|
Chapter 1
2012.02.02. 16:27
Stan Marsh, apjához méltóan elég nagy marhaságot csinált. Persze, mikor is lehetett bízni a meteorológusokban? Ő mégis, bízva a jó időben indult el a nagyvilágban. Talán nem tartozott a szerencsés emberek közé, hiszen épp akkor kezdett el zuhogni az eső, mikor mindentől és mindenkitől távol volt. Az egyetlen menedéket csak egy romos ház adta neki, mit épp, hogy ki tudott szúrni a szitáló esőben. Elhanyagolt régi épület, mégis arra tökéletesen megfelelt, hogy itt vészelje át a kint tomboló vihart. Lihegve vette le vizes kabátját, majd nézett jobban körbe az épületben. Kicsi, mégis száraz hely. Nem volt túl sok szoba mégis, a csukott ablakok ellenére is igen hideg volt a házban és valamiért a hangulata is furcsa volt. Képek összetörve és minden más, ami csak mozgatni vagy éppen törhető volt, a földön hevert. Szilánkok virítottak minden fele.
- Remélem, nem lakik itt senki... - suttogta szemöldök ráncolva maga elé, ahogy beljebb lépett a házban, egyenesen az egyik szoba felé, hol bekukucskált.
- Nem hinném, hogy rettegned kéne. Itt már jó ideje nem lakik senki - hallatszott mögötte egy fiú hangja. Stan összerezzenve fordult sarkon, majd nézett a hang irányába. Egy fiú állt előtte. Fekete haja lomhán és csapzottan hullott az arcába és kissé gondozatlannak is látszott. Egy sötét gatyát és egy kék pulcsit viselt. Nagyobbat. Kezei a zsebében pihente és az arcán egy kérdő kifejezés volt.
- Nocsak érdekes - mondta, majd elmosolyodott - hali~
- Sz-szia... - pislogott rá Stan. - Akkor, te mit keresel itt? - nézett rá ő is kérdően.
- Nem fontos~ te mit keresel itt? Évek óta nem láttam itt senkit, pedig elhiheted, vagyok itt már egy ideje - kuncogott, ahogy elsétált mellette egyenesen a szobába.
- Az eső elől jöttem ide be... - követte a fiút. - Évek óta itt vagy? - lepődött meg.
- Valami olyasmi - hangja megborzongott, ahogy játékosan kerülgette a tárgyakat a szobában. Feltűnő volt a csupasz lába mellyel az üvegszilánkok tengerében taposott mégis... hangot nem lehetett hallani. Ez persze feltűnt a feketének, és nagyokat pislogva meredt a szilánkokra, majd a fiúra.
- Egyedül?... - bökte ki végül.
- Senkivel~ - hümmögött, majd perdülve a sarkán szedte elő a kezeit és vigyorogva nézet rá a fiúra. Stan kissé hátra höklött, mikor meglátta a másik vigyorát.
- M-Mi az?
- Idetévedni és bemenekülni ide... te nem hallottál semmi kísértet sztoriról? - Stan csak legyintett.
- Egyik sem igaz... - morogta, ahogy kissé megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- Miért vagy benne biztos? - kérdezte derengősen, ahogy mosolyogva lépet egyet előre.
- Mert szellemek nem léteznek... - vágta rá határozottan. A fiú morrant egyet, majd tovább lépkedett a jövevény felé. Lábain gyorsított végül, pedig egyenesen nekirohant. Stan már épp hátrébb akart ugrani, ám ami történt, túlságosan meglepte. A fiú egyszerűen átment rajta. Kikerekedett szemekkel nézett maga elé, majd csigalassúsággal fordult a fiú felé.
- Papíron és aláírva kérném~ - mondta nyelvet öltve, ahogy teste kissé átlátszóbb lett és már a föld fölött lebeget - 46 éve vagyok a ház lakosa és igen 17 évesen itt gyilkoltak meg. Oh és eltaláltad, szellem vagyok. Bu~ - Stan tátott szájjal nézett a fiúra.
- Ez... nem lehet igaz! - vágta rá, ahogy kicsit hátrébb lépett.
- Meglepő és döbbenetes, de igaz - bólintott és a fiú felé libbent, majd gonoszul kinyúlt és megcsípte az arcát - látod, nem álmodsz~ - Stan oda kapta kezét, így átsüvítve a másikon.
- De de... - motyogta. - Hihetetlen... - pislogott nagyokat, majd végül kezét kinyújtotta a fiú felé, így átnyúlva mellkasán.
- Tudod, hogy ez gusztustalan? Mondjuk nem... az a gusztustalan, ha átmegyek rajtad, amit te most csinálsz az, pofátlanság - közölte morogva és teste egy kettőre tűnt el akár a kámfor. Stan pedig meglepetten pislogott.
- B-Bocs! Nem tudtam de...! Gyere már vissza! - nézett körül a szobában.
- Miért is? - a hang betöltötte az egész szobát. Mintha mindenütt ott lenne - bunkókkal nem tárgyalok és te az vagy. Neved se mondtad.
- Hát igaz de... de te se! - hivatkozott, majd végül felmorrant. - A nevem, Stan Marsh.
- Ohh bocsásson meg Mr. Marsh, hogy voltam olyan pofátlan és nem mutatkoztam be. Tudja eltértem tőle abban a pár évben, ugyanis vajnyi kevés a látogatom, és ha volt is futva rohantak el - hallatszott ismét a morgós hang, majd közvetlen Stan előtt termet és keresztbe font kezét, most leengedte, és jobbját előre nyújtotta - Craig. Vezetéknév már nincs... maradjunk ennyiben.
- Örvendek... - motyogta, ahogy ő is előre nyújtotta kezét, ám nem merte megfogni a fiú jobbját.
- Értem én pofátlan is~ - kuncogott de a kezét nem húzta vissza. Stan kissé habozva fogta meg a másik kezét, majd kicsit megrázva, el is engedte.
- Szóval... 46 éve vagy itt? - nézett a fiúra
- Ha pontos akarok lenni 50, de abban a 4 évben még éltem - vonta meg a vállát és diadalmasan lebeget tovább.
- De... és... izé... ki ölt meg? - kérdezte szemöldök felhúzva.
- Te komolyan egy igen pofátlan gyerek vagy - morogta és tovább suhant a hálóba. A falon át, meg sem várva a feketét.
- Hey! - kirohanva a szobából futott át a másik helyiségbe, majd nézett körül. - Csak kíváncsi vagyok! Elvégre, most először találkozok szelemmel!
- Hülye és idióta... - az ágyon heverészet és lábát a plafon felé, nyújtotta - mindenhol vannak szellemek, csak ahogy te az előbb, nem veszitek észre.
- Akkor téged, hogy-hogy látlak? - lépett közelebb.
- Vannak, akik megtehetik - rántotta meg a vállát és kuncogva suhant oda, majd nyalt bele a fülébe - ráadásul rég szórakoztam. - Stan összerezzenve ugrott arrébb.
- Hey! Ezt meg mér? - kapott fülhez.
- Unatkozom. Ennyi az egész és most fekszik - ujjával a fiúra bökött, majd az ágyra. Mintha csak varázsütésre emelkedett meg és csapódott neki a régi elnyúlt párnáknak.
- Wááá! Mi a...! - riadtan nézett körbe. - Ezt te csinálod ugye? Hagyd abba! - morogta. Craig viszont megrázta a fejét és a fiú fölé mászott. Teste ismét látható volt és vidáman, cirógatta meg annak hasát.
- Hey! Te most... ezt mé? Minek?! - hadarta zavarodottan.
- Komolyan... egy értetlen kölyök vagy? Hahó?! U-NAT-KO-ZOM! - szótagolta és elmosolyodva tapsolt párat mire egy furcsa kis doboz került elő.
- Mi van benne? - kérdezte érdeklődve a fiú. Kinyílt, majd egy üveg lekvár került elő. A színéből ítélve barack lehetett, de az állaga igen folyós volt.
- Lekvár~
- És az minek ide? - kérdezte kicsit fintorogva Stan. Egy ügyes mozdulattal csavarta le a fedelét, majd legyintve egyet tűrte fel a fekete hasánál a pólót és csurgatott oda egy keveset.
- N- Ne máár! Ragadni fogok! - húzódott hátrébb a fekete. Ám a szellem, csak rátenyerelt, majd elkenve kezdte lágyan és gyengéden simogatni.
- Úúúú ne máááár... most ezt muszáj volt? - kérdezte ingerülten a fekete. Biccentett mintha nem is érdekelné, majd közel hajolva nyalt rajta végig. Nyelve hideg volt és érintése is ugyan ilyen. Stan arca mélyvörös lett, testét kirázta a hideg, próbált hátrébb húzódni, ám csak még jobban nekipréselődött a falnak. Craig tovább nyalta, majd mikor teljesen leszedte az összest, elmosolyodva tűnt el egy kuncogás közepette. Stan kábán tekintett le hasára. Arca kipirult volt, tekintete is kissé ködös, kellett pár pillanat mire észbe kapott.
- Ez... valami rémálom...? - suttogta maga elé meglepetten.
- Nem~ - hallatszott ismét teljes hang a szobában - de bánatodra még nem untam meg - a levegőben több kellék is betáncolt. Egy kis tégely és mellé egy vastagabb... műfarok. Stan riadtan tekintett az eszközre.
- ÚRISTEN! - rezzent össze, ahogy rémülten nézett a tárgyra. - Mi a fasz.... - morogta rémülten.
- Ügyes kis találmány - mondta a fekete, ahogy ismét megjelent és elkapva a kezei közt kezdte forgatni - régi, de még nem használták. Az egyik speckó kempingcsalád hagyta itt. Stan pislogott párat.
- Speckó kemping család... - ismételte a másikat kuncogva.
- Ahogy mondod~ - vigyorgott és elkapva a fiú gatyáját lerántotta, majd valahol a sarokba száműzte. Stan kétségbe esetten pislogott utána, majd felhúzta combjait, így takarva magát.
- Hey...! Add vissza! - morogta.
- Nem~ - válaszolta makacsul, ahogy csettintet csavarodott le a síkosítónak a kupakja - fúj... - morogta, ahogy bele szagolt, majd eldobta - a lekvár is jó lesz - majd azt a fiú tagjára csöpögtette.
- H-Hideg neh már! - nyöszögte Stan, ahogy belemarkolt a régi paplanba.
- Van annál hidegebb - közölte, ahogy nyelvével lágyan megérintette a lekváros részt. Stan odakapta kezeit, így átnyúlva a fiún.
- Túúúúl hiiideg - nyüszögte.
- Ne nyúlkálj! - morogta, ahogy most be is kapta az édes tagot. Stan felnyikkant a hideg, egyben kellemes érzéstől.
- Deh... ah... - sóhajtozott. Ám a fiú nem hagyta abba, amíg csak az édes lé rajta volt, addig nyalta és szopogatta a másikat. Stan nyögdécselve nézett le kábán a másikra. Keze a másik felé nyúlt, ám mielőtt annak tincsei közé túrhatott volna, megállt. Craig végül elvált tőle és megnyalva ajkait nézet rá a feketére.
- Na? Milyen?
- Jó... - sóhajtotta félénken Stan, lehajtott fejjel.
- Örülök. Kezdtem már nagyon unatkozni~ - sóhajtotta, ahogy elmésen lebeget Stan és a plafon közt. Lomhán tekintett fel a másikra.
- Mindenkivel ezt csinálod, aki idejön? - kérdezte szemöldök felhúzva.
- Nem, de te különleges vagy - közölte, majd belenyúlva a lekvárba hagyta, hogy az ujjairól lassan lecsöpögjön - de még korántsem végeztem~
- Mit akarsz még csinálni?... - kérdezte meglepetten. Elvigyorodott huncutul, majd ismét eltűnt és Stan előtt jelent meg. Ujját a fiú bejáratához tette, majd lassan belecsúsztatta hideg ujját. Stan teste megfeszült, ahogy felszisszent.
- Jézusom.... de hideg.... - nyöszögte kelletlenül.
- Bocsi~ - nyalta meg ajkát, ahogy lassan mozgatni kezdte.
- Tényleg... miért vagy ilyen... hideg?... - nyöszögte. Teste kezdett el lazulni, ahogy újra kapkodni kezdte a levegőt.
- Szellem vagyok. Nincs vérem, ahogy neked.
- Ha szellem vagy... hogy tudsz hozzám érni?.. - kérdezte szemöldök ráncolva.
- Miért vagy kíváncsi, ha? - morogta.
- Ilyen vagyok... - vont vállat, elmosolyodva.
- Ilyen vagyok - ismételte meg ő is, ahogy még egy ujjával beléhatolt a fiúba. Görcsösen markolt bele a takaróba, ahogy kábán lenézett a fiúra.
- Én miért vagyok... különleges?... - suttogta.
Craig kissé elgondolkodott, ahogy újabb ujj csatlakozott a többihez.
- Mert látsz engem, és nem futottál el. - Stan felnyikkant.
- Hogy futottam volna már el... - suttogta maga elé.
- Mindenki elfut, elmenekül vagy akármi. Te nem tetted és ez nekem nagy öröm - és az utolsó is becsúszott. Stan teste görcsbe rándult, ahogy felszisszent. Nem értette azokat az embereket, akik elmentek... ő inkább kihasználta hogy találkozhatott egy szellemmel.
- Lazulj el~ a mai gyerekek nem veszik olyan lazán a dolgokat - morogta, ahogy előre hajolt és megnyalta a fiú mellkasát. Stan kissé felsóhajtott. Ahogy próbált ellazulni, ez idővel ment is neki. Craig ezután tovább ollózott, majd mikor úgy látta kész kihúzta ujjait és megnyalta őket.
- ÉS most a barátomon lesz a sor~ - mondta és szinte vigyorogva nézet a feketére - ilyen több élményed sosem lesz az biztos~ - Stan meglepetten nézett rá a másikra.
- Mit akarsz csinálni?... - kérdezte remegő hangon. Craig elmosolyodott és intett, mellyel a fekete a levegőbe emelkedett.
- Wááá! - riadtan nézett le maga alá, ám utána elvigyorodott. - De fasza~ - Craig viszont már előtte lebeget és vigyorogva lóbálta meg a műdákót.
- Én is élvezhetem? - kérdezte, ahogy lassan bedugta a fiúnak. Kinek szemei kikerekedtek.
- Ezzz túúúlll vastagggg - nyöszögte, ahogy lenézett az eszközre.
- Jó lesz az~ lebegés közben az izmaid elgyengültek. Még jobb lesz - mondta, és kissé jobban beljebb nyomta a fiúban, ahogy nekisimult. Teste olyan hideg volt akár egy jégkocka. Stan felnyögött, ahogy hátravetve fejét, hunyta le szemeit. Izmai ténylegesen is ellazultak. Craig elment onnan, ám ennek ellenére vibrátor magától kezdett mozogni Stan-ben, ő maga pedig elé siklot és úgy nézte az arcát. Szája szélén kis nyálpatak indult útjára. Hangosan nyögdécselt. Mikor megérezte a másik jelenlétét, kissé felnyitva pilláit nézett fel rá ködös tekintettel.
- Élvezed? - kérdezte vigyorogva - Milyen kár, hogy én nem tudlak kielégíteni.
- Hogy hogy... nem tudszh? - sóhajtott, nyögései között.
- Szellem vagyok. Egy részig képes vagyok mindenre, de... a határ falai itt vannak meghúzva - mondta szomorkásan. Stan kissé értetlenül pislogott fel rá. A vágytól gondolkozni nem igazán volt képes, így lehunyva szemeit nyögdécselt tovább. Eközben ismét eltűnt és Stan alatt jelent meg, ahogy szájával kezdte kényeztetni. Ennek hatására egy néma sikoly szaladt ki belőle, ahogy remegő kezét saját combjára simította. Craig lassan nyalt végig rajta, ahogy a vibrátor egy gyorsabb tempóra váltott.
- Ah~ - belemart saját combjába. Craig viszont ennek ellenére folytatta, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre küldte az eszközt ami már majdnem elérte a fiú érzékeny pontját, minek hatására feljebb tolta csípőjét.
- Kérlekh... kicsit... feljebb... - nyögdécselte.
- Óhajod parancs~ - suttogta és az eszköz egyszerűen oda tolódott, ahova azt Stan kérte.
- AH~ - erősen mart combjába, minek hatására pár kisebb seb keletkezett bőrén, miből kis patakban kezdett folyni a vér, de nem érdekelte, az élvezet átjárta testét és csak erre tudott koncentrálni. Craig szórakozottan nyalta le, majd elmosolyodva fújta meg a fiú merevedését ezzel hideg szellőt nyújtva.
- Elh... elh fhogokh... - nyöszögte remegő hangon, ám pillanatokkal később el is élvezett. Az élvezet az ágyra csöpögött Craig-en keresztül aki kissé morogva nézte ezt, de volt oly kedves és a vendéget lassan visszaengedte az ágyra, ahogy a vibrátort is kivette belőle. Stan lehunyt pillákkal vette szaporán a levegőt az ágyon. Arca még mindig kipirult volt.
- Élveztem és végre nem unatkoztam~ és nézd már az eső is elállt - mondta, ahogy kinézet az ablakon, majd végül derengősen sóhajtott egyet és közel evickélve nyomot csókot a fekete szájára, majd lassan eltűnt. Stan mikor már képes volt rá, felnyitva pilláit nézett maga elé, de persze már senki nem volt ott.
- H-Hey... - felült az ágyon. - Hova tűntél?... - Ám válasz nem érkezett. a Hideg falak ugyan olyan hidegek voltak, mint eddig. Stan kissé bajlósan nézett körül. Tekintete elszomorodott, ahogy kinézett az ablakon. Sóhajtva ment el a sarokig, felkapva nadrágját kapta magára, pólójával, és kabátjával együtt. Kisétált a szobából, egészen a kijáratig, ám mielőtt kiment volna, megállt az ajtóba, és kicsit reménykedve nézett vissza.
- Mit vársz búcsúcsókot, szépfiú - Craig ott állt mögötte. Karjait keresztbe fonta és úgy állt ott mintha élő lenne. Mintha az ereiben tényleg folyna a vér és a szíve, tényleg pumpálná át a testén... mekkora hazugság. Stan elmosolyodva fordult felé.
- Viszlát... Craig. - mondta mosolyogva, majd kilibbent az ajtón.
- Viszlát... - mondta, ahogy szomorúan nézet utána, majd megfordulva sétált vissza.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó