A Fagyöngy hatalma

  2011.12.29. 10:00

Üdv! Külső szemlélő vagyok és elmesélem nektek azt a karácsonyt és azt a csodát, amit akkor éjjel tettem. Voltaképp a szeretett és a boldogságot akartam elhozni a fiúk életébe. Mert nekik soha nem adatik meg az a jó boldogságos Happy End. Tündér vagyok. A világot bejártam és a lányok kézről, kézre kérleltek tegyek csodát. Egy fiú sem volt köztük, mert nem hisznek bennem. Fáj a szívem mindért, ám mikor ez South Park-i fiúcska lágyan hozzám szólt, úgy döntöttem segítek és teljesítem a kívánságát. Elárulom nektek, azt kérte hogy abban az évben karácsonykor mindenki legyen boldog és kapja meg azt amire vágyik. Avagy a lehetetlen kívánságok egyike. De nem adom fel. Van egy bűvös kellék az ilyen helyzetekre. A fagyöngy, mely piros szalaggal van átkötve. Állítólag boldogságot és megbocsátást hoz és a babonák szerint az alatta elcsattanó csók örök szerelmet ígér. Persze ügyes bajos lány vagyok, de legyen. Teljesítem a kérésedet kedves ifjonc. Hát lássuk azokat a történeteket!

 

~*~

 

Az este remekül telt. A karácsonyi parti, amit az iskola szervezet tökéletesre sikeredet. A lányok hangulatos ruhákban, míg a fiúk öltönyben, vagy éppen csak egy ingben feszítettek. A terem gyönyörű csillogó díszekkel, fenyőkkel és végül az elengedhetetlen kellék a fagyönggyel volt díszítve. Sokan beszélgettek, táncoltak, vagy éppen lakmároztak. Egy pár volt aki veszekedet. A lány felkapta a hangra a fejét, majd kis noteszába kezdett írni, ahogy mosolyogva megnyalta ajkait.

- Chapter one~

 

„A megtört kapcsok”

 

- Visszakaphatom? - kérdezte közömbösen, ahogy kinyújtotta a kezét. A lány persze némán bólintott, ahogy kivette nyakából a láncot, majd arról leszedte a kis medált mely egy nyalókát ábrázolt.

- Mi ez így hirtelen? Azt hittem többet látni sem akarsz?

- Token miatt? Ugyan. Múlt és tudom, hogy te sem szereted.

- Hülyeségeket beszélsz! A pasim, miért ne-

- Szakítottál vele. Nincs itt és te nem vagy vele. - Belefojtotta a szót és szemei szomorúan csillogtak meg. Stan ebből tudta hülyeség amit mondott és kitalálta mi történt. Lesütött égszínű íriszeit végül, pedig elmosolyodva hajolt közel a lányhoz és csúsztatta vissza annak markába a kis medált, ahogy arcára puszit nyomot.

Wendy elpirult és nem értette egyik tettét sem a feketének, aki végül csak legyintett és felmutatva sétált el. A megvilágosodás és a megbocsátás.

- Köszönöm - suttogta, ahogy beveszet a tömegbe.

 

~*~

 

A lány illegetve magát ment tovább. Ruhája zöld volt és hajában pedig piros masni díszelgett. Körülnézet a tömegben és rögtön szemet szúrt neki. Elvigyorodott, majd a noteszébe újabb cím került fel.

- Chapter Two~

 

„A kegyetlen és az ártatlan”

 

- Megmondtam! Itt kellet volna lenned és felírni, de te!

- Eric sajnálom, de őt várom és...

- Leszarom Butters! Így az életben nem fogok végezni vele. Hozd és... - megállt, majd felhümmögött és a kis szőke félve rezzent össze. Mellette nem érezte bátornak magát. Mellette csak egy kis bolha volt, aki ugrált a szava szerint. Mellette senki volt.

- Jól van - Cartman hangja nyugodt volt, ahogy megfogta a fiú vállát és oda húzva borzolta fel a szőke fürtöket - legyen neked gyereknap. Menj hozzá.

Szemei csillogtak. Nem tudta mitől mégis boldog volt. Átölelte, majd puszit nyomva puffadt arcára futott is el, miközben ujjongott.

- Kis hülye... pont a fagyöngy alatt? - morogta, ahogy tovább sétált.

 

~*~

 

„A kegyetlen és a megtörhetetlen”

 

- Te viszont nem maradsz ki Zsidó!

- He? - Kyle idegesen morrant fel és a puncsot szó szerint megremeget a kezében.

- Mit keresel egy Karácsonyi ünnepen?! Te aki még jézusban sem hisz!

- Fasz vagy! Hiszek jézusban, hisz találkoztunk is vele!

Cartman felszisszent és idegesen ment oda a vöröshöz, ám az csak egy egyszerű mozdulattal öntötte rá a puncsot, majd elvigyorodva lépet hozzá közelebb.

- Nem hájfej~ ma te sem rontod el az ünnepemet! - feltekintett, majd lenyalta az arcáról éppen lecsorduló lét - Kellemes Karácsonyt~ Zsírsegg - azzal már intve is lépet tovább.

 

~*~

 

- De édesek~ hát ez lenne, az a gyűlöl, szeret? Várj... rossz pár, na de legyen neki is boldogságos, plusz valakinek le kell tisztítania - a lány odalibbent az állványhoz, majd egy kecses mozdulattal lökte meg a az melletti lányt - Chapter Three Sweety~

 

„Az édes cukor és a fogyasztó története”

 

- Az a hülye...

- Eric! - Wendy mérgesen nézet a barnára, aki nem értve húzta fel szemöldökét, végül kezdett a fiúmosdó felé sétálni végül be is lépet, mondván ide nem követtik, ám tévedet. A lány ide is utána jött.

- Húzzál már ki!

- Minek kell állandóan felidegesítened?! Idióta.

Erre csak felmorrant. Az édes lé folyt az arcán, mely ünnepi gúnyáján szép foltot hagyott. Többet ő sem vesz fel fehéret, döntötte el, ahogy a csap fölé hajolva kezdte volna kimosni, ám a lány megragadva húzta vissza.

- Eszednél vagy? Vízzel csak elkened és soha nem jön ki! - rivallt rá, majd a barna megunva ragadta meg csuklóját és kezdte volna leüvölteni a fejét, ám megállt. Látóterébe valami zöld költözött és hirtelen átfutott az agyán, hogy ez a kis szar követi őt.

- Mégis ki rak fagyöngyöt egy fiú budiba... - a mondat elhalt, ahogy a lány ajkaival betapasztotta a száját. Meglepetésében, a hormonjai parancsára rögtön visszacsókolt. Talán az anyjától örökölte. Nem tudta, ám mikor a fekete lehámozta róla a zakót, kezdet kételkedni abban, hogy a gyöngy alatt csak csók jár.

- Ezt én mosom ki. Ha kell eljössz érte - Wendy vörös arca távolodott el, majd rohant ki a wc-ből, otthagyva a megszeppent pufókot, aki végül hírnevéhez híven, mormogott valamit ám szája szélében látszott az öröm kis mosolya.

 

~*~

 

Felhümmögve lépet el a mosdó ajtajából. A fekete hajú lány észre sem vette mikor kiszaladt.

- Ajjj~ milyen rendes vagyok ma, na de nézzük. Az a kis szőke hova szaladt? Nagyon várhatott valakit... - tűnődőt el, majd beleveszett a tömegbe és ekkor csillantak fel a szemei - na~ ez mégsem ő de ez is érdekes. Ráadásul ez a hangulatos zene~ Chapter Four~!

 

„A csúszós talajon”

 

- Nekem ez azért kicsit zavaró... - morogta, és ismételten követte a fiú lépéseit. A zene bömbölt és körben egymással táncoltak a fiatalok. A csípőjüket rázták és némelyik még olyan mozdulatokat is bemutatott amit profik sem tudnak. Mindenki párban, pár nélkül reménytelen.

- Hozzászoksz~ mellette csak alul lehetsz - nyalta meg az ajkát, majd megragadva a fekete csípőjét emelte meg és pörgette.

- HA kidobom a taccsot a te lelkeden szárad! - kiabálta a magasból, majd mikor ismét a földet ért újabb mozdulattokkal kezdett szórakozottan lépkedni, ahogy a szőke pedig vezette. Végül mikor a szám egy gyorsabb ütemhez ért kifordította. Egyszer egyik oldalt, majd a másik oldalt. Stan vigyorogva kapaszkodott Kenny karjába, aztán meghallotta. Azt a lányos kis kacajt, majd a fénylő zöld szempárt. Az egyensúlya abban a pillanatban távozott és a megmentés kissé balul sült el. A cipő megcsúszott és bár nem eset orra mégis a szőke feje nagyon közel került az övéhez, ám mégis úgy tűnt csak őt zavarja igazán.

- Na tessék~ akkor hagy adjam oda utolsó csókomat neked mielőtt a boldogság rád talál~ - vigyorgott, majd felpillantva ellenőrizte tettének pontos alibijét, majd lágyan megpuszilta a remegő szájat, majd mikor a zene változott felhúzva lökte a következő partnernek, hogy mentesüljön a fiú haragjától, ám akit ő kapott korántsem volt olyan jó mint hitte.

- Na csak őt ne...

 

~*~

 

„Kávé szünet”

 

- Ez lehetetlen! Túl sok a lépés... áááá! Képtelen vagyok! - megrándult, ahogy barátja sóhajtva vezette le a táncparkettről, majd rögtön kávét öntve neki nyomta a kezébe a kis télies poharat.

- Nyugi, ez az egy is elég volt - veregette meg a vállát, míg a másik sajnálkozóan remeget tovább egy helyben.

- Sajnálom! Túl sok a feszültség! Áááh! - megrezzent a pohár és benne a forró lé - Pedig gyakorolni akartál én meg elszúrtam...

- Tweek, nyugodj le - intette le ismét, ahogy a parkettot nézte. Pontosabban egy párt.

- De én szeretnék segíteni... - pattant fel, ahogy a kávé kiömlött ő pedig idegesen rezzent össze és kezdte tépni a haját - Nenenene... ez már túl sok! Hogy került ide! Craig... áááá!

A fiú megfordult, majd a szőke sárgás szemeibe nézet, ezután pedig föl. Sóhajtott. Ez csak egy növény nem kötelessége megtenni. Ám mikor megfordult és meglátta a parketten a párt idegesen ragadta meg Tweek kissé félregombolt ruháját, majd nyomot puszit az orrára. Nem nézte hova, csak menni akart.

- Letudva - ezzel már robogott is a parkett felé és kapcsolódót be a táncba.

 

~*~

 

A lány kuncogott. A terve sikeresebb volt mint hitte. Ám egyelőre nem engedhetett meg semmi romantikát. Megrázta a fejét, majd kedvesen elbúcsúzót a vörös hajú fiútól, aki táncolt vele, majd kecsesen és szépen szó szerint lökte a fekete karjaiba.

- Dance, dance~ - énekelte, ahogy lesétált az italpultokhoz - and Chapter Five~!

 

„Ők akik mindent tudnak”

 

- Broflovski! Nem érek rád! - Craig idegesen ment előre, ám Kyle már meg is ragadta a kezeit és táncolni kezdtek. Persze a fekete az első lépés után átvette az ütemet és úgy forogtak a lassú dallamra.

- Nem ölhetted meg. Még nem, sőt ma este tuti nem.

- Ki mondja~? - ingerülten szorította meg a kezét, ám az csak mosolyogva és huncut vigyoral nézet fel.

- A fagyöngy angyala! - Na ez hatott. A fiú rögtön lenyugodott és pislogva szemlélt körbe. Már nem látta a kitűnt szépséget, ami egyszer csak elsuhant mellette.

- Értem, és mit szeretne?

- Teljesíteni egy kívánságot - lágyan pördült meg, ahogy nézet körbe. Mindenhol nyugodtan táncoltak, bár ez még mindig nem volt az a nagyon lassú szám amit a szerelmesek szoktak járni. Ami látszott is. Egy pár sem volt a parketten.

- Komolyan, képes teljesíteni egy kívánságot? Mondjuk ez megmagyarázza a sok felbukkanó fagyöngyöt - hümmögött, majd Kyle diszkréten bökött fel, ahol ugyancsak az említett növény fityeget - ez utál engem...

- Tud le hamar. Úgy is vége a számnak - vigyorgott, ám a fekete nem mozdult így végül a vörös hajolt fel és adott puszit az arcára - Ne merd megölni, amíg nem kaptam meg a csókom! - figyelmeztette, majd már tovább is lökte, egyenesen a már várt párhoz, aki most nem vette észre őt.

 

~*~

 

„A nyulak története”

 

Megúszta, de csak épp, hogy. Ám a sors nem volt kegyes vele, ugyanis akit akart, azt nem kapta meg helyette egy csöpp fiút talált a karjaiban.

- Butters? - nézet le rá, míg a kisebbik felvigyorogva ragadta meg.

- Igen~ táncolok - biccentett és már ők is járni kezdték a lassú táncot.

- Neked nem a kis barátodat kéne fogadni? - kérdezte gyanakodva, ám a szőke csak felkuncogott.

- Késik. Most hívott, meg amúgy is~ láttam nincs párod, gondoltam kegyes leszek és táncolok veled egyet.

- Micsoda áldozat?

- Te is tudod, hogy mindig áldozati nyulat játszottam! - Kenny felvonta szemöldökét. Persze, hogy tudta, hisz nem egyszer mentették ki a kisebbiket Cartman karjaiból, és végül mégis a kis szőke vállalta magára a balhét.

- Jogos. Mit kér a nyuszi jutalmul?

Butters elgondolkodott, majd megállj parancsolva csücsörített.

- Taníts meg! - motyogta, és meglepődve tapasztalta, hogy Kenny szó nélkül tört utat, majd csókolta meg mélyen. Nem csókolt vissza. Figyelte, ahogy a szőke teszi. Tanulni akart és végül fél perccel később pont a szám végére hagyták abba. Butters feje vöröslött, majd egy „köszönömöt” kinyögve lökte el magától és futott a kijárat felé.

 

~*~

 

„Vetélytársak tánca”

 

- McCormick~ beszélgessünk - rántotta meg a gallérját, majd tánctartásba fogva kezdtek bele. Voltaképp a világ legfurcsább táncát járták, ugyanis a két fiú mindig is vezető volt. Nem tudták a másikat irányítani így olyan kuszán és hülyén néztek ki a parkett közepén, hogy néhányan inkább csak őket nézték.

- Mi járatban~ te is kérsz valamit? - kérdezte, ám mikor csúnya, szúró érzést érzet a lábánál - avagy párja szinte egész testével rátaposott - kissé felszisszent - Nem vagy jó kedvedben mi~?

- Eltaláltad - sziszegte, majd ismét támadni készült, ám Kenny ügyesen megpörgetve vette át a ritmust és ezzel kikerülve a támadást.

- Nem másztam rá na~ nem kell megölni.

- Megígértem, hogy nem foglak - vágta rá, majd lába emelkedet és tökéletes bokán rúgással, jutalmazta a táncost, aki ismét felnyögött, ám nem állt le.

- Rendben, kiegyenlíthetünk! - vágta rá a szőke, mire mindketten megálltak.

- Igen? Mégis, mivel engesztelnél ki?

A válasz persze sokkolta. Ugyanis a szőke erős puszit nyomot a szájára. Ugyan olyat mint pár számmal ezelőtt Stan-nek. Craig szinte reagálni sem bírt, ám mikor elváltak a fiú vigyorogva paskolta meg a fekete vállát és mutatott fel.

- Fagyöngy varázsa~ na pá~ - majd már el is iszkolt, mielőtt ténylegesen is meghalna.

 

~*~

 

A tündér röhögött. Nem bírta abba hagyni ahogy a falnak dőlve szinte már majdnem összeesett, amikor is kintről fékcsikordulás hallatszott.

- Hehe~ na akkor Show time - indult el kissé billegve, ahogy feljegyezve noteszába a Chapter Six-t.

 

„Régi ismerős”

 

- Hello... - motyogta, ahogy kezei az ajkai előtt voltak. Az idők alatt sokat változott. Szemei alatt már nem voltak sötét karikák, ám körme rágásáról nem tudott leszokni.

- Bradley! - Butters átölelte, míg a fiú kissé összerezzent - nyugi~ itt lehet.

- Isten nem figyel?!

- Nem~ - ez persze meggyőzte és ő is átölelte a régi barátját. Voltaképp tartották a kapcsolatot és leveleztek és kisebb románc már kialakult, de a vöröses szőkés még nem állt készen. A tábor sok mindent belevert, de legalább az öngyilkossági kísérletekről letett. - Képzeld tanultam valamit!

- T-tényleg? - arca izgatott lett, majd Butters húzni kezdte és végül megálltak az egyik asztal mellet.

- Ne már, pont ilyenkor nincs itt egy sem...

- Tessék? - a fiú nem értette, ám mikor hirtelen mellettük egy barna hajú lány állt mindketten odakapták a pillantásukat.

- Kis ajándék~ - kacsintott, majd felemelve kezét tartott föléjük egy kis csokrot.

Egyszerre pirultak el és ugyan így néztek egymásra. Butters volt aki végül sóhajtott és lekapta a kissé remegőt, végül pedig ő is átadva magát az érzésnek merültek bele.

- Kettő megvan~ - sétált el végül a kis megmentő.

 

~*~

 

- És öt maradt... na, hogy legyen. Ohh nézd! Tökéj~ - lassú léptekkel célozta be a kisebbiket, aki markolászta a poharat. - Na neked ki kéne~?

- Elnézést én nem várok senkit - motyogta, majd belehörpintett a kis műanyag pohárba, amit a lány csúnyán vett ki a kezéből.

- Dehogynem! A listán vagy!

- Nem, nem hinném - rázta meg ismét - én munka ügyileg vagyok itt.

A lány még figyelte egy ideig, majd felsóhajtott.

- Listán vagy szóval... - egy kis csokrot nyomot a kezébe, majd már állt is tovább, míg a szőkeség letekintve rá mosolyodott el és olvasta rajta levő feliratot.

- Chapter Seven.

 

„Csata a hóban”

 

- Te szemét! Ez a te hibád! - kiabált rá, majd ismét behúzott egyet neki, ám ellenfele simán kerülte ki, majd megragadva egy ágat vágta azzal fejen. Persze az öltönyüknek már annyi volt és a hótól szinte mindketten már vacogtak, mégsem álltak le. Nem messze tőlük két fiú ült, illetve egyiknek háta a egy fának volt döntve. Nem volt magánál és fejéből nem kis mennyiségű vér szökött kifele, ám a mellette guggoló nagyban látta el a sebet. Néha felszisszent és próbált koncentrálni, ám nagyon idegesítette a verekedés. Voltaképp... az ő hibája volt az egész, így mikor a fiú fejét már normálisan betudta kötözni felpattant és megállította barátja kezét aki épp készült eltörni a feketének az orrát.

- Nincs több bunyú! - kiabálta - Kedves állj le! Az ifjonc már jól lesz!

- Ez a szemét ugrott nekem! Az ő hibája!

- Majd nem megölted a barátom te szemét! - Kevin rúgott, ám lába megállt és végül kicsusszanva alóla futott oda a még mindig eszméletlenhez, majd felnyalábolva ölelte magához és nyomot lágy csókot az arcára ezután pedig futva indult haza.

- Elnézést, az én vétkem. Nem tudtam, hogy ő és...

- Hülye, megérdemelte!

- Na nem! - kiabált rá, majd megragadva húzta közelebb - Ezt még ő sem érdemelte meg! - Christophe nyelt egyet, majd lágyan bólintott, végül lágy puszit nyomot szerelme homlokára.

- Bántott és nem bírtam megállni.

- Egyáltalán egy eseményre minek hozni azt az eszközt.

- Képzeld szerencsének - vágta rá, ahogy ők is hazafelé indultak el.

 

~*~

 

- Te komolyan ezt élvezed? - kérdezte a lány, ahogy a sötétben megbújó mellé állt, aki persze nyugodtan nézte az elmenőket.

- Nincs karácsony, harc nélkül - válaszolta morogva, majd lassan eltűnt akár a kámfor.

- Remek... mindegy. Akkor viszont csak kettő maradt - sóhajtva ment vissza a buliba, ahol persze a párok már össze voltak habarodva. Ekkor látta meg és elismerően lépet mellé.

- Szia~

- Szia~

- Két nyíl?

- Három~ az egyik csak később ér célba.

- Utolsó fejezet?

- Last Chapter!

 

„Ellentétek vonzása”

 

Egymás előtt álltak. Csendben, egy szót sem szólva. Voltaképp tudta mind a kettő kinek kéne kezdeni, hisz ő volt a domina de... nehéz. Az élet nehéz kérdése, az élet nehéz szavai, amit nem könnyű elmormolni.

- A szőke haverod lekapott - csak ez a mondat hagyta el a száját és halk kacajszerű hang csendült fel, mintha csak egy régi tv műsorban lennénk, amiket aláfestőként használtak.

- Engem is... ha ez vígasztal.

- A fagyöngy alatt.

- Dettó - nyöszögte végül, a fekete pedig felsóhajtott. Nehéz. Csak ez járt a fejében, majd hátra pillantott és rögtön kiszúrta. A karmozgást és a kis villanást a fejük fölött, majd a másik lány kezeiben azt az átkozott íjat. - Szóval...?

- Köcsögök - hallatszott Craig szájából, mire Stan felkapta fejét ám csak azt érzékelte, hogy a fiú hevesen csókolja. Ajkaik egymásé lettek és Craig nyelvével átmenve fedezte fel Stan minden egyes apró kis részét, ahogy még közelebb húzta. A nyögések és a lány sóhajok, majd végül egy mosdóban tűntek el.

 

~*~

 

„A tanult és a tudatlan”

 

- Hol a fenébe lehet? - Kenny körbekémlelte az egész helységet, majd végül beleveszve a tömegbe talált rá. Mosolyogva nézet előre, majd kinyújtotta felé a kezét és a szőke nyelve egyet fogadta el. Vállait, míg a másik a derekát fogta.

- Megtaláltál Hercegem? - kérdezte kedvesen, mire a szőke csak elvigyorodott.

- Nehéz volt nem észre venni a legszebbet - Kyle felkuncogott, majd átölelve nyomta vörös tincseit a másik mellkasának.

- Nem is tudtam, hogy ma ilyen jó napom lesz. Ha ezt tudom többször is szólok neki.

- Ohh~ kinek.

- Bocsánat nekik, ugyanis... ááá igen. Most jön! - vigyorgott és a másik csak kérdő pillantással fixírozta. Mégis mi jön? Aztán érezte. A villanás és végül a szúró kellemes érzés.

- Szabad! - Kyle megragadva nyakát húzta le és mézédes csókba bontakozva álltak le. Körülüttök mindenki mozgott és mintha csak egy film lenne lassan a fény csak őket világította meg.

 

~*~

 

Órákkal később a két lány karöltve sétált az utcán. Nevetve mesélték egymásnak a dolgokat, ahogy a huncut dolgok és az egyém nyálcsorgató kis történetek is előkerültek.

- Kár, hogy te nekem nem tudsz besegíteni Valentin napkor~

- Rózsatündérnek is elmegyek. Specialitásom a virág~

- Akkor másfél hónap múlva?

- Remélem akkor végignézhetünk még egyet~

- Minimum az ágyban kéne őket~ Szóval én hozom a nyilat te a rózsát~

- Én mellé hozok mást is~

Lassan a kuncogás is elhalt és ismét selymes pelyhekben kezdett esni a hó.

 

„A kívánó fiú”

 

- Te még itt? - kérdezte, ahogy leguggolt elé.

Stan sóhajtva és kissé izzadt homlokkal nézet fel barátjára, majd mosolyodott el, ahogy felállt. Az érzés szinte szúrta és feneke lüktetett. Jó volt. Azt mondta folytatják, majd... akarta. Vágyott rá.

- Én is kérdezhetném.

- Megakartalak nézni. Tudod... - kezdet bele, majd végül meggondolva magát rázta meg a fejét. Jobb ha nem tudja, hogy két lány vérző orral nézte őket, szinte első sorból. - Szóval csak érdekel, hogy-hogy vagy.

- Jól. Fáj a seggem, de jól.

- Helyes.

Hallgattak, ahogy egymást nézték végül Stan elmosolyodva rázta meg a fejét.

- Mázlista vagy. Nem hittem volna, hogy beválik.

- Ma megjelentek a fagyöngyök és a kívánságom még egy angyalt idecsalt. Azért ez nem rossz teljesítmény. - kuncogot.

- Olyanokat csókoltam vagy pusziltam meg a fagyöngy alatt akikre nem is számítottam - Stan felnézet és kissé hitetlenkedve bámult fel a vörösre aki föléjük is tartott egyet. Nagyokat pislogott végül Kyle csak vállat vont.

- Nehogy azt hidd, hogy a te csókod nélkül fogom letudni a napot~ - vigyorgott, mire Stan lágy puszit nyomot barátja ajkaira, aki viszonozta ezt a kis gesztust.

- Boldog Karácsonyt Stan.

- Neked is~

 

~*~

 

„Epilógus, avagy mi lett az utolsó fagyönggyel”

 

Lágy kopogós hangot adott a cipője, ahogy a kis csokrot maga előtt tartva ment el egészen a fiú házáig. Szuszogott egyet, majd végül megremegve kopogott be.

- Igen? - A nyitott ajtónál ő állt. Fekete ruha, ugyan az mint amit este viselt.

- Munkát elvégeztetd? - Biccentés volt a válasz és a szőkeség is csak ezzel felelt. Csendben álltak, majd végül ismét ő törte meg a csöndet.

- Én... kaptam egy tündértől és azt mondta... rajta vagyok a listán és nem akarok adós maradni szóval... segítenél nekem? - megrezzent mikor a fekete kivette a kezéből a kis csokrot. Féltette, ám megdöbbenésére a fiú nem porlasztotta el egyetlen gondolatával csupán piros fény vette körül, majd föléjük repült és ott is maradt.

- De jó... vagyis... - nézet oldalra, majd kissé feltolva magát lépet közelebb és megfogva a fekete vállait adott puszit az ajkára.

- Hey...

- Te-tessék?! Nem volt jó... esetleg... - jött teljesen zavarba ám a démon úr csak mosolyogva karolta át a derekát, majd magához húzva mélyen megcsókolta, ahogy lassan kezdte a kis viskóba húzni.

- Pip - súgta a kis szőke védőangyal nevét, míg ő bele kapaszkodva el sem engedte.

- Damien~ - nyögte ő, majd végül az ajtó bezárult és a kis csokor a lábtörlőre esett.

Pontosan a harmadik nyíl mellé~

Súgó Még nincs hozzászólás.