Chapter 5: Menekülés

Hétfő is hamar eljött, és a sok témazárót a diákok kisebb nagyobb sikerekkel túlélték. Stan persze már az első órára is késve érkezett, bár sem kedvelt irodalmat, ennek ellenére elég jól megcsinálta. A délutánjára gondolt, mikor is elmegy a lánnyal egy randira. Nemrég még nagyon izgatta a dolog, mégis, most inkább a kedd délutánra gondolt, melyre nem épp egy kellemes napot szervezett egy bizonyos személynek.

Stan és Lucy nevetgélve sétálgattak a Centrumba. Kezükben egy-egy fagyi volt, persze Stan előtt csak citromos gömbök voltak. Élvezte a lány társaságát, ám ekkor megcsörrent a telefonja.

- Ó Lucy... sajnálom, de most mennem kell. - megpuszilva a lány arcát, sietett le a parkolóba, majd mikor hazaért, egyből apjához sietett.

- Ugye nem?... - kérdezte hitetlenkedve.

- De igen Stanly... a hír igaz, bár nem teljesen. - nézett apja komolyan a fiúra, mire Stan felmordult.

- Egy ideig ne zavarj, kérlek... - majd faképnél hagyta apját. Persze másnap megvolt ennek a beszélgetésnek a következménye, Stan nem ment iskolába, ezúttal Kenny tudta is hogy miért, így nem is kereste a feketét.

Kyle bezzeg jól érezte magát egészen a telefonhívásig. Szinte tudta ki hívja így már táskájáért nyúlt, ahogy felvette a telefont.

- Igen?

- Jó napot Kyle, eltudna menni az iskolához?... Ha nincs sok dolga... - mondta a nő, hangja még feszültebb volt mint a múltkor.

- Hogyne... már indulok is - válaszolta és most ő tette le a kagylót, majd már az iskolánál is termett. A sofőr pár pillanat múlva be is futott, és kipattanva nyitotta ki szó nélkül a vörösnek az ajtót, amint az beszállt, rögtön elindult. A fél óra hirtelen 10 percre csökkent és ezt Kyle igen is furcsállta bár sejtette, ma kicsivel szörnyűbb napja lesz mint múltkor. Akkor még vicces is volt és barátságos is, de az hogy olyan szépen visszautasította múltkor, nem éppen volt bölcs döntésé a részéről és ma issza a levét. Mikor kiszállt már is felsietett a lépcsőn és nyitott be a palotába. Mary meghajolva előtte, üdvözölte.

- Üdvözlöm Kyle. – meg sem várva a választ, indult el Stan szobája felé. A cselédek ezúttal sehol sem voltak, és mikor Stan szobájához értek, épp a komornyik jött ki. Persze szótlanul elment a két cseléd mellett, még Mary nyelt egyet, mikor a férfi elment mellettük. Mikor elérték a szobát, Mary megfordulva nézett Kyle-ra.

- Sok szerencsét. - mondta ezúttal is, majd eltűnt. Kyle mélyet sóhajtott, majd épp benyitott volna ám meggondolva magát kopogott hármat, majd úgy lépet be és be is csukta maga mögött. Stan ablaka melletti falnak támaszkodva, nézte a tájat. Mikor a vörös belépett, semmit nem reagált, csupán tovább kémlelte jéghideg tekintettel. Kivételesen nem az öltönyét viselte, hanem egy fekete hosszú ujjút, és egy fekete kopottas farmert. A foltnak már nyoma sem volt a szőnyegen, sőt, a tapétát is kicserélték, méghozzá feketére. A vörös lerakva táskáját a falhoz állt ő is oda és türelmesen várt, hogy a fekete észrevegye.

- Minden dolgozatod ötös lett... gratulálok. - mondta jéghidegen Stan, rá sem nézve a másikra.

- Köszönöm - válaszolt csendben ám még mindig nem mozdult. Kezdet félni ami már eleve nem volt jó jel.

- Az álmaid érdekében, milyen keményen küzdesz... - mondta ugyan ilyen fagyosan Stan, majd csak ekkor nézett a vörösre. - Legyek seggfej, és közöljem veled a kegyetlen tényeket?... - kérdezte, ám elmosolyodott. - Ja várj, eddig is seggfej voltam.

- Örülök, hogy beláttad - nézet rá a vörös is, de többet nem mondott. Stan újra az ablakra nézett.

- Nem kedvelem az olyasfajta embereket, mint amilyen te is vagy... - becsukta az ablakot. - Ostoba, és makacs. Ezzel a két szóval jellemeznélek. - érzelemmentesen mondta a szavakat. - Azt sem tudod mivel játszol... hiszen csak egyet kell csettintenem, és te meg a kis családod már az utcán vannak. Apád, anyád, öcséd álma is odaveszne, nem csak a tiéd. Te az öcséddel együtt gyermek otthonba kerülnél, a szüleid meg meghalnának az utcán... Valójában akikért ezt teszed, a szüleid. És bármennyire is jóba vannak apámmal, az a bank, melytől apád kölcsönt vett fel, már az én tulajdonomban áll. - csak ekkor nézett rá Kyle-ra kinek kezei ökölbe szorultak, ahogy dühösen nézet vissza. A mélységes gyűlölet ami hirtelen feltört benne szinte arra késztette, hogy abban a pillanatban ölje meg, Tépje ki a szívét, ha egyáltalán van olyanja. Mert kezdett benne kételkedni. Erősen...

- A családomért teszem és ha az utcára kerülnek is nem hinném, hogy meghalnának. Nem tudod milyenek. Ráadásul lehet igazad van én meg az öcsém egy árvaházban fogjuk végezni, de lehet hogy jó szülőkhöz kerülünk akik segítenek majd nekünk. Tedd amit akarsz. Ostoba és makacs vagyok mert kitűztem magam elé egy cél és nem fogok róla olyan könnyen lemondani. Sajnos én nem fürdők milliókban és egy bank sincs a tulajdonomban, de elég sok mindenhez értek, ahhoz hogy élni tudjak. Ne becsülj le se engem, se a családomat.

- Én nem becsülöm le a családodat. - mondta vállat vonva. - Téged se, csak hülyének tartalak. - újra az ablakra nézett. - Most is, olyan hatalmas beleéléssel mondod ezeket a mondatokat... mintha... nem tudnád, mi mindent tehetek veled, ha akarod, ha nem. - újra a fiúra sandított. Elmosolyodott ahogy ismét a feketére nézet. Szemiben már nem volt semmiféle düh csupán semmisen csillant meg.

- Hallottam a tegnapi randi Lucy-val jól sikerült. Örülök hogy legalább vele kedves vagy.

- Az egyetlen normális lány... Szavin kívül... - újra az ablakra nézett. - 'Legalább vele kedves vagyok' mi... - suttogta mag elé, majd elmosolyodott.

- Kicsi korom óta a legjobb barátom ő. Örülök neki, hogy most boldog - vonta meg a vállát még mindig mosolyogva - oh tényleg Szavi is mesélte, hogy segítesz neki, beteljesíteni az ő álmát. Szóval... bocsánat. - hangzott el a teljesen őszinte szó - tévedtem. Tudsz te kedves is lenni és talán mégsem vagy olyan köcsög mint aminek hittelek.

Stan szemöldök ráncolva nézett a fiúra.

- Ez most mi akart lenni?... - kérdezte ismét hidegen.

- Bocsánatkérés a részemről - válaszolta ismét ahogy elfordítva tekintetét nézet végig a fekete tapétán.

- Azt tudom... - morogta lemondóan Stan, majd újra komolyan nézett a fiúra. - Arra vagyok kíváncsi... mi volt ezzel a célod.

- Nem volt vele célom, csak végig gondoltam és általában a hibáimat kijavítom. Ezért kértem bocsánatot. Nem kell benne logikát keresni - mondta ahogy kissé elmosolyodott. Stan felhümmögött. Eddig ha bárki, bármit tett vele, mindig volt vele célja, és nagyrészt az, hogy közelebb kerüljön a fiúhoz, így beférkőzve a cég körforgásába. Mindenki csak a pénzére ment, kivéve persze Szavitrit, és Kennyt. Talán épp ezért, volt ilyen kevés barátja.

- Nos, ez egy jó tulajdonság. - jegyezte meg a fiú. - Viszont, még mindig... hm, hogy fogalmazzak. Túl szókimondó vagy. - nézett komolyan a fiúra.

- Ez van... szokj hozzám - rántotta meg ismét a vállát ahogy keresztbefűzte kezeit maga előtt. 
- Nem Kyle. Nekem nem kell ehhez hozzá szoknom. - fordult a fiú felé. - Nem érdekel a

személyiségednek ez a része... és ha. Önerőből nem vagy hajlandó megváltozni... kénytelen leszek segíteni rajta. - ördögien nézett a fiúra.

- Nem fogok senki kedvért megváltozni. Az meg, hogy kényszerítenek azért meg pláne nem - szemeivel a táskájára pillantott, majd ismét a feketére. Stan sóhajtott.

- Te mindig... kihozod belőlem a legrosszabbat. - sziszegte halkan a fiú, majd nagyot lökött Kyle-on, ki így az ágyon kötött ki. Felpislogva nézet Stan-re de továbbra is próbált nyugodt maradni.

- A legjobb tulajdonságom - válaszolta, ahogy felülve kezdett hátrafele csusszanni. Stan kihúzva a fiókját, vett elő belőle két bilincset. Az ágyra térdelve, az egyikkel egyből, összebilincselte a vörös kezeit, míg a másiknak az egyik felét az azokat összekötő láncra csatolta.

- Hova láncoljalak ki?... - suttogta ördögien, ahogy közelebb húzta a fiút.

- Végül is mindegy... - morogta, ahogy kezeit már is felhorzsolta a bilincs - rabként nagyon nincs bele szólásom.

- Hirtelen milyen készséges lettél... - gondolva egyet, húzta fel a vöröst az ágy teteéig, majd eldöntve bilincselte ki annak támlájához. - Ebben a pozícióban asszem jó lesz... - mondta Stan, ahogy végig nézett a fiún.

- Nem készséges, csak nálam a választási jog megszűnt - sziszegte, ahogy felnézet a csuklójára. A lehető legrosszabb, hisz így ha akarj, ha nem, a csuklójának mikor ennek vége - már ha vége lesz - így is úgy is kisebesedik. Stan vállat vonva, hajolt az ágy melletti kapcsolóhoz, majd az eddigi kékes fényt, megint az a homályos vörös vette át, így hajolt vissza a fiú felé, majd felhúzta annak pólóját.

- Megint perverzkedni akarsz? - kérdezte bár hangja megremeget és szemeiben is a félelem csillant meg.

- Nem. Sajnos ezúttal drasztikus módszerekkel rá kell, hogy bírjalak a változásra. - lehajolva nyalt végig a fiú hasán, egészen a mellkasáig, amitől a vörös szinte kirázta a hideg ám alsó ajkába harapva meg sem szólalt csupán a kezét kezdte rángatni.

- Ahhoz képest milyen nagy a szád... hamar beijedsz az ilyen helyzetekbe... - suttogta a másik fülébe, majd megharapta azt. - Pedig a kis szácskádat másra is lehetne használni.... - mutatóujjával végig simított a vörös ajkain, ahogy egy időben ezzel végig nyalt a fiú nyakán.

- Ki ne félne, ha egy molesztáló mászna rá, aki még élvezi is amit csinál - kérdezte, de hangja ismét nagyon remegett, miközben egyre erősebben próbálta kiszabadítani kezeit - ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot... mostanság remek pcihiáterek vannak. Kezeltesd magad! - Stan felkuncogott.

- Azt hiszem a múltkor már mondtam... nem vagyok kíváncsi a véleményedre... - kezével a másik oldalába marva, húzta végig azt annak testén, majd mikor elérte a másik fenekét, erősen belemarkolt. Kyle felnyikkant ennek hatására és agya még lázasabban kezdett el zakatolni mivel is szabadulhatna.

- Ha én... nem beszélhetek akkor te mesélhetnél... - nyögte félősen ám szemeivel végig a feketét nézte - a múltkor nem válaszoltál a kérdésemre...

- És nem is fogok... - válaszolta flegmán, ahogy szétszedve a másik fiú övét, kezdte lehúzni nadrágját.

- Pedig nem csak a szám nagy... kíváncsi is vagyok... - nyelve egyet próbált lábaival rugdosni, de mindhiába Stan egyszer sem találta el, aki végül letépte a másikról a nadrágot, majd felhajolva, nézett Kyle szemeibe.

- Nem fogom elmondani, és kész. Törődj bele. - mondta érzelem mentesen, majd kezével végig simított a másik csupasz combján, majd belemarkolt annak fenekébe. Ismét egy nyikkanás csalt ki, de próbált még mindig tiszta fejjel gondolkodni ám ez volt neki a legnehezebb.
- Akkor arra válaszolj miért pont én... miért engem szemeltél ki? - Stan végig nyalt Kyle nyakán, majd csak ezután suttogta fülébe.

- Mert te vagy az egyetlen olyan ember... ki annyira makacs... hogy ilyen helyzetbe sodorja magát.

- Szóval ha már nem leszek makacs akkor eldobsz mint egy használt valamit? - kérdezte ismét, ahogy új taktikát váltva testével próbált mozogni. Stan Kyle-hoz simulva, próbálta annak mozgolódását leállítani.

- Talán... ki tudja...~ - vont vállat, ahogy lejjebb haladva, kulcs csontján nyalt végig.

- Ne... - a nyögéssel együtt jött ki az első kérés ahogy ijedten nézte a fekete fürtöket - mi hasznod belőle ha engem... megtörsz? Semmi... így is úgy is kitakarítok ha kéred... még azt a szaros ruhát... is magamra veszem... AKKOR MEG MI A BÜDÖS FRANCÉT, NEM BÍRSZ RÓLAM LESZÁLNI ÉS BÉKÉN HAGYNI?! - üvöltötte, ahogy kezdte elérni azt a pontot mikor már teljes mértékben bepánikol.

- Azért... mert az élet ilyen... szokj hozzá. - ágyékát erősen a másikéhoz dörzsölte, ahogy még mindig kulcs csontjánál időzött.

- AZ ÉLET, NEM MÁSZIK RÁM! -  üvöltötte tovább, ahogy megpróbált szabadulni és ismét tépkedni kezdte a kezét melynek köszönhetően bőre felhorzsolódott és vére is kibuggyant.

- Látod... még mindig makacsa vagy. - suttogta a fiú fülébe, majd kezét végig vezetve annak belső combján, csúsztatta fel kezét egészen a másik tagjáig, mit erősen megmarkolt.

- Ne érj hozzám - sziszegte keservesen, ahogy abba maradt a mocorgása.

- Meg kell basszalak, hogy abbahagyd ezt a viselkedést?... - sziszegte Stan, ahogy megint erőset markolt a másik tagján.

- Hagyj engem békén! Megmondtam... erőszakkal sem fogom befogni... ezzel csak azt éred el, hogy még jobban utálni foglak, de végül is... mit számít egy vagy kevesebb nem? - kérdezte, ahogy düh csillogott a szemeibe és könnyei kibuggyantak, ahogy próbálta nyögését vissza tartani.

- Pontosan. És végül, nem fog maradni senki... - suttogta Stan, ahogy mozgatni kezdte kezét a fiú másik tagján. Kyle felnyikkant ahogy az új érzés átjárta a testét és még jobban összerezzent.

- Ne... ezt ne... - kérlelte a másikat, ahogy ránézet - engedj el... ez neked nem elég? Milyen ember vagy te? Miért hiszed, hogyha ilyen vagy mindenkihez boldog lehetsz? Ahh... ez ne csináld kérlek... - Stan keze mozgása abba maradt.

- Ki mondta hogy boldog akarok lenni?... Én már... soha többé nem lehet boldog... - suttogta maga elé, majd felnézett a másik fiúra. - Mintha olyan nehéz lenne kimondani, hogy kérlek... - sziszegte.

- Mindenki lehet boldog. A boldogságot nem lehet elveszteni... - mondta, majd erőtlenül pislogott a másikra. Teste még mindig rázkódott a félelemtől. Stan lesütötte tekintetét.

- Dehogyisnem... - suttogta halkan.

- Az emberek, igen is megtalálhatják a boldogságot és újra szerethetik az édes dolgokat - szemeit lehunyta és próbálta szívverését kicsit lassítani. Stan szemöldök felhúzva nézett a fiúra.

- Megint túl sokat beszélsz... - morogta.

- Rendben... befogom, de nincs igazad. Az ember akkor is lehet boldog ha már nem hisz benne... - válaszolta, ahogy teste végül már nem remeget és légzése is visszaállt a normálisba. Szemeit nem nyitotta ki, mert nem akarta látni a fekete arcát, ám rájött, hogy nem is nagyon figyelt volna rá.

Kezébe kisebb fájdalom nyílalt amitől kissé felnyikkant.

- Még mindig... makacs vagy... - suttogta a másik fülébe, ahogy kezét ismét a másik tagjára simította. Kyle viszont nem szólalt meg csupán ismét felnyikkant, ahogy egyszerre a fiú érintését érezte és egyúttal a tompa fájdalmat. Stan ismét mozgatni kezdte kezét.

- Tényleg... megkell tennem ahhoz... hogy ne legyél ilyen makacs... - suttogta a másik fülébe. Ám a válasz ismét elmaradt helyette továbbra is tűrve harapta be ajkát, hogy egy hangot se adjon ki. Megígérte, hogy befogja, így úgy is tett. Nem érdekli már… Stan tovább mozgatta a másik tagján kezét, ahogy ágyékát a vörös fenekéhez nyomta.

- Kérlek Stan... hagyd abba - nyögte kínkeservesen, ahogy teste ismét remegni kezdett. A feketének több se kellett. Elengedte a másik tagját, majd elhúzódva a fiútól, bilincselte ki kezeit. Ezután felállva az ágyról, lépett íróasztalához, majd kivéve egy doboz cigit, vett ki belőle egy szálat. Kinyitva az ablakot, kezdett bele, rá sem pillantva a vörösre. Kyle, ahogy szabadnak érezte magát kinyitotta szemeit és maga alá húzva lábait és kezét próbálta ismét lenyugtatni magát. Nem volt kellemes amit a fekete csinált neki, ráadásul... volt még vele munka. Miután valamennyire, képes volt már mozogni, lassan felkelt és kezével eltakarva araszolt a fürdőszoba felé. Stan a falnak dőlve nézett ki az ablakon, ahogy befejezve az előző cigi szálat, kezdett bele egy újba. Ezalatt Kyle el is érte a fürdőt, majd szó nélkül csukta be az ajtót és tűnt el bent. Stan csak ekkor sandított az ajtó felé.

- Hülye... - suttogta maga elé, ahogy a fiú táskájára nézett, majd végezve a csikkel, kezdett bele a harmadikba. Kyle egy jó negyed óra múlva jött csak ki a fürdőből és szó nélkül sétált az ágyhoz, ahol felvette nadrágját, majd még azzal a lendülettel ment táskájához, majd leülve elé, szedett ki belőle egy kis dobozt melyből fáslit és egy kis ollót halászott ki. Stan erre nem is figyelve, kezdte el szívni a doboz utolsó csikkjét, majd csalódottan dobta az üres dobozt a kukába. Kyle eközben ball kezét rendesen bekötötte így nem látszott az azon teljesen kihorzsolódott kis karika, ám jobb kezével már nem annyira boldogult, tekintve, hogy nem balkezes volt.

- Francba - nyögte, ahogy már a szájával is próbálta. Stan ekkor megint a fiúra sandított. Majd végül megnyomva az egyik gombot, varázsolta Mary-t a szobába.

- Igen uram?... - a vöröses fény még mindig a szobában volt, így a nő tudta, hogy ne maradjon sokáig.

- Hozzon egy új karton cigit. - parancsolt a nőre, mire az kimasírozott a szobából. Végül Kyle is végzet bár a kötés félig szó szerint csüngött a kezén, ezután elrakva a kis dobozt a táskájába kapta a hátára, majd az ajtó elé lépett és kezét a kilincsre helyezte. Mary viszont ekkor tépte ki az ajtót, majd elslisszolva a fiú mellett, rakta le a fekete asztalára a cigit. Miután ez megvolt, Mary kitolva Kyle-t, csukta be maguk mögött az ajtót, majd egyből kezébe vette a fiú jobb csuklóját.

- Gyere, bekötözöm neked rendesen... - mondta mosolyogva a nő.

- Köszönöm - mosolygott vissza a nőre, ahogy felemelte jobbját. Mary pillanatok alatt tökéletesen bekötözte a fiú csuklóját, látszott hogy már profi ebben.

- Rendelek magának kocsit... - mosolygott a fiúra.

- Az jó lenne - sóhajtotta fáradtan, ahogy hátra nézet még egyszer az ajtóra. Amit bent mondott komolyan gondolta. A bocsánat és a szavak miszerint mindenki lehet még boldog. Még ő is... mert hiába ilyen genyó a vörössel, valahogy úgy érezte már csak a látottak alapján is, hogy Stan mégsem olyan rossz ember mint hitte.

Mary bólintott, majd elindulva a vörössel, ment le az aulába, hol a jól megszokott sofőr volt.

- Üdvözlöm Kyle. - köszönt neki, ahogy kinyitotta a fiúnak az ajtót.

- Jó napot. Megkérhetném, hogy hazavigyen?  - nézet rá kérlelően.

- Persze. - mosolygott a férfi, ennek ellenére lehetett rajta érezni a feszültséget. Mikor Kyle beszállt, egyből elindultak, ám mielőtt még elhagyhatták volna a Marsh rezidenciát, félúton egy hatalmas szakadékba botlottak, ami az út közepén volt. A férfi egyből lefékezett. - Jézusom... - suttogta maga elé, majd kipattanva az autóból, nézett a hatalmas szakadékra. - Lehet épp teszteltek egy terület védőt... - sóhajtotta a férfi. Kyle kinézet az ablakon ám próbált inkább kerülni bármit ami a kocsin kívül volt. A sofőr gondterhelt arccal szállt vissza az autóba.

- Sajnálom Kyle, de most nem tudom hazavinni. - mondta lemondóan a férfi, majd beindítva a motort, visszafelé kezdett menni.

- Nincs valami hátsó kijárat, esetleg megkerülni? - kérdezte szinte már kérlelően a férfitól. Megrázta fejét.

- Sajnos nincs... de Mr. Marsh biztos kitalál valamit... - Kyle végül sóhajtva dőlt hátra.

- Rendben - mondta, ahogy kifújta a levegőt. Hamar visszaértek a rezidenciára, de ekkora már hihetetlen vihar keletkezett, az eső úgy esett mintha dézsából öntenék, erre pedig a villámok még jobban rátettek. Mary meglepődött a jövevényeken.

- Hát ti?... - a sofőr sóhajtott.

- Egy hatalmas hasadás van az út közepén viszont... Kyle-t hazakell jutatni valahogy, gondolom Mr. Marsh majd kitalál valamit. - Mary bólintott, majd elindult a fiú szobája felé, mikor elérték, Mary biccentve Kyle-nak, hagyta ott. A fiú eközben az egyik ablakhoz sétált, majd onnan nézte a viharos ódát és az esőnek a szitálást. Különösebb baja soha nem volt velük, bár jobban őrült volna ha ma a saját ablakából láthatja majd őket. Mary nem sokkal később visszajött.

- Szerencse, még fent van Mr. Marsh... - mosolyogta a nő, majd bekopogva, nyitott be a szobába. Stan szobájában sötét volt, már csak a tv világított. Stan az ablaknál állva nézte a vihart, fekete pizsamáján egy fekete köpenyt viselt.

- Mi az Mary...? - kérdezte Stan, kissé álmoskásan.

- Uram, történt egy kis baj az úttal...

- Tudom. - vágott szavába a fiú. - Bizton megint ők azok... - a nő összerezzent, de nyelve egyet folytatta.

- Haza kéne jutatni Kyle-t... - Stan bólintott.

- Megpróbálok... valamit kitalálni. - A nő bólintva, hagyta el a szobát, majd lépett oda a vörös fiúhoz.

- Sikerült valamit lebeszélni? - kérdezte a nőtől, ahogy hangjában a remény csillant meg. Mary megcsóválta fejét.

- Azt mondta kitalál valamit de... ilyen időben, helikoptert sem lehet használni, és mivel az út járhatatlan... ráadásul úgy tűnik megint itt vannak... - hangja elhalkult a nőnek. - De ne aggódjon, biztos kitalál valamit... nos, ha nem zavarja, nekem dolgom van a konyhába. - meghajolva hagyta ott a fiút. Aki nagyokat pislogott utána.

- Oké... és én addig meg mi a fenét csináljak? - kérdezte kissé esdekelően végül pedig jobb híján letelepedett ahhoz az ablakhoz. Nagy ricsaj zaja hallatszódott lentről, és egy visítozó lány hang. Stan órák óta retteget ettől a hangtól, hiszen a lány régóta itt volt, anyával együtt, és mikor hallotta közeledni a zajt, riadtan tépte ki ajtaját, és nézett végig a folyosón. Egy fiatalabb cseléd lány rohant oda, majd lihegve nézett a fiúra.

- Mr. Marsh... magához tart... - lihegte a lány.

- Azt már nem... - sziszegte Stan, majd mikor meglátta a vöröst, felrántva azt a földről húzta be a szobába. - Fedezzen. - adta ki a parancsot a lánynak, ki csupán bólintott.

- Hey! - kiáltott, ahogy nem értve mi folyik engedte magát húzatni - Stan?! MI a fene folyik itt? - kérdezte a feketétől, ugyanis kezdte sejteni, hogy az a gödör talán mégsem véletlen volt ott. Stan odalépve Kyle-hoz, guggolt le elé, majd mutató ujját annak szájára tette.

- Sh... - csitította el a vöröst, ezután Stan kulcsra zárta az ajtót, majd odarohanva a tv-hez, kapcsolta azt ki. Ezután az ajtóhoz lépve, hallgatózott feszülten.

- Ha jól emlékszem ez Stanley szobája... - tette a kilincsre a kezét egy bizonyos lány, majd erőszakosan rángatni kezdte.

- Kérem! Mr. Marsh már átköltözött a másik szárnyba. Elvezessem ahhoz a szobához? - kérdezte a cselédlány, mire a lány felmordult.

- Ez az idióta Stanley! Hát persze! Így is késében vagyok vele! - hangos dübörgéssel hagyta el a helyszínt a lány. Kyle nyelve egyet kérdően nézet a feketére, de megszólalni nem mert.

- Ez a ribanc... ide is bejutott... a picsába... - sziszegte a fekete, majd Kyle-ra nézett. - Amint eláll az eső, eltűnünk innen.

- Eltűnünk? - meglepődött a többes számon, de túl nagy jelentőséget nem adott neki - Mégis ki elől bujkálunk?

- Lizzy a neve... és... mindegy, nem untatlak történetekkel. - legyintett a fekete, majd leült ágyára. - Téged haza vitetlek, legyen az a lényeg...

- Rendben - bólintott, majd ismét felnézet rá ahogy elgondolkodott - van hova elbújnod előle?

- Igen... van egy hely, ahova sose jönne utánam... úgy hogy jó ideig ott fogok maradni... - mondta Stan.

- Nem fogsz unatkozni? - kérdezte tovább, de végül csendben elhallgatott - mindegy. Vedd úgy nem kérdeztem.

- Miért unatkoznék?... - kérdezte Stan, ahogy felnézett a vörösre.

- Csak kérdeztem - legyintett - mondom felejtsd el... - nézet ki az ablakon, ahogy szinte most magára lett dühös. Miért? Miért akart hirtelen törődni vele? Sajnálat? Nem valami más, de a fogalmat nem ismerte. Stan vállat vont, majd eldőlt az ágyon, újra lehetett hallani a lány hangját.

- De ez nem igaz! Már 17 éves! Rég elkellett volna vennie feleségül...! - hisztizett a lány.

- De kisasszony házasodni 18 éves kortól lehet, ráadásul a fiú nem akarja magát elvenni... - a lány újra hisztizni kezdett.

- Én azt leszarom! Nekem a pénze Kell! - Stan keze ökölbe szorult, ahogy felülve nézett az ajtóra. - Biztos idebent van... - kezdte újra tépni az ajtót, mire Stan felpattanva húzta be Kyle-t a fürdőbe, majd csukta be halkan az ajtót, ahogy befogta Kyle száját. A lány végül kitépte az ajtót, majd csalódottan nézett körül. - Csináltassa meg az ajtót. - vetette oda flegmán a lány, mire a cselédlány beintve neki, hívta fel a portást. A vörös eközben kissé sokkoltan dőlt neki Stan-nek el is felejtkezve, hogy az éppen a száját fogta be.

"Ez nem a viktoriánus kor!!! Mióta van az embernek előre menyasszonya, ráadásul aki ilyen köcsög faszkalap?!" - akadt ki magában. Stan elengedte Kyle-t, majd úgy lesett ki.

- Hogy a fenébe szedtél össze egy ilyen eszeveszett hülye libát? - fakadt ki belőle, de suttogni nem felejtette el.

- Nem én szedtem össze! Egyiknapról a másikra megjelent itt az anyával, és kijelentette, hogy én elfogom venni feleségül... mert. hogy én vagyok a világ leggazdagabb embernek a fia... - morogta Stan mérgesen.

- Hát ez eléggé pech... - morogta az orra alatt - miért nem íratsz alá valaki mással egy szerződést, hogy később ő lesz a feleséged? Akkor békén kellet hogy hagyjon hisz a törvény véd téged. Így akár feljelentést is küldhetsz ellene - ha valamit akkor ez megragadt az apjáról.

- Nem akarok feleséget... - morogta Stan. - Ráadásul hidd el... a mi világunkba nem létezik olyan, hogy feljelentés... itt a pénz beszél... sajnos...

- Sajnálom... - mondta őszintén a vörös, ahogy szinte maga az őrült lányt. Ezt még a legrosszabb ellenségének sem kívánná.

- Miért sajnálod...? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Stan, ám ekkor megint a lány hisztizését lehetett hallani.

- Az apja azt mondta itt van! STANLEY! - kiáltotta dühösen, ahogy belépve a fürdő felé kezdett menni.

- Téged nem fog ebbe belekeverni... - sziszegte maga elé, ahogy felállva ment ki a fürdőből.

- Mit akarsz Liz? - morogta Stan.

- Mégis kivel voltál odabent Ha?! Megmondtam hogy a házasságunk alatt csak én csalhatlak meg téged, NEKED TILOS ENGEM!

- Hülye ribanc sose veszlek el, mert egy pénzéhes kurva vagy... - morogta neki a fiú, mire a hosszú, hullámos szőke hajú lány elvigyorodott, majd megigazította hosszú vörös ruháját.

- Ha a szüleink összeházasodnak, nem menekülsz. Az enyém leszel, avagy az összes vagyonod.

- Nem fognak összeházasodni... ha meg mégis... akkor többé nem látsz. - sziszegte a fiú.

- Hát jó~ Akkor alapba minden örökség enyém lesz~ - Stan keze ökölbe szorult. Kyle csendben az egyik sarokba húzódott és úgy hallgatta tovább a beszélgetést.

"Na szerinted miért sajnálom hülyegyerek?" - kérdezte magában, ahogy szinte kirázta a lánytól a hideg.

- Ugyan úgy fogsz járni mint anyád... egy szétkúrt kurva leszel 30 éves korodra. - legyintette le Stan, mire a lány elvigyorodott.

- Lehet, de legalább sokat fogok dugni, de neked, NEM ENGEDEM HOGY ELVESZÍSD A SZŰZESSÉGED! Szűzen fogsz meghalni! - mondta gonoszan a lány, mire Stan cöhintett.

- Leszarom. Alapba úgy haltam volna meg, én nem dugok össze vissza, csak azzal feküdnék le, akit szeretek. Ja, hogy nálad ismeretlen fogalom a szeretet... - tetette a meglepődést Stan.

- Mint ahogy nálad is! Wendy óta! Én aznap zúgtam beléd... mikor láttam, ahogy magadba zuhansz. Mikor elveszted azt, ami egy emberben a legfontosabb. Imádlak emiatt Stan, ahogy egyre mélyebbre süllyedsz, én úgy emelkedek.

- Örülj a fejednek... - vetette oda flegmán a fiú.

- Úgyis... megszerezlek. - vigyorodott el gonoszan. - Tudom, hogy önszántadból nem vennél el senkit, így hát... apád örülni fog mikor felajánlom a 2 cég csatlakozását... és akkor, még mélyebbre taszítalak!

- Csak tessék... - mondta flegmán, ahogy rá sem nézett a lányra.

- Ó... jól tudom, téged nem az érdekel, ha téged bántalak, hanem ha a barátaidat... arra allergiás vagy. De Kenny és Szavitri közelébe nem tudok kerülni, mióta véded őket... viszont, kíváncsi vagyok, ki az a 3. személy akit rejtegetsz... lehet fontos számodra, hogy nem akarod, hogy az ő életét is megkeserítsem... vagy talán lelki ismeret furdalás? Lehet tettél vele valamit, ami miatt most legszívesebben a szemébe se néznél... - Stan felmordult. - Ennyire zavar, hogy így ismerlek? Sajnálom Stan, de lassan 8 éve vagyok beléd zúgva, természetes hogy ennyit tudok rólad, és az érzéseidről. Ha egy egyszerű szoba lány lenne, nem védenéd így Mindegy~ megnézem és a reakciódból kiderül, mennyire is fontos neked ez a személy. - a lány a fürdő ajtó felé indult, ám Stan kezét elé téve állította meg.

- Nem mész be oda... - sziszegte. - Most azonnal eltűnsz a szobámból... - Kyle felkapta a fejét az előbbi kis monológra viszont nem tudta mit is jelenthet. Persze... nem hitt benne, hogy ő lenne a harmadik személy. Talán inkább Lucy vagy bárki más, de hogy ő? De akkor a kérdés, vajon Stan miért védi ennyire az ajtót?

"Ki kell innen jutnom" - nézet körül, majd az ablakhoz kúszott és azon tekintett ki. Első emelet és vészjóslóan magas mégis talán megér egy próbát.

- Engedj el Stanley! - visította a lány, ám ezzel a fiú nem törődve, felkarjánál fogva kirángatta a lányt, majd kirakva a szobából csapta be előtte az ajtót, persze az tovább rángatta az ajtót. - Engedj be! Hallod! Tudni akarom ki van ott! Ennyire csak nem lehet fontos neked! - sziszegte a lány.

- Nem fontos személy. - válaszolta flegmán Stan.

- Akkor miért véded így?! - Stan lesokkolt egy pillanatra, de ezután összekapta magát.

- Mert nem akarom, hogy egy ártatlan embert kikészíts, a hülye vágyaid miatt! - a lány felnevetve, húzta végig hosszú körmeit az ajtón, a csikorgó hangba még Stan is beleremegett.

- Egy nap úgyis... elveszel feleségül... és úgy is.... enyém lesz mindened. A vagyonod, a szíved, és a lelked is...! Anélkül már semmit ne...

- Kussolj már, nem vagyok kíváncsi a gagyi emós dumáidra! - vágott a lány szavába, ki felmorrant.

- Ez nem emós! Mindegy! Egyszer úgy is kijössz, és egyszer ő is kifog...~ Én várok~ - azzal otthagyta az ajtót, mellyen több karmolás nyom volt.

- Talán az ablak akkor is jobb ötlet lesz... - motyogta, ahogy már a kád szélén csücsült, fejében a tömérdek információval. Most kívánta legjobban, hogy bárcsak soha nem folyt volna bele ebbe az egész hülye gazdag világba. Rosszabbak mint a pici gyerekek akik összevesztek egy játékon. Stan sóhajtva lépett el az ajtótól, majd bekapcsolva a tv-t, vette magához telefonját.

- Jack? Igen. Lenne egy gyors fuvar. Nem is tudom... törökbe szerintem jó lesz. Igen, de előtte... - a fürdő ajtóra sandított. - lenne egy kis kitérő, a szomszéd városba. Igen, amint elállt az eső. Cső. - le is csapta a telefont, majd szekrényéhez lépve, kezdte bőröndbe pakolni ruháit. Kyle kimerészkedve nyitotta ki az ajtót, majd kukucskált ki rajta.

- Kijöhetek? - kérdezte, ahogy a pakolóra sandított.

- Persze, már elment... - mondta, ahogy fel sem nézett a fiúra, miután bepakolta a ruháit, íróasztalához lépve borított pár dolgot bőröndjébe. Az ajtót kinyitva nézte a csomagolót, de jobbnak látta nem megzavarni, így inkább az ágyhoz sétálva ült rá és csöndben várt, ahogy néha hol az ablakot néhol pedig Stan-t nézte. Mikor Stan befejezte a pakolást, kifújva a levegőt, kapott magához pár ruhát, majd ment be a fürdőbe átöltözni. Nem sokkal később visszatért, majd leülve az ágyra, bámult ki az ablakon.

- Múljon már el... - morogta.

- Akkor ezek szerint megint nem leszel itthon egy jó darabig - kérdezte ahogy ő is kifele kezdett nézni.

- Ja... jó ideig... - mondta a fekete, ahogy megunva az eső látványát a tv-re nézett, hol épp a szörnyű időjárásról ment egy hír. Kyle tovább hallgatott, ahogy végül elfordítva tekintetét mérte végig a fekete falat. Nem akarta idegesíteni a másikat. A hatalmas vihar szinte az egyik percről a másikra elmúlt, és szinte rögtön egy helikopter jelent meg Stan ablaka mellett.

Stan felkapva a bőröndöt, lépett az ablakhoz, majd nyitotta ki.

- Gyere. - mondta, ahogy a feketére nézett. Kyle engedelmesen fogta meg hátizsákját és állt Stan mellé.

- Figyelj, az íróasztalomról, fellépsz a párkányra, onnan pedig azaz ember fog neked segíteni. - Egy katona ruhás ember húzta ki a helikopter ablakát.

- Üdvözlöm Mr. Marsh! - köszönt a feketének, ki csak biccentett.

- Helikopter... - fagyott le Kyle, ahogy Stan-re nézet ijedten - de én fosok a magasban...

- Csak egy pillanat lesz. - mondta nyugodtan Stan. - És ne. Nézz. Le. - tetette hozzá határozottan. Egy kisebb híd jött ki a helikopterből, mely végül Stan ablakának párkányán támasztottak meg. A vörös viszont egyáltalán nem nyugodott meg. Még mindig ijedten nézet hol a helikopterre, hol pedig a kis pallóra.

- Jöjjön csak uram~ - szólt oda barátságosan a férfi, ki vígan ment rá a ki hídra, majd feszített ki egy kötelet, amibe meg is tudod kapaszkodni, majd kezét Kyle felé nyújtotta. A vörös félve nézet a férfira, majd remegő kezét kinyújtotta, ahogy lassan közelebb araszolt. A férfi rögtön felkapta, majd pár pillanat múlva, már a helikopterben teremtek. Letéve a vöröst a kényelmes ülésekre, ment vissza Stan csomagjáért, amit hátulra hajított be, míg Stan egyedül átjött a helikopterbe. Leülve Kyle mellé, szólt előre a pilótának.

- Mehetünk. - a kis hidat behúzták, a kötél is lassan eltűnt, majd a helikopter elindult.

- Ugye tudod, hogy a tériszony kihat a levegőben repülő gépekre is? - kérdezte remegő hanggal, ahogy közelebb húzódott Stan-hez.

- Igen...? - kérdezte, bár ő sem nézett le.

- Stan, én világ életembe fostam a magasságtól és te most erre egy helikopterbe ültetsz? - nevetett fel, bár hangjában semmi vidám nem csengett, próbálta tekintetével sehova máshova nézni csak a padlóra. Retteget a magasságtól és mindennél jobba próbálta kerülni a repülő gépeket.

- Kyle. Mivel ma semmiképp nem akartál ott maradni, kénytelen voltam ezt az utat választani, mivel Liz szétcseszte az utakat... - morogta a fiú a mondatot a lány neve után. Kyle nyelt egyet de még mindig a földet nézte idegesen. Lábai remegtek és kezével hirtelen a fiú karjába kapott.

- Stan... félek - mondta halkan, bár utálta beismerni bárkinek is. Az egyetlen sebezhetősége. Stan kezével átkarolta a fiút, majd lágyan simogatni kezdte hátát.

- Mindjárt ott vagyunk... ne aggódj... - suttogta a fiú. Felnézve Stan-re nyelt egyet, de több szó már nem jött ki a torkán a gombóc miatt. Ám mikor rájött, hogy ő kifog szállni elgondolkodott azon, van e valahol reptér vagy esetleg olyan hely ahol egy a helikopter le is szállhat.

- Hol fogok... kiszállni? - kérdezte remegve.

- A házatok előtti utcán fogunk leszállni. Profi csapattal vagyunk, szóval nem lesz gond, a szüleid nem fogják észrevenni. - Habár ő is rettegett a magasban, tudta, innen nem eshet ki, talán ezért nem félt itt annyira. - Kyle... innen nem eshetsz ki szóval... nem kell félned. - suttogta.

- Ezzel nem nyugtatál meg... - motyogta, ahogy lehunyva szemeit a földet képzelte el maga elé, ám valahogy sosem sikerült neki, így inkább ismét felnyitotta és a padlót kezdte nézni. Stan szemöldök ráncolva nézett a fiúra, de mielőtt még bármit mondhatott volna, a helikopter halkan leszállt a földre. A katonaruhás ember felállva nyitotta ki az ajtót.

- Itt vagyunk, és csendben földet értünk, úgy tűnik nem kelt fel senki. - magyarázta a férfi, mire Stan elismerően bólintott. Kyle felpillantott, majd felkapva csomagját már épp kimenekült volna, amikor Stan-re sandított.

- Ümm... remélem hamar látlak újra. Szia - mondta kicsit halkan, majd meg sem várva semmit kinyitotta a helikopter ajtaját és már ki is ugrott, majd a háza felé kezdett futni. Stan leesett állal nézett a fiú után.

- Hogy mi...? - lepődött meg, de a pilóták nem hagytak neki időt. A férfi becsukva az ajtót foglalta el helyét, majd a helikopter fel is szállt, és elhagyta a helyet.

Súgó Még nincs hozzászólás.