Az Ördög és az Angyal meséje

  2011.12.29. 09:43

- Tudod jól, hogy Anyu nem szereti azt a mesét.

- De ő most nincs itt! Kérlek Apu! - Ismét megeresztett pár pillantást azokból a kiskutya szemekből. Tudta ellenállhatatlan, és hogy ennél hatásosabb módszer sosincs. - Ez a kedvencem~

- Rendben, rendben! - Morogta, és letelepedve ült az ágy szélére. Az ágy kellemesen nyikordult meg, megadva a kezdő hangot, majd végül mosolyogva kezdte mesélni a már többször is hallott történetet.

 

Azt amiben az agyalok szárnyalnak és az ördögök pedig kacarászva élik mindennapjaikat. Mert róluk szól a mese, pontosabban egy tiszta lélekről és egy megrontóról. Ég és föld, tűz és víz. Persze a szakadék is nagy köztük és mégis találkoztak.

Egy lelket kellet átvinni a másvilágra és hála egy fertelmes bakinak nem tudták, hogy hova kerüljön. Jó volt-e és megérdemli a fehér szárnyakat, vagy a pokol bugyraiban kell élnie örökre. Így eset, hogy leküldtek hozzá a halála napján egy angyalt aki ha kell ragadja meg és húzza fel magával, míg a pokolban a nagyúr saját kis porontya vállalta magára ezt a feladatot, hogy ha kell ő pedig lehúzza a mélybe. Mind a ketten türelmesek voltak, hisz az ítélet a halál pillanatában dőlt el. Addig pedig nézhették, ahogy a srác az ágyán feküdt és aludt. Nem volt túl jó meló de elkellet vállalni.

- Örülök a találkozásnak. - Fehér kacsóját az ördög felé nyújtotta, ahogy mosolyogva döntötte kissé oldalra a fejét. A ruhája hófehér. A nadrág az ing és még az a furcsa kinézetű sapka is ami kicsit oldalra volt döntve a fején. A tökéletesség csak úgy sugárzott róla és persze ettől rögtön hátrált is az ördög fia. Nem bírta ki a látványt. A tisztaság, a gyönyör és a jószívűség. Gyomra ugrott egyet és elfordulva szépen ívesen hányta le a padlót melytől a szőnyeg meggyúlt és végül kissé parázsolva de foltot hagyott.

- Gyorom forgató vagy - közölte, ahogy száját megtörölve ismét az angyalra tekintett, aki fel sem véve az előbbi kis jelentet simította füle mögé szőke fürtjeit.

- Köszönöm, de te sem vagy egy mai tünemény. Gondolom ott lent, ahová a fény sem ér a sötét színek passzolnak.

A fekete ismételten kiadta a jól megérdemelt reggelijét, majd mikor remegő lábai már egyenesen álltak rápillantott a szőkeségre, aki kedves mosolyával nézet vissza rá. Szemei feketén csillogtak, ahogy végigmérte. Nem szerette az angyalokat. A kedvességük soha nem ért a határt és a gúnyuk, ahogy az ördögfiókákat konkrétan piszkálták. Utálta mindet mégis... ez az angyal más volt. Hangja kedves ártatlan és még csak a rossz szándék magva sem volt benne. Tökéletesség?

- Húzz innen - közölte hidegen, ahogy elfordulva ismét a fiúra nézet. Még aludt, de tíz perc és már meghal. Valaki megmérgezte. Még a fentiek sem tudták ki ezért is volt a kavarodás.

- Nem mehetek. Segítenem kell egy ártatlannak - kezeit össze fonta és maga elé téve lágyan mosolygot - lehet megérdemli, hogy a fényt és a boldogságot is lássa.

- Vagyis ha velem jön nem lesz boldog? - a fekete arca megrándult és szemei fellángoltak, ahogy az angyalra tekintett, aki rezzenve ugrott kissé összébb.

- Nem én nem úgy... - motyogta, és össze-vissza nézve vette kezébe fehér szárnyát és simított rajta végig - elnézést... nem úgy gondoltam.

Az ördög felmordult, majd végül ismét a fiú felé nézet. Aki már állt és keresztbefont kézzel nézet a két tüneményre.

- Szóval? Ki a szállító? - Köpte a szavakat, ahogy szemei össze vissza pattogott a két alkaton.

Persze az angyal rögtön sóhajtott és elengedve becses tollait mosolyodott el.

- Azt hiszem nekem itt nincs több dolgom - felnézet, majd végül a feketére is. Lágy mosoly bujkált a szája szélén és egy apró intéssel letudva a búcsúzást tűnt el egy fehéres fényben.

A rossz érzés átjárta és szinte marta belülről. Milyen rövid volt és ő többet nem látja ezt a furcsa lényt. Pedig épphogy...

Nem! Megrázta fejét, majd ördögien vigyorgott rá a srácra, aki tudva sorsát vett egy mély levegőt és mögötte levő szakadékba vetette magát.

- Nincs kegyelem~

 

A napok teltek, talán éveké is formálódtak és az a találkozás nem múlt el nyom nélkül. Mert megmaradt benne teljesen. Az ártatlan mosoly és a szende kis tekintett. Akarta őt és valami megmagyarázhatatlan érzés amit még magának se mert bevallani. Mert jól tudta milyen. Angyal és ördög között nincs semmi. A bukot angyalok váltak a pokol hírnökeivé és apja ugyan úgy ezek közé tartozott, ahogy most ő is. Soha nem látta mivan a mennyen túl és Isten színét sem volt képe még csak közelről sem megtekinteni.

Mégis... őt akarta. Bemocskolni az ártatlanságát, hogy csak neki éljen és a köztes állapotban megörgedve a karjai közt. Mindez csak egy mosoly, egy piros madzag ami a sorsukat kovácsolta. Mert nagy sajnálatára utálata olyan mértékben nőtt iránta, amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyva vágyott.

A köztes állapotot pedig, nem csak neki de a másiknak is akarnia kellet.

 

A pokol tornácán kisegítőként ügyködött. Elkalauzolta azokat akiknek mégsem itt lenne a helye, míg másokat a szakadékba lökött. Gonosz mosolya most egyszerűen nem jött az arcára helyette komoran és fekete lángokkal büntette a rosszakat. Aztán persze megjelent az égi sereg, hogy elvigye a többieket kiket rosszhelyre szánt az ég. Épphogy csak páran lehetek, mégis az egyik angyal lebukva a földre keringet a tömegben. Ujjait lágyan szorította mellkasának, ahogy sapkája ismét kissé oldalra volt dőlve.

- Idióta szent! Húzz vissza a kis bársonyfelhőidre - kisebb ördögfióka ugrott a lábához, majd mart bele. Fájdalmas sikoly és a vér. Igen... idelent ég az angyalok is vérezhetnek.

Ám a sereg megremegett, ahogy a falakról vöröslő láva csepegett és a lángok a magasba kaptak és a kis fióka pedig szénné égve suhant arrébb.

- Elnézést... sajnálom én keresek valakit - szabadkozott a szőke, ahogy lábát fogta ám nem túl ügyesen hisz nem volt tapasztalata a sebek környékén - komolyan... bocsánat, bocsánat... de az ördög fia. Tetszik tudni az kedves feketehajú... - magyarázta egy nagyobb démonnak, aki viszont utat engedett a felségnek. A sátán gyilkos szemekkel figyelte, majd végül sóhajtva sétált el mellette. Nem az ő hatásköre, ez a fiára tartozik.

Aki pedig futott és mikor meglátta ismét a tüneményt mellé érve nézet rajta végig. Hosszú pillanatokig csak egymást bámulták, és mintha csak lezajlott volna köztük valami a fekete felkapta az angyalt és elsétált vele egy nagyobb bugyorig ahol már senki nem láthatta őket. A történet emez részét homály fedi, hisz szájról szájra terjedve akár valami pletyka mindenki átköltötte vajon mi történhetett ott.

Persze ezek után sem lehetett tudni vajon mi lett az angyal és az ördög sorsa. Sokak szerint, ahoz hogy tényleg egymáséi lehessenek eldobták rangjukat és ismét visszatértek a földre halandóként és itt élnek köztünk. De a mondák szállnak és az igaz történetet lassan porba verték és így lett a történet nyitott végű. Aki hisz benne annak Happy End és csodás vég, aki meg nem annak egy jó kis rosszvégű story jutott.

 

- Imádom ezt a mesét - a kislány felkuncogva húzta magához a két babát, amit még Anyukája vart neki. Az angyal és az ördögöt mintázták.

- Anyunak nem kell tudni, hogy megint elmeséltem~

- Okés... - motyogta, majd pár pillant múlva kuncogott még egyet, majd lehunyva szemeit szenderedett el.

A férfi elmosolyodott a kislányon, majd még egy puszit nyomva homlokára sétált ki, ám kissé hátra hökkölt mikor meglátta párját közvetlen az ajtó előtt. Kezeit karba vonta és vörös haját egy hajpánttal tűrte fel, hogy a szemüvegén keresztül is lásson mindent.

- Megint elmesélted neki... igaz?

- Sajnálom - A fekete hajú vigyorogva túrt bele a fürtjei közé, majd odalépve karolta át a másik vékony derekát és így húzta magához - imádja ezt a mesét~

- Tudod, hogy Zsidó vagyok - vonta fel a szemöldökét, majd megkegyelmezve nyomot csókot férje szájára - soha nem fogsz megváltozni igaz Stan~?

- Drága Kyle, hát nem így kedvelsz? - Csábos mosolyát elővillantva markolta meg a vörös fenekét, aki kissé felsóhajtott, majd felkuncogva lökte el magát tőle.

- A seggimádatod a régi, még úgy is hogy most már felelősség teljes apa vagy.

- Te meg anya~

- Fogd be! - Vigyorgott, majd mikor egy dallamos hangot hallott rögtön a bejárati ajtó felé kezdett sietni, ám férje csak morogva követte.

- Kik ezek ilyenkor? Nehogy azt mond hogy...

- A szomszédok! Megígértem nekik, hogy ma találkozunk.

Az ajtó kinyílt és kint egy vigyorgó szőke tartott egy lábost a kezében, mely alol még a gőz szökött ki.

- Hello kedves Kyle~ hoztam egy kis Francia ragut. Tudom, hogy a kis Emily is nagyon szereti.

- Honnan?

Mind a hat szempár a szőke mögötti sötét srácra vándorolt. Ruhája most is fekete volt és sötét íriszeivel hol a ragut, hol pedig a szőkét bámulta aki mit sem foglalkozva vele adta át a kis ajándékot.

- Damien nem úgy érti. Sajnos ma nem érünk rá az az igazság. Közbejöttek a dolgok és nem várhatnak - magyarázkodott, ahogy ujjait tördelte, majd végül mikor a fekete elkapta a karját és húzni kezdte kissé megtántorodva kezdett integetni.

- Pip gyere!

- Persze! Akkor majd máskor! Elnézést még egyszer... Damien ne húz kérlek...

A hangjuk lassan elhalt, ahogy az utcáról is eltűntek, majd végül a kis pár sóhajtva csukta be az ajtót. Kyle morgott valamit az orra alatt a ragura míg Stan az ablakból nézte kint a kis pelyheket, mellyek lassan szálingóztak, majd mikor ráestek az ablakra ott kis cseppé alakulva csúsztak le.

- Tudod - fordult ismét a vörös felé - néha mikor őket elnézem, annyira valósághűnek érzem azt a mesét. Amúgy kiktől is hallotta Emily először?

A vörös egy nagyot csapva a hűtő ajtaján diadalmasan sóhajtott fel, míg Stan-re mosolygott. Gonoszul és ördögien, ami meg is lepte a férjét.

- Tőlük~ az ő szájukból terjedt el ez a „mese”.

Súgó Még nincs hozzászólás.