Utálata ezt a napot. Az év összes ünnepe közül, ez volt az, amit a legkevésbé várt.
Valentin nap.
A szép helyes kislányok, szívük szerelmének csokit adnak. Maga a felüdülés. A kis különbség, hogy az iskolában levő összes lány, a barátja helyet - melyet meg kell említeni! - mindig neki adta oda a kis díszdobozt és kívánt szerelmetes Valentin napot.
Csak neki. Senki más. Soha. Nem kapott annyi csokit, mint ő.
- Nem értem minek depizel itt. Örülj inkább neki. - Padtársa elmarta a nagy halom utolsó kiszemelt dobozát, majd felnyitva, kezdte magába tömni az édességet, mely enyhén karamellás öntettel volt töltve.
- Azt én kaptam.
- Mély depresszió. Leesett a koleszterinem. Lopós dög vagyok... basszus Ken! Sajnálod tőlem ezt a szaros csokit?! - kérdezte, ám a szőke csak felemelve kezét, intettet ezzel jelezve annak a csokinak megpecsételődő sorsát barátja döntheti el.
Hisz nagyon jól tudta, ő sosem kap.
- Miért is születem szépnek~? - tette fel a költői kérdést, ám tudta a válasz elmarad.
- Te legalább kapsz. Örülnél inkább neki!
Kyle sértetten kapta be az újabb szívecskét, majd nézet előre. Természetesen ismerte sajátos életét és nagyon jól tudta a Valentin nap nála sosem játszik közre. Egy bátor ember ugyanis tökéletesen felvilágosította - ki nem mellékesen, csoki boltot is nyithatna - hogy túl csini és szexi-n lányos ahoz, hogy bármelyik lány is odalegyen érte és pazarolja a drága idejét holmi kedvnövelő szer, készítéshez. Pénzt meg ugye nem dobnak ki miatta. Ellenben a vörös nagy makacssága viszont közbejátszott abban, hogy ő sem adott eddig senkinek csokit... legalábbis közönség előtt soha.
- Délután adod oda mi~? - Vigyorogva nézet rá haverjára, aki csupán vállat vont és újabb csodát adot érzékeny izlelőbimbóinak.
- Idén a fehér csoki a menő.
Kenny McCormick meg sem lepődött barátja közönyén. Persze, ő mindent tudott a kezdetektől fogva, ugyanis zseniállísan értett ahoz, hogy mások kínkeserves problémájába belelásson és megfejtse mitől is sajog úgy a szívük.
Kyle Broflovski-nak pedig csupán egyetlen egy ilyen okozó keserítette meg az életét és annak is alakja perpillanat igen távol volt a teremtől.
- Szerinted idén sikerül neki? - Kyle a szőke felé fordult, aki újabb dobozt vetett a hegyre.
- Nem. Sosem sikerül, akkor idén miért lenne kivétel?
- Töltött csokis... a másik kedvence - remegő ujjai között, a kis szív eltört, és annak darabkái lehullottak az asztalra, de persze rögtön ismét összeszedegetve pakolta szájába.
- Kérdezd meg, bár az arcából látom nem túl boldog.
A szőke persze beletalált. A kis csapat harmadik tagja idegesen pattant le az előttük levő padhoz, majd lovagló ülésbe vágva magát a díszes lilán csillogó papírdobozt a halom tetejére dobta.
- Nem kérek többet - sziszegte, ám Stan Marsh túl ideges volt ahoz is, hogy felfogja legjobb barátja kérését.
- A fiúmosdóba! Hallod, amikor Butters ott recskázik, vagy fene tudja és az egyik fülkében meg, valaki másféleképpen ünnepli meg a Bálint napot! De őt nem érdekelve, szorít a sarokba és nyomja a képembe a szaros csokit! - sziszegte és Kenny szeme sarkából látta, ahogy Kyle torkán egészben csúszik le az édes kocka.
- Miért nem bírod lekoptatni végre? Nézzük... nyolc év, az sok idő. Azóta beolvashattál volna neki .- Megvonva vállát, vette kézbe az újabb zacskót és kiszedve belőle a dobozt nyitotta ki.
Kókusz.
Utálta...
- Nem tudom! Héberül, ógörögül esetleg franciául is elregélhetem neki, de nem érti meg! Ráadásul sosem fog leszállni rólam! - Feje a csillámoktól díszes padra verte, majd már épp belekezdett volna az újabb személyét sértő mesébe, mikor Kyle furcsa nyelven megszólalt. Egyszerre kapták oda a fejüket ám a vörös csak mondta és mindössze csupán a három mondatból a „Wendy” bizonyos formáit tudták kivenni.
- Megfelel?
- Ez mivolt? - pislogott a fekete, nagy kék szemeivel, ám a szőke csupán legyintve hagyta rá a hülyeséget, ahogy padtársai is és persze ezt megérezve nem firtatta tovább a dolgot - A lényegen nem változtat!
- Ne sajnáltasd magad! - A legfiatalabb felkapva már az üres tartó dobozt barátja fejére küldte, míg ő felmordulva pattant fel és mivel tudta barátján nem töltheti ki, így az éppen bontogatónak esett neki.
- Te vagy itt a legszerencsésebb! Elvagy látva csokival!
A mondat hiába volt igaz, még Kyle is tudta kár volt kihúzni barátjuk végletes türelmét. Persze, hisz az egyetlen nap mikor a lenyugodtam srác a suliban, a sportok ásza és a megtestesült szépség túl könnyen veszti el a fejét... és annak utóhullámát senki nem akarta megízlelni.
- Rómeó~ előbb koptasd le magadról Júliát és nekem csupán utána szövegelhetsz! - Sziszegte kegyetlen dühvel a szemébe, de Stan persze nem vette a lapot. Sosem...
- Ha én Rómeó, akkor te meg Casanova! - Csapot rá a padra és az ingatag hegy kissé megrázkódott. - Minden évben boltot nyithatnál annyi csokit kapsz, én meg max két embertől! Ezekből is az egyikre szarok a másik meg, csupán az ablakom alatt képes otthagyni!
Kenny arcára úgy jött rá a nyugalom, mintha csupán valaki benyugtatózta volna. A kába mosoly mely mögött a gonoszság bujkált és az egészet Kyle-nak kellet elviselni, aki nagyon is jól tudta mitől ment le barátjuk vérmérséklete.
- Látod! Hozzá sem szól!
- Stan fogd be és egyél csokit - Kyle ívesen dobot oda neki egy új dobozt, melyben kis kókusz golyókat raktak, bár a fehér csoda nagyja a doboz alján csúszkált.
- Kösz - morogta, majd be is kapott egyet sértetten és egészen addig maradt csöndben amíg a falat le nem csúszott a torkán. Ám sajnálatára, amikor újabb hadjáratott kezdhetett volna, a szőke megelőzve nyikkant fel és a két szempár rögtön rá szegeződőt.
- Ez meg mi?! - Kérdezte nem kis idegességgel a hangjában és a többiek is meglepődtek a csomagon. Egyszerű újságpapírba tették. Aprócska doboz mégis a reggeli hírek és talűn a tegnapi is rajta volt.
- Csóró barátok~ nocsak a pornép is rajong érted.
- Nem állok sokkal felettük - verete fejbe, míg Kyle felkuncogott a koppanó hangon, majd érdeklődve kezdte tanulmányozni az ajándékot. Sokkal kisebb volt a többinél és ránézésre nem sokat törödtek vele. A papír így is itt-ott szakadt volt és csupán talán egy külső ember gondolta úgy a hupikék masni illeni fog a betűk tömkelegére. Nagy tévesen...
- Nyisd ki! - Parancsolt rá, mire Kenny bólintva emelte le a fedelét, ám amit ott bent talált jobban megrémítette mint maga a halom.
Kis sárga csillagok. Némelyik kartonból, némelyik sima papírból és volt egykét csoki csillag is köztük. A sárga fény tündöklött a szelence belsejében és hiába a ronda külső, a belső vitt mindent.
- Ezt ki adta?! - Akadt ki, ahogy felnézet a két barátjára - Melyiktők?
- Haver... nem vagyok beléd szerelmes, Kyle meg köztudott, hogy nem ad senkinek!
- Bekaphatod Stan - morogta a vörös, mégis bólintott a véleményére - nem tőlünk van.
Kenny viszont nem volt hajlandó letenni a dobozt és a többi felé dobni. Nem... mert tudta az egész egy vicc volt. Nagy szavakkal mondva, úgy szórakoztak vele, mint egy kis kezdővel és ettől valami fellobbant a makulátlan lelkében. Mer ki vetemedne rá, hogy őt! Őt, akinek még Cartman sem tud beolvasni. Mégis valaki vette a bátorságot és elküldte neki a csillagokat. Azokat a csillagokat, amiket úgy tűnt csak hárman tudnak micsoda. Mert más ugyan nem tudhatja. Az ajkait nem hagyta el és barátai is, csak azért vannak képben, mert egy részeges délután kibökte, bár erős kétely érzett, hogy lehet ők sem emlékeznek, illetve Stan tuti nem.
- Nem értem, miért vagy ennyire kiakadva. Csillagok, na bum! - Teli találat volt. Avagy csupán Kyle tudta miről is van szó és elég volt egy pillantás ahoz tudassa vele, nagyon nem tetszik neki, hogy volt olyan rosszmájú és elmondta valakinek a titkát.
- Nem - jött a rövid tömör válasz, majd egy kisebb fejrázás.
- Akkor mégis ki tud még róla?! - Háborodva nézet körül, majd hirtelen Stan mászott a képébe, melytől nem kicsit lepődött meg.
- Nem emlékszel ki adta? - Tette fel okosan, mire diadalittas vigyorral mászott a padra, majd magasba emelte a dobozt.
- Hölgyeim~ kitől kaptam e kis dobozt? - Mézesmázos hangja betöltötte az osztálytermet, ám a lányok csupán összesúgtak és hirtelen nagy gyűlöletet, éreztek a misztikus Anonymus iránt.
- Ez nem jött be~ - vigyorgott a vörös, ahogy megforgatta a randa doboz tetejét, majd egy kis cetlit vélt felfedezni az újságlapok gyűrődése között. Felsandított, ám a szőke még mindig a női sereget szemlélte így lassan kibontotta, majd elolvasva az aprócska mondatot, gyűrte össze galacsinná, majd süllyesztette nadrágzsebébe. Mert a kis cetli neki szólt. Nem tudta, ki volt még így sem, de baromira ismerhette a szőkét, hogy tudhatta, az sosem fogja megnézni a dobozt csupán a benne levő tartalmat, ellenben barátjával, aki mindig minden fenekére nézet. Szóval az információ kissé hidegzuhanyként érte mégis, nem akarta megosztani, mert sanda gyanúja szerint, az elkövető igen is szórakozott a látványon főleg, mert itt volt a teremben.
Ezt persze csodás kitaláló képességével fedezte fel, és hogy talán ő csempészte be ide a dobozt, ám mikor helyt adott feltevésének Kenny csupán megrázta a fejét.
- Tökéletesen emlékszem, hogy ma csak lányoktól kaptam. Nem csempészhette bele, ugyanis erre is emlékszem, csak arra nem, hogy mégis ki nyomta a kezembe.
- Nos nem az itteniek - mutatott körbe Stan, mire Kenny csak bólintott, majd nagy gondolkodásba kezdve feküdt el a padon és kék íriszeivel a semmibe bámult. Agyában lezajlott a mai nap minden kis rezdülése, és minden egyes lány arcán végigment, majd a kapott dobozon is, ám nem volt egyezés. Se hol sem. Hiába, nem emlékezet kitől is kapta a csúf dobozt.
- Várj! - Stan felpattant, majd a fejéhez csapot - Nem az a kiskölyök adta neked! Amikor elvitted Karen-t!
Miután végigmondta, a szőkének már nyoma sem volt az asztalnál. Nemhiába, ő is rájött, már a mondat elején, hogy a kis dobozt tényleg egy leányzótól kapta.

Átvágott az egész iskolán és több tanár is morogva nézet utána, de csupán a fejüket rázták. Ők is tudták, hogy a középső McCormick-ot kár is lenne fegyelmezni.
Ahogy elérte a vidám termet, mely szívecskékkel és a rózsa bódító illatával volt felszerelve, melytől kissé a faajtónak dőlt, de rögtön utána szemével kezdte keresni a kislányt.
- Kenny! - Egy alacsonyabb barnahajú sietett oda, majd vetődött a nyakába. Karjait a nyaka köré fonta és boldogan, adot egy nagy cuppanosat a fiú arcára.
- Miért vagy itt~? Hoztál nekem valamit~? Hmm~
- Keresek valakit.
- Engem igaz? - Mindketten az előtte levőre néztek. Kezeit összefonta és kissé vöröses arcán még így is próbálta megtartani a közömbös tekintetét. Nem sok sikerrel.
- Ruby-t kerested? - Karen bátyjára nézet, ahogy barátnője mellé lépet és kis kacsójukat összevonva léptek együtt elé.
- Voltaképp, igen. Tőled kaptam reggel egy dobozt? - Lágy bólintás, mire a kék szemek szinte csillogtak.
- Na és honnan-
- Én csak a küldönc vagyok.
A meglepődőségtől, szinte majdnem hátraeset, a tanárnő díszes kebleibe, aki viszont megragadva rúgta ki az osztályból. A két kislány még nézet utána, de csupán pár pillanatig, amíg nevetve a helyükre sétáltak és hagyták szenvedésbe tovább az idősebbet, ki lassan felnyalábolva magát méltóságteljesen porolta le narancs pulóverét, majd egy szexi mosolyt bevágva kezdett visszafele sétálni.
- Küldönc mi... - motyogta, majd hangosan felkacagott, ahogy a rádióban az első csöpögős számot kezdték lejátszani.

~*~

- Sejthettem volna, hogy te voltál - sétált mögé.
Az iskola tetején már esteledet és a narancssárga sugarak, elborították az eget, ezzel idilli képet varázsolva a párra.
- Ja - rövid és tömör, mégis lényegre törő. Lábait az épület tetejéről lógatta és onnan nézet le az éppen ajtóból kilépőre. Gonosz mosoly futott végig az arcán, ahogy a korlátba kapaszkodva dőlt előre. - Csak azt hittem ő is rájön.
- Okos ő. Szerintem, tudja - legyintett, majd lassan megkerülve a kis feljárót sétált a fiú mellé, majd ő is leült. - De engem érdekel, te honnan tudtad?
- Ott voltam. Ugyan Broflovski. Ennyire azért ne játszd a hülyét - Kyle szemei elkerekedtek és felidézte azt a kába estét. Hát persze... hogy nem jött rá. A pincér, abban a smokingban és a hátrazselézett haj.
- Sokat ittam - pirult el, ám a másik csak megrázta a fejét, ezzel jelezve nincs kifogás.
- Nincs esély, nem igaz?
- Jól van baszod, akkor azt mond el, honnan tudtad, hogy a kis cetli hozzám jut el?
- Mert mind a ketten tudjuk, hogy akik nem kapják meg amit akarnak, azok mindig tova fésülik a legapróbb részletett.
Kyle előbb elpirult, majd lassan kissé kérdően nézet osztálytársára. Nem értette, de lassan felfogva pattant fel és szinte az előbbi pirulása csupán fikarcnyi volt ahoz a színhez amit most arca produkált.
- Én nem... mármint... soha, én nem szeretem... hisz barátok és...
- Kyle nyugi - legyintett, majd felé nyújtott egy kis csomagot, melyben az egyik legdrágább csokit rejtette, amit csak kivitelezettek kapnak. A díszes aranydoboz és a mennyei ízek keveréke.
Ezt még enni is sok, nem hogy fizetni.
- Ezt kitől kaptad? - Pislogott, mégis elfogta a kedves gesztust és hümmögve harapott rá a csodára.
- Mondjuk úgy, a Kúpidó nyila betalált a célba.
Némán pislogott, majd végignézet a dobozon. Semmi jelzés kitől lenne. Csak maga a doboz. Talán vette, mégis... ahogy barátjára nézet azon látszott az a szokatlan nyugodtság, ami egy apró boldogság szikrának köszönhető.
- Az ott Stan?
- He?
A fekete épp az iskola kapuján lépet ki. Egyetlen egy dobozt fogott, mellkasához és úgy szorongatta mintha többet el sem eresztené. Zöldes papír, díszes masni szájából pedig apró fehér csoki.
- Még elcsípheted - lökte meg és Kyle nem habozva, hagyta el a tetőt, melyen ismét a magányosság vette át a helyét.
Craig Tucker megvakarta fekete, kissé csapzott haját, majd félrerakva a dobozt őrült vigyorral nézte meg a kis cetlit, melyet eddig a zsebében őrizgetett. Kacskaringós betűk és hiába próbálta a feladó szépen írni lehetetlen volt számára. A tinta összefolyt és mocskossá tette az aranylapot. Nem bánta. Az utolsó rész ugyan már olvashatatlan volt, de nem törődőt vele, hisz már elég régóta tudta a címet. Az ismerős ablakpárkány. Az érzések. Heee~ ugyan. A felejthetetlen Valentin nap, ami el volt tervezve és nem éppen az ő sorsukért készült. Az egész csupán játék volt. Színház.
- Mibe, hogy holnap kézen fogva jönnek~ - vigyorgott, majd ismét elolvasta a kis cetlit, melytől mosolya csak nem akart leolvadni.
„Szép munka Kúpidó.”
- Jutalmat érdemelnél~ - simult a hátához a szőke, ahogy vigyorogva ölelte át, ám Craig csupán megcsípte kezét ezzel el is riasztva.
- Többet nem játszunk ilyet.
- Pedig imádtam a csillagaidat~
- Nem.
- Édesesen keserűek voltak, mint te~
- Ne próbálkozz.
- Egy gyors menet?
- Nincs idő.
- Mindig van~
- Nálad nincs olyan, hogy lehetetlen...
- Sosincs~ - A nap pedig lassan lesüllyedt a horizonton, így csöndes, sötét magányba hagyva a két angyalt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.