... - morogta, majd Kyle-ra sem nézve, hagyta ott a helyszínt. A fiú kifújta a levegőt és kissé félve nézet a fekete felé. Kenny szavaiban volt valami. Már csak a srác megjelenésétől elrohan...
- Kezdem úgy érezni, nem valami praktikus szerződést kötöttem - mondta lehangolóan, ahogy felkelt és folytatta tovább az útját. Az órák hamar elteltek. Stan zsebre dugott kézzel sétált Kyle padja elé, majd rá sem nézve gyújtott meg egy szál cigit.
- Pakolj, dolgunk van. - csupán ennyit mondott. A fiú felnézve sóhajtott, majd cuccait a táskájába dobálva állt fel.
- Valaha is lesz egy szabad délutánom? - kérdezte, de inkább magától mint a fiútól.
- Az elmúlt pár napban volt. - morogta Stan, majd cigarettáját szájába véve, már el is hagyta a termet, a vörös kíséretében. Odalent egy szokásos limuzin várta, mibe persze rögtön beszálltak.
- A Marsh rezidenciára. - adta ki a parancsot a fekete a sofőrnek, ki persze rögtön elindult. Kyle némán nézet ki az ablakon és nagyban kerülte a fiú tekintetét. Még mindig nem kedvelte meg, attól függetlenül, hogy neki köszönhette arcvonásait nem tették tönkre. Már messziről látni lehetett a hatalmas kastélyt, mely vanília színben pompázott. Mikor a limuzin megérkezett a kastély elé, nem egy szolga állt meg sorba előttük. Mikor kiszálltak, azok kórusban köszöntek, majd odarohanva a fiúkhoz kobozták el táskáikat, Stan ezen meg sem lepődve indul el a bejárat felé. Ellenben a vörössel aki kissé tátott szájjal figyelte a nagy házat és a várakozókat.
- Gyere már. - mordult fel Stan, ahogy megállva az ajtóba, hessegette el az egyik szobalányt.
- Persze... - morogta, ahogy felszaporázta lépteit ezzel beérve a feketét. Melléjük egy rövid barna hajú lány sietett.
- Üdvözlöm Mr. Marsh, mibe lehetek a szolgálatára? - kérdezte alázatosan a lány.
- Kísérd fel a vendég szobába és adj rá valami ruhát... - legyintett Stan, majd otthagyta őket. A lány mosolyogva fordult a fiú felé.
- Üdvözlöm, a nevem Nataly, kérem, kövessen!
- De van ruhám... - pislogott a lányra hitetlenkedve, de azért követte - én amúgy Kyle vagyok, örvendek - A lány felkuncogott.
- Öltönyre gondolt, jöjjön, kiválasztunk egy magára illőt! - mikor felsiettek a lépcsőn, egy keskenyebb folyosóra befordulva, hamar elérték az említett vendég szobát, a lány kinyitva a fiú előtt az ajtót, invitálta be.
- Öltöny? Minek az nekem? - lépett, be majd kissé félve tekintett körül, ugyanis nem volt éppen hozzá szokva a szinte teremnyi nagyságú szobákhoz.
- Ma bankett van, gondolom ön is részt fog venni rajta Mr. Marsh-al. - a lány odalépve egy szekrényhez tárta ki, majd mutatott bele. - Kérem válasszon öltönyt, Mr. Kyle!
- Elég lesz a Kyle is - mondta mosolyogva, de mikor benézet a szekrénybe kissé tátva maradt a szája a sok öltönytől - én nem értek, az ilyesmihez... esetleg nem tudnál kisegíteni? - pislogott rá kérlelően.
- Persze, szívesen! - mosolygott a lány. - Milyen színűt szeretnél? - lépett ő is a szekrényhez.
- Egyszerűt, amivel nem tűnök ki a tömegből - bólintott.
- Oké~ Akkor~ - benyúlva a szekrénybe húzott elő egy sima feketét, majd nyújtotta át a vörösnek. - segítsek átvenni? - kérdezte ártatlanul.
- Megoldom! - vörösödött el, majd körbe kémlelve kereset valamit - Illetve, hol öltözhetek át? - A lány egy ajtóra mutatott.
- Ott a fürdő akár ott is...
- Szuper, köszi Naty - mondta mosolyogva ahogy besietett a díszes fürdőbe - ez bolondok háza... miért nem mehetek haza tanulni? - kérdezte, ahogy levéve ruháit rakta bele táskájába, majd mikor kész volt kilépett a fürdőből.
- Na... milyen? - Naty csillogó szemekkel nézett végig a fiún.
- Mesés Kyle! Nagyon sexi vagy benne~ - kuncogott , majd az ajtóhoz lépett. - Had kísérjem le az aulába~ - mosolygott a fiúra. Kyle kissé elvörösödött a bókon, majd biccentve indult el.
- Amúgy... megkérdezhetem, hogy mégis milyen buli féleség lesz ez?
- Egy rendezvény amin licitálást rendeznek, mindenféle dologra, a múltkor egy elefántot is hoztak~ kuncogott a lány.
- Elefánt... akkor elég érdekes lesz. Csak tudnám nekem minek kell mennem - morogta ahogy zsebre dugta a kezeit - licitálni sem tudok semmire...
- Gondolom csak Mr.Marsh megakarja mutatni, hogy hozzá tartozik maga. - magyarázta a lány.
- Micsoda ficsúr - morogta ismét, ahogy a folyosón levő képeket nézegette. Nagyrészük egyszerű csendélet volt, de nem egyen régi emberek pillantottak vissza, sőt, az egyiken maga Stan volt.
- Én szeretem ezeket a képeket, főleg azt! - mutatott arra, amelyiken Stan volt.
- Ja... mint egy baromi nagy fénykép... - mondta ahogy felnézet a képre, de ő kevésbé látta szépnek, mint a lány.
- Nagyon szerencsés vagy… Kyle… - suttogta a lány.
- Nem hinném... hidd el a tehetném itt sem lennék - sóhajtott, ahogy kissé szomorúan sétált tovább a képtől.
- Tudod sok lány, sőt fiú lenne a helyedbe. - mondta komolyan a lány, majd mikor elérték az aulát, a lány Kyle felé fordult. Az aulában már jókora tömeg volt, kik különféle italokat kortyolgatva nézték a színpadot, hol épp egy vázát árvereztek. - Én is szívesen lennék a helyedbe. - Mondta komoran a lány, ahogy a fiúra nézett.
- Cserélünk? Mert én egyáltalán nem érzem ennek a jótékony hatását... - mondta már ő is komoran a lánynak - kilövethettem a fülem miatta és a szabadidőm is elúszott. Komolyan? Én ebben nem látok semmi szerencséset.
- Ha jól mozgatod a szálakat, az egész világ a tiéd lehetne. - válaszolta a lány, ám ekkor Stan jelent meg Kyle mögött. Átkarolva a vörös derekát, húzta el magával szó nélkül.
- Hey! - nézet hátra, ahogy mocorogni kezdett - Tudok én magamtól is menni! - Stan nem is foglalkozva a vörös jajveszékelésével, húzta egészen közel a színpadig, majd mikor megálltak még mindig tartotta a fiút.
- Hallod! Eresz már el, a picsába már! - próbálta letépni magáról a fiú karjait, így észre sem véve, hogy már a színpadnál álltak. Stan nem foglalkozott a vörös akciójával, ahogy senki más sem, mindenki a színpadot nézte, hova most egy tigrist hoztak fel. Kenny Stan mellé lépve, nézte a színpadot, majd licitált az állatra.
- Nos? - kérdezte Stan, mire Kenny megcsóválta fejét.
- Egy alkalmasat sem találtam... - morogta Kenny, mire Stan is felmordult.
- Majd legközelebb. - intve a szőkének, hagyta, hogy az közelebb menjen a színpadhoz.
Mindeközben a vörös már feladta és úgy volt vele, hogy ha nem próbálkozik, csak elengedik majd egyszer. Ekkor tűnt fel neki először a színpadon levő árú.
- Gazdagok... - morogta, ahogy lehajtva fejét kezdett inkább a másnapra gondolni. Mikor elkelt a tigris, egy tíz éves kislány örömmel vette át. Ekkor került terítékre a következő árú, mi egy szőke hajú kb. tizennégy éves kisfiú volt. Kezén a láncok kikezdték csuklóit, ennek ellenére, minden felnőtt érdeklődve pillantgatott felé, és nem egy tábla emelkedett a magasba.
- Hey! - pillantott fel Kyle, majd hátra fordulva nézet a feketére - Hisz ő csak egy fiú! Mit keres a licitálnivalók listáján! Ez embertelenség! - morogta.
- Ugyan már. - legyintett Stan. - Olyan mintha árvaházból örökbe fogadnák. Így legalább kap egy helyet a ranglistán. Jó esetben kap egy pár öreg szülőt, kiktől sok pénzt örököl. A gazdagok nem szeretnek szülni, miután felnőnek a gyerekeik, inkább örökbe fogadnak. - magyarázta. - Ám rossz esetben... - arcára egy ördögi félmosoly kúszott.
- Ez teljesen más! Mióta van a gyerekeken rabbilincs! Hülye, idióta gazdagok! Semmit nem tudtok megbecsülni, főleg nem egy emberi életet! - mondta dühösen, ahogy szemei szinte lángoltak - Ha nem tudnád, az árvaházban élők szerető családra várnak, nem pedig dúsgazdagságra! És ti meg csak úgy licitálásra külditek szegényt! - Stan vállat vont.
- Ez van. - mondta flegmán, majd sarkon fordulva húzta el a fiút az aulából, majd mikor a folyosóra értek, el is engedte.
- Komolyan? Nektek csak ennyi?! Az a gyerek tinennégy éves és láncon húzzák be őt, majd értékesítik mint egy vacak kirakati árút! - üvöltött már mérgében, ahogy nem moccant. Szemeiben a düh és a megvetés csillogott - persze... hisz mit várhatok egy olyantól akinek gyerekkora óta a kis valagát törlik! - Stan megtorpanva, fújta ki a levegőt, majd megfordulva, hidegen nézett a fiúra.
- Ha elnézést kérsz, megbocsátok. - mondta érzelem mentesen.
- Az igazságért nem szokásom... - mondta flegmán, nem is érdekelve mi lesz vele. Stan Kyle elé lépve, fordította meg a fiút, majd hátul lefogva kezeit vonszolta el a legközelebbi ajtóig. Azt berúgva, hajította be rajta a fiút, majd ő is belépett a kis szertár féleségbe, minek ajtaját kulcsra zárta maga után. Ledobva zakóját, kapott le az egyik polcról egy hosszú vörös szalagot, majd a fiú elé sétálva, guggolt le elé.
- Kapsz egy utolsó lehetőséget, hogy bocsánatot kérj. - mondta komoran, mégis ördögien mosolygott.
- Nem kérek bocsánatot, seggfej! - ordította a másik képébe, ahogy felkelve próbált menekülni. Stan könnyedén vissza rántotta, majd megfordítva a fiút, kötözte össze hátul kezeit a vörös szalaggal. Durván a padlóra lökte, majd fölé mászva préselte testével a padlónak, aki erre felnyikkant, majd dühösen próbálta meg eltépni a szalagot.
- Eresz el!
- Úgy tűnik még nem fogtad fel teljesen... - suttogta a másik fülébe, majd elhajolt. - Azt csinálok veled, amit csak akarok! - mondta kissé ingerülten a fekete.
- Oh értem... megint a tulajdonjogság - morogta, ahogy még mindig rúgkapált - gazdagéknál így megy. Tiporjuk semmibe a másik jogait és saját döntéseit. Az érzésekről nem is beszélve... tényleg egy fattyú vagy! - szemiben düh csillant meg a másik felé. Stan szeme ugyan olyan dühösen csillogott, de arca kifejezéstelen maradt. Kezét a másik fenekére simítva, markolt bele erősen.
- Úgy tűnik meg kell hogy mutassam... hol a helyed... - sziszegte a fekete. Kyle felszisszent az érzéstől ahogy a düh kiszállt a szemeiből és helyét a félelem vette át.
- Ne érj hozzám! - Stan ezzel mit sem törődve, markolt bele ismét erősen, majd erősen megmarkolva Kyle combját húzta végig kezét.
- Ne! - nyögte ahogy még rémültebben nézet fel a másikra, de végül becsukva száját fordította tekintetét.
"Nem... még annyit sem ér, hogy kiabáljak... " - gondolta, de ezzel szemben nagyon is félt.
Stan másik kezét is a fiú fenekére vezette, majd azzal is erősen megmarkolta, majd tovább haladva, belsőcombján húzta végig kezét, majd elérve tagját, erősen szorította meg azt. Még jobban össze rezzent és ténylegesen már remeget a másik kínzásától. Stan persze érzelem mentes arccal folytatta, ahogy erősen markolászta a másik fiú fenekét, és tagját.
- Hagyd már abba... - nyögte ki, ahogy alsó ajkába harapva még ellenkezni is elfelejtett, Stan ezen csak elvigyorodott, majd még jobban folytatta eddigi tevékenységét.
- Kérlek... hagy már abba - nyöszörgött, ahogy szemiből pár könnycsepp és kiszökött - Stan, kérlek! - Stan arca érzelem mentessé vált, majd elengedve a másikat, nézett le rá komoran.
- Remélem, megtanultad, hol a helyed. - mondta halkan, majd felkelve indult el az ajtó felé. Kyle még mindig kissé reszketett, ahogy csuklóit dörzsölgette.
- Igen... eresz el és nem látsz többé az is biztos - mondta szipogva,. Stan felvéve zakóját, nézett vissza a másikra.
- Amint a szüleid törlesztettek, szabad vagy. - közölte komoran, majd ördögien elvigyorodott. - De addig...~
- Nem érdekel! Benne vagyok az egyezségben amint tanultál egy kis empátiát... nem lehet így bánni másokkal... - mondta halkan fel sem nézve a fiúra - komolyan... talán ez miatt nincsenek barátaid sem, de gondolom hidegen hagy, amíg a pénz nyomja a zsebeidet - Stan felcöhintett, majd a fiú elé sétálva, dobta rá zakóját, majd guggolt le elé.
- Te komolyan ennyire HÜLYE vagy? - kérdezte flegmán.
- Nem... csak levontam a következtetéseket abból amit épp látok - ledobta magáról a zakót kelt fel de még mindig nem nézet a másikra - és most engedj ki, kérlek... haza akarok menni. - Stan sóhajtva állt fel, majd zakóját magára véve, haladt az ajtó felé.
- Felőlem... - mondta flegmán. - Úgy is unalmas vagy. - kinyitva az ajtót, hagyta ott a másikat. Kyle szó nélkül indult el a kijárat felé, ám ha már rá kellet jönnie ez nem éppen a legegyszerűbb mód.
- Miért ilyen baromi nagy ez a lakás? - kérdezte ahogy már tényleg azt sem tudta hol van. Naty ekkor jelent meg.
- Jöjjön Kyle, elkísérem a kocsihoz. - kezében a fiú táskáját tartotta. - A zakót tartsa csak meg.
- Nem kell köszönöm... következő találkozásnál visszahozom - mondta komoran, ahogy elvette a lánytól a táskát. A lány csak bólintott, majd kikísérve a fiút a limuzinhoz, intett neki. Nem lehetett túl késő, max. 6 óra, ennek ellenére már elég sötét volt. A sofőr az iskoláig vitte vissza Kyle-t, majd mikor odaértek, kirakva a fiút ott is hagyta.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó