- Daisukiiii~~ - vigyorog. Elégedetten. Egyenesen a képembe.
Sosem kaparhatom már le magamról… rosszabb, mint egy gyerek!
Azok legalább leszállnak rólad, ha adsz nekik egy nyalókát, vagy hasonlót…
De ő…
Egy szót követel tőlem.
Amit sosem kap meg…
- Te amo. Ich Liebe Dich… I Love you~ - sorolja kuncogva, mitől még a szőr is feláll a hátamon.
Unom… ennek ellenére ő csak folytatja.
Egyre jobban irritál. Tudja, mégis csak mondja, mondja, mondja…
ELÉG!
- Kenny! – rivallok rá, ahogy az asztalra csapva pattanok fel helyemről.
Mosolyogva néz rám, még mindig… Sose láttam még más kifejezést az arcán.
- Igen? – kérdezi nyugodtan.
- Abbahagynád?... – nézek félre, vöröslő arccal.
Ugyan! Nem érzek iránta semmit, de mégis… zavarba ejtő, ha valaki egész nap azt szajkózza, mennyire szeret.
- Mit? – kuncogja, mire fejére csapok. Nyöszögve túr szőke tincsei közé, majd nyúl el a padon.
Mint mindig.
Hiszen mindig leütöm, mikor játssza a hülyét.
És ő mindig játssza a hülyét.

Minden nap így telt.
Vége lett az óráknak, én pedig próbáltam feltűnés mentesen hazamasírozni.
De mindig kiszúrt…
Ma se volt másképp.
Mosolyogva siet mellém, majd karol nyakamba.
Kék íriszeit az enyémbe fúrja, majd nyitja száját és tudom…
Tudom mit fog mondani.
De nem akarom hallani…
Gyűlölöm tőle hallani…
Mindig mikor kimondja… mintha gyomromban pillangók szálldosnának, és szívem is hevesebben ver, elpirulok és ezt utálom.
Ezt az érzést…
Amit nem értek, hogy mi ez…
- Sze… - kezd bele, de kezem mozdul, egyenesen szájára tapasztom. Dühösen nézek fel rá, mire egy meglepett pillantással jutalmaz.
- Nem akarom hallani! Gyűlölöm, amikor ezt mondod! – Hangom az egész folyosót bezengi, nem egy ember kapja fel fejét, és néz ránk.
De nem érdekel…
Nem érdekel semmi…
Elveszem kezem, s csak ekkor látom…
Most nem mosolyog. Komoran néz rám.
Szeme hidegen csillog, lomhán fordul el tőlem, majd sétál el…
Remegve nézek utána… még sose láttam ilyennek. Rémisztő volt és mégis… mérhetetlen szomorúságot láttam rajta…

Haza mentem…
Egyedül.
Furcsa volt.
Felkeltem, iskolába mentem.
Egyedül…
Még furcsább volt…
Ezután pedig, minden nap így telt…
Többet nem kísért haza, nem jött elém reggelente.
És én… egyre magányosabban éreztem magam.
Az iskolában mindig messziről figyeltem…
Rám se hederített.
Még mellőlem is elült, egy bögyös, szőke lány mellé…
Rá sem néz, napok óta és ez zavar… szörnyen zavar!
Mikor minden nap a nyakamon lógott, fel se tűnt…
Mennyire szükségem van rá.
De most, hogy nem foglalkozik velem…
Üresnek érzem magam… belül.
Tesin is ezen merengek… fel vagyok mentve, enyhe gerincferdülés miatt.
Az öltözőben gubbasztok az egyik fapadon. Lábaimat felhúzva karolom át azokat, és hajtom rá fejem.
Hirtelen nyílik ki az ajtó.
Felpillantok, tekintetünk találkozik, mire megremegek.
- Kyle?... – hangja aggódóan cseng, ahogy odalép, és egyenesen lenéz rám. – Mi a baj? – hajol lejjebb, ujjaival végig szánt arcomon, így letörölve kósza könnyeimet.
- Mi?... Én… nem… nincs semmi baj. – törlöm le a nedves cseppeket arcomról. Felnézek rá, elmosolyodik, szólásra nyitja száját de…
Arca elkomorodik, majd sarkon fordulva indul is kifelé.
De nem akarom…
Nem akarom, hogy itt hagyjon…
Utána kapok, megragadom ruháját.
Erőtlenül húzom vissza. Megáll, válla fölött tekint vissza rám…
- Ne menj el…! – nyögöm ki végül nagy nehezen, mire megfordulva néz rám, furcsállva.
- Kyle?... – suttogja, ahogy közelebb lép hozzám pólóját még mindig görcsösen markolom, így esélyt sem adva arra, hogy elszabaduljon.
- Én Szeretlek és…! Nem akarom, hogy itt hagyj! – szám elé kapom kezem, így elengedve pólóját. Félve nézek fel rá… lesüti tekintetét, így nem láthatom…
Mit gondol… mit érez…
Mégis, mikor felnéz, testem megremeg.
Mosolyog… ismét mosolyog rám… mire nem bírom ki… viszonzom gesztust.
- Én is szeretlek, Kyle~ - kuncogja, ahogy leül mellém.
És a pillangók újra keringenek hasamban…
Szívem hevesen ver és érzem… ahogy elpirulok, mire mosolya még nagyobb lesz.
- Mond még… - suttogom, ahogy lesütöm tekintetem.
- Hm? – pislog rám meglepetten.
- Mond még többször…! Hogy szeretsz… - megragadva gallérját húzom magamhoz egy csókra…
Mit persze rögtön viszonoz, mélyít… mohón falja fel ajkaim…
Mintha oly rég várt volna erre…
Talán én is… már rég erre vártam.
- Szeretlek… - suttogja, majd lágyan dönt el a fapadon, hogy kiélje rajtam vágyait.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2012.02.21. 12:53 Evee-chan Mert MEGKÖVETELI, hogy feltedd :D Ilyen szép és cuki ficceket rejtegetsz az olvasok elől >< Szíííííp mondhatom, szíííííp >< Válasz: Ez egy szörnyű fic, utálom! T.T Csak azért voltam hajlandó feltenni mert megkövetelted! ><