Chapter 11: A Végzet

Mikor újra elkezdődött az iskola, Kenny unottan várta Stan-t, padján feküdve, még a nagymellű lányok se kötötték le. Stan az utolsók közt érkezett meg a terembe, már arcán is volt egy nagy ragtapasz. majd még mindig bicegve, ült le helyére. Kenny szemöldök felhúzva nézett végig rajta, majd sóhajtott.

- Miért nem lepődök meg azon... hogy megint szét amortizáltad magad? - csóválta meg fejét a szőke. Kenny-vel ellentétbe, ki érdeklődve vizsgálta a másik sebeit, végül már levette Stan-ről a pólót is, és úgy nézegette oldalát, amit nem egy lány nézett nyál csorgatva.

- Azt a kurva, hol voltál te? - pislogott nagyokat, ahogy tovább tapogatta a másik kötését, ki néha-néha felszisszent.

- Hawaiion volt! - vágta rá Lizzy, ahogy ő kissé elpirulva nézett a fiúkra.

- Honnan tudod? - kérdezte szemöldök felhúzva a szőke.

- Meglátogattam~~ - mondta kuncogva a lány, mire a fekete felsóhajtott.

- Őrült vagy. - vetette oda a lánynak Stan, ki felmordult.

- Ma délután! - rámutatott. - Elviszel vásárolni!

- Jó... - morogta Stan, ahogy elkezdte vissza venni ruháit.

- T-Tényleg? - csillantak fel a lány szemei.

- Igen. - válaszolta a fekete, mire a lány boldogan ment el. Lucy megkopogtatta a fekete hátát és mosolyogva integetett neki.

- Szia Stan~ rég láttalak~

- Szia Lucy. - mosolygott a fiú a lányra. - Mizujs? - kérdezte kedvesen, amit Kenny morogva nézett. A lány elpirult, majd kissé felkuncogott.

- Csak szeretnék kérdezni valamit.

- Mond csak... - pislogott kíváncsian a fiú.

- Ugye Kyle is veled nyaralt... - nézet rá kicsit bátortalanul. Stan tekintete elkomorult, de csak egy pillanatra.

- Igen. - válaszolta határozottan.

- Nem tudod mi a baja? - kérdezte reménykedve, ahogy a vörösre nézet - olyan lehangolt napok óta és nem hajlandó velem még beszélni sem... még a cuki fülbevalóját is kiszedte...

- Megjött neki. Szerintem. - válaszolta vállat vonva, mire Kenny elvigyorodott. Lucy morgott egyet és csúnyán nézet a fiúra.

- Nem szokott ő ilyen lenni... remélem nem mondtál neki semmit! Nem szeretem ha a barátaimat bántják... - megfordulva hagyta ott a feketét és ismét Kyle-hoz sietett.

- Mínusz egy csaj? - kérdezte vigyorogva Kenny, mire Stan vállat vont.

- Ez van... - mondta semlegesen, ahogy hátra dőlt. - Elég nekem az ott... - bökött Lizzy felé, ki épp másokat oktatott. - Még sok is... - Kenny felkuncogva húzta oda magához a feketét.

- Minek neked csaj?~ - kérdezte, ahogy megnyalta ajkait, mire a fekete értetlenkedve pislogott rá. - Szerintem neked, sokkal inkább kell egy vörös egyén~ - sandított fel Kyle-ra, Stan követte a szőke tekintetét, majd feje pipacs vörös lett. - Nincs igazam? Piroska?~ - kuncogott, mire Stan leütötte.

- Ne mondj hülyeségeket... - morogta, ahogy ráfeküdt a padra.

 

A napok meg csak teltek, és teltek. Lizzy egyre többet lógott a fekete nyakán, kit látszólag nem is zavart. A lány már mellé is akart ülni, de persze azt már Kenny nem engedte. Mégis, annak ellenére, hogy teljesen kisajátította magának a feketét, elégedetlen volt. Nagyon is. Egy ember miatt... Mikor Kyle, egyedül sétált a folyosón, egy gorilla alak a háta mögé lopózva, ütötte le, majd vállára kapva, vitte is ki az iskolából. A vörös kábán ébredt fel és a látvány nem éppen boldogította.

- Rózsaszín? - nézet körül - Akkor ez nem a mennyország... - Egy nagy franciaágyra volt kibilincselve. A szobában már sötét volt, csupán a hold fénye világított be. Előtte egy sötét alak állt, ki elvigyorodott, mikor a fiú felkelt.

- Hol vagyok? - kérdezte kábultan, ahogy az előtte állóra nézet és kezeit kezdte mozgatni - Mi folyik itt? - Az kuncogva lépdelt az ágy mellé, majd nézett le komoran a fiúra. Kék szemei hidegen csillogtak, szőke haját most kivételesen kiengedve hordta.

- Tudod Kyle... sokan azt hiszik, hogy egy ártatlan hülye picsa vagyok. - kezdett bele komolyan a lány, majd lehajolt a fiúhoz. - Csupán egy ember tudja az igazságot... a többit mind megöltem. - mondta ördögien.

- Lizzy! - szemei kikerekedtek és próbált szabadulni - Mi a francot követtem most el?

- Megszülettél. - válaszolta semlegesen, ahogy sóhajtva egyenesedett fel. - És létezel. - kezeit csípőjére téve, nézett végig a fiún. - És ez megbocsájthatatlan... - sziszegte.

- Még egyszer kérdem. Mivel vitattam ki a haragod? Mert ha még mindig ugyan az, akkor elárulom a hülye kis pasid utál engem... még mindig, szóval elengedhetnél!

- Okosabbnak hittelek, Kyle. - mondta komoran a lány, majd hátat fordítva a fiúnak, nézett ki az ablakon. - Elértem, hogy egy pöcs legyen. Hogy senkit se érdekeljen, és őt se érdekelje senki. Jég szívűvé tettem... erre... - hangja egyre ingerültebb lett. - Jössz te és... megint kezd önmaga lenni... felháborító! - sziszegte végül, ahogy mérgében öklével a falba ver, hol egy lyuk keletkezett, majd így fordult a fiú felé. - Szeret téged. Nagyon. Ezért... nem hagyhatom hogy élj. - mondta komoran a lány, majd előhúzva egy kést, indult el a vörös felé. A vörös viszont nem érte.

Semmit nem fogott fel abból amit a lány mondott, mégis kissé igazat adott neki. Stan és az ő találkozása óta a fekete máslett. Kedvesebb. Nem csak vele, hanem mindenkivel. Na jó... talán inkább ő lenne a kivétel.

- Miért baj a ha boldog? - kérdezte megvetően - Miért baj, ha nem a szobájában gubbaszt és morog egész nap?! - kérdezte ingerülten - És nem! Nem hinném, hogy szeret, vagy akár kedvel! Hidd csak el... szerintem utánad én vagyok a másik akit seggbe akarna rúgni!

- Hallgass! - morrant fel a lány ingerülten. - Mindig köcsög azzal akit szeret! Taszítja magától...! Azért volt veled ilyen... mert nem akarta, hogy ez, megtörténjen! - a kést a fiú álla alá helyezte, majd úgy kényszeríttette hogy felnézzen rá. - A legutóbbi szerelmét is megöltem. A saját szeme láttára. És nem csak a szerelmét, a barátait is! Azt akarom, hogy csak én létezzek a számára...! - sziszegte, majd elvigyorodott. - Ó, és hogy miért baj ha boldog?... - kuncogva lépett hátrébb. - Azért kicsi Kyle, mert ha élvezi az életet, nem törődik bele abba a sorsba, hogy el kell engem vennie. Akkor küzdene ellene de így~ szép lassan beletörődik. És ennek így kell lennie, a tervem beteljesedéséhez!

Leköpte. Egyenesen a két kihúzott szempillácskája közé.

- Szarok rád magasról~ - vigyorgott - az ilyen undorító dolgoknak, mint te tudod hol lenne a helye? Ohh ne találgass - fújta meg az arcát - nehogy az agyad még a végén belehaljon abba, hogy gondolkoznia kell. A te helyed kérlek szépen, egy bizonyos sarkon lenne. Ott aztán sokat keresnél~ Kurva! - A lány komoran nézett a fiúra, ahogy kezével egyszerűen letörölte a másik nyálát. Ugyan az a katonai ruha volt rajta, mint mikor a szigeten támadt rá. Viszont most, egy kisebb táska is volt oldalán, miből egy ostort húzott elő, majd felhúzva a fiú pólóját, csapott rá erőből a fiú hasára, mire felsértve a másik bőrét, fröccsent ki annak vére.

- Pff, szánalmas! Egy senki vagy, és még a szád is nagy! - csapott rá újra, újra fröccsent a vér. - Neked lenne a helyed a sarkon, drága kicsi Kyle~ szépen szétbasznák a szádat, és talán akkor megtanulnád, hogy hol a helyed. - sziszegte, ahogy újabbat csapott rá, így már három hatalmas seb volt a fiú hasán. - Nem is tudom, hogy kitépjem a szívedet, és azt adjam ajándékba Stan-nek, vagy a fejedet?~ - vigyorodott el ördögien. Kyle próbált meg sem nyikkanni a fájdalomtól.

- Tudod~ ezt már mástól is hallottam - vigyorgott kissé fáradtan - amúgy meg mit szólnál ha magad adnád ajándékba? Mondjuk feldarabolva nagyon jól nézel ki! Vagy mondok jobbat! Darált hús! - A lány nem válaszolt, csupán újra, és újra rácsapott a fiúra.

- Hogy mit bír benned az az idióta... - morogta maga elé, ahogy újra rácsapott, de végül megunva az ostorozást, vont vállat és dobta félre, majd újra elővette kését. - Mindegy, majd utólag megkérdezem tőle. - a kést vészesen kezdte közelíteni a fiú torka felé, ám ekkor berúgták a szoba ajtaját, mely méterekre repült el. A lány riadtan nézett az ajtóra, hol Stan állt, aki dühösen nézett a szőkére.

- Te... - sziszegte a fekete, ahogy befelé kezdett sétálni, mire a lány elpattant a vöröstől, elejtve kését hagyta, hogy az beleálljon a vörös vállába.

- S-Stan! Hogy kerülsz ide?! - kérdezte kétségbe esetten.

- Elvittelek vásárolni... hagytam, hogy kisajátíts... sőt... még a hülye tervedet is hagytam volna megvalósulni... - sziszegte egyre ingerültebben. - De te! Ennek ellenére nem tudod őt békén hagyni?! - ordította az utolsó szavakat, mire a lány összerezzent. - Hány ártatlan embert akarsz még megölni?!

- Addig ölöm őket... amíg... nem leszel enyém teljesen! - mondta a lány dühösen, mire a fekete cöhintett.

- Sose leszek a tiéd... törődj bele… - a lány viszont felmorrant.

- De igen! Megölöm őt és!... – Stan sóhajtva vett elő egy fegyvert, majd célzott vele a lányra, ki ijedten kezdett el menni Kyle felé, ám Stan lábon lőtte, mire a lány keservesen nyögött fel. Stan oda sétálva hozzá, nézett le rá.

- Elég volt Liz. – a lány könnyes szemekkel nézett fel rá.

- Nem… Nem… még nincs vége…! – mondta keservesen, ahogy lehajtva fejét zokogott fel.

- De. Vége. – a fekete eldobva, guggolt le a lány elé, majd kivéve zsebéből a bilincs kulcsait, lépett oda a vöröshöz. Se perc alatt leszedte róla a vasakat, majd ölébe kapva indult el vele kifelé. A lány dühösen nézett utánuk, ahogy felkapva a fegyvert célzott rájuk.

- Stan! Most azonnal gyere vissza! – a fekete megtorpant, majd elmosolyodva, nézett hátra válla fölött a lányra.

- Mondtam. Vége. – hangja hidegen hasított a levegőbe, mire a lány felzokogva ejtette el a fegyvert, és rogyott a földre. Stan ezzel nem is foglalkozva, lépett ki a szobából, majd kezdett el gyorsan menni a folyosón.

Pusztán egy lövést lehetett hallani, de Stan nem foglalkozva vele, ment tovább.

Kyle ekkor tért magához ismételten.

- Stan... - nézet rá a feketére kissé kábultan. Gyomrából folyt a vér és ahol beleállt a kés is ugyancsak csepegett - hogy... kerültél ide...? - Stan alsóajkába harapott.

- Nem mentél haza... a szüleid hívtak... nem vagy-e nálam és... - szomorúan nézett le a vörösre. - Akkor már tudtam... hogy mi történt.

- Sajnálom, hogy gondot okoztam... - dőlt neki fáradtan - olyan hülyeségeket mondott... hogy szeretsz, meg ilyesmi... - felnevetett ám vállába ismét bele nyílalt a fájdalom - hihetetlen nem? Soha nem szeretnél belém... ahogy ő is mondta... túl nagy a szám?

- Kyle... 9. év eleje óta szerelmes vagyok beléd. - mondta érzelem mentesen, ahogy kocogni kezdett, fájó lába ellenére.

- Micsoda vicc - nevetett fel ahogy feje már a fiú mellkasához csapódott - akit szeretsz... azzal nem teszel... olyat... és nem kezeled... - elsírta magát, és azt kívánta bárcsak most rögtön meghalna - tegyél le! Meg akarok halni!

- Nem Kyle. - mondta komolyan. - Nem hagyom, hogy meghalj. - megállt, majd úgy nézett le rá. - Azt akarom, hogy boldog légy. - szeme szomorúan csillogott, ahogy végig nézett a fiú sebein. - A francba is! - morrant fel, ahogy nem érdekelte semmi, és rohanni kezdett, az egyik ablak felé.

- Én is ezt akarom... - szédül, majd feladva hunyta le a szemeit - az első adandó alkalommal amikor a szemedbe néztem... a boldogságodat kívántam neked... - nem bírva tovább csuklott össze teljesen a fekete karjaiban. Légzése még gyorsabb lett és arca is kezdett fehéredni. Stan odalépve az ablakhoz, rúgta ki az üveget. Pillanatok múlva egy helikopter jelent meg a fal mellett, mire a fekete egyből felpattant. Kyle-t a helikopter hátsó részébe vitte, ahol nem egy orvos kezdte ellátni sebeit.

- A korházba! - adta ki a parancsot a pilótának, majd aggódva nézett Kyle-ra.

A szoba ismerős volt neki és ahogy a takaró alatt feküdt rájött miért. Mr. Marsh háza plusz abban az ágyban fekszik amiben hetekkel ezelőtt már volt szerencséje.

- MI történt? - nézet körbe, majd végig magán. Hasa bevolt kötve és válla is ugyancsak. - Oh hát persze... - morogta, ahogy eszébe jutott az egész kis akció az elejétől a végéig. Stan a hős és Lizzy a gonosz. Vajon meghalt? Nem zavarta, lassan kitakarózott és egy pólót kezdett keresni - haza akarok menni - motyogta, de megszédülve inkább visszadőlt - de előbb egy aszpirin.

Mary belesett az ajtón, majd mikor megpillantotta az éber Kyle-t, boldogan futott be mellé.

- Mr. Broflovski! Csak hogy felkelt... úgy aggódtunk. - mosolygott a fiúra. - Szolgálhatok valamivel?

- Mary... egy aszpirint és valami kocsit ami hazavisz - motyogta, ahogy felkelt, majd csupasz testére nézet - és egy póló. Annak még nagyon tudnék örülni.

- De uram... még nincs olyan állapotban... - motyogta, de ennek ellenére, ki is ment a szobából, helyére Erika jött be, ki sírva futott oda a fiúhoz.

- Jajj Kyleee! De jó hogy felébredtél! - mondta boldogan, ahogy átölelte a fiú lábát.

- Eri~ Jajj és nálam pont most nincs az a baba - mosolygott, ahogy megsimogatta a kislány lábát - mi újság? Hogy vagy?

- Én jól... - mondta mosolyogva, majd kissé félénken nézett fel a fiúra. - És te?...

- Fáj a fejem, de jól vagyok - nyugtatva őt húzta közelebb, ahogy az ágyra ültette - miért? Aggódtál miattam?

- Nagyon! - mondta, majd heves karmozdulatokkal kezdett mesélni. - Ahogy az orvosok elhoztak ide, és amilyen szomorúan nézett Stan rád, féltem hogy már sosem kelsz fel!

- Mikor hoztak ide? - kérdezte kíváncsian.

- 5-6 napja... vagy több... - gondolkozott el a kislány. - Nem számoltam...~ - kuncogta kissé zavartan.

- MI!!!? - nézet rá komolyan - Majdnem egy hete nem vagyok magamnál?

- Aham... - bólintott a kislány. - Azóta volt itt látogatóba Szavitri, a szüleid... Kenny... ja, meg Lizzy is! - mordult fel a kislány, majd az ágy melletti éjjeli szekrényre mutatott. - Ezt hagyta itt neked. - ahol egy levél hevert.

- A szüleim is...? - kíváncsi volt, vajon ténylegese igazságot tudták, ám felkapta a fejét a lány nevére, majd a levére pillantott - Nem bánod ha elolvasom? - kérdezte a lányt.

- Persze, nyugodtan... - lehuppant az ágyról.

Kyle bólintott, majd kibontva a levelet kezdte olvasni:

 

Kedves, Kyle.

Nos, tudom, arra amit tettem, nincs bocsánat stb... de mivel már öngyilkosságom nem jött össze, mégis szeretnék bocsánatot kérni. Nem bántam meg, vagy hasonló, ha-ha, de nem volt szép dolog szal’, asd. Érted. Többé nem zaklatlak, ahogy Stan-t sem, köszönd neki! Ezennel Tibetbe költözöm, hogy kipróbáljam magam szerzetesként, szal’ nem kell aggódnod!

Üdvözlettel, Liz.

U.I.: Kérlek, tedd boldoggá, ha tudod...

 

Kellet pár perc amíg felfogja a dolgokat, majd visszarakta a levelet a borítékba és sóhajtott. Nagyot és mélyet... majd egy hét. Vajon aggódott érte? Ki tudja? Abban sem volt biztos, hogy szereti... még ha az ő szájából is hallotta.

- Na? - pislogott rá érdeklődve a kislány, ám ekkor Mary lépett be, maga előtt egy ételfelszolgálós kocsit tolt, amit közvetlen a fiú mellé állított.

- Tessék, Kyle, egyél nyugodtan. - mosolygott a fiúra, majd egy nagyobb fekete pólót is átnyújtott neki, az Aspirinel együtt.

- Köszönöm - mosolygott a nőre, ahogy felvette a pólót ami kicsit nagyobb volt neki mint hitte, majd az ételre nézet és a gyomra hatalmasat kordúlt. Mary elmosolyodva ment ki.

- Jó étvágyat, Kyle! Szólok Stan-nek hogy felébredtél! - mondta mosolyogva a kislány, ahogy ő is kiment. Kyle bólintott, bár még nem szívesen találkozott volna a feketével. Gyorsan legyűrve magába pár Croaszont vette be a gyógyszert, majd ismét a paplan alá temetkezett és úgy tett mint aki alszik. Viszont a fekete nem jött be, sőt, idővel csak Mary nyitott be.

- Kyle - szólt be, ahogy kicsit beljebb lépett. - Még igényt tart a kocsira, vagy szívesebben pihenne itt? - kérdezte.

- Igen... szeretnék hazamenni. A családom biztos izgul - hadarta, ahogy felkelve vakarta meg a vörös fürtjeit.

- A családja jobbnak vélte, ha itt épül fel, mivel itt megkapja a megfelelő ellátást. Pár óra múlva jönnének magához látogatóba... - mondta a nő komolyan.

- Oh... értem - morogta, ahogy visszadőlt a párnák közé - köszönöm, akkor azt hiszem maradok.

- Rendben. - mosolyodott el a nő, majd ki is ment.

Pár óra múlva megjelentek Kyle szülei, és egy gyorsabb látogatás után, hagyták tovább pihenni a fiút. Erika is hébe-hóba benézett hozzá, sőt, még a tv távirányítót is oda adta a fiúnak, hogy ne unatkozzon, mikor egyedül van. Majd végül eljött az este és Kyle nyugodtan feküdt az ágyában. Aludni akart de nem ment neki. Folyton agyalt. Az egész többször is lement akár egy film. Éjfél tájt lehetett, mikor az ajtó halkan nyílt ki, és a sötétben csupán halk lépteket lehetett hallani. Kyle annyira bele merült a gondolatiba, hogy meg sem hallotta őket. Csupán morgott egyet.

- Értelme sincs... ennyitől, hogy aludhattam ennyit? - kérdezte magától. A léptek megtorpantak pár méterre az ágytól, és az a bizonyos személy, eléggé meglepetten nézett a vörösre, hogy még mindig fent van. A vörös ezt már meghallva rezzent össze és összekuporodva húzta maga alá a lábait és maradt ismét csendben.

- Ki a fene van itt ilyenkor - suttogta magának. Mire a sötét alak felkuncogott. A hold elől elkúszott az őt takaró felhő, így megvilágítva a fiút.

- Azt hittem, már alszol. - mondta mosolyogva Stan. Kezeit zsebre dugva, lépett kicsit közelebb az ágyhoz. Kyle szinte rögtön kidugta kócos fejét a takaró alól.

- Te meg éjszaka jársz meglátogatni? - morogta, neki - Micsoda romantikus~ - Stan újra felkuncogott.

- Most értem rá... - sétált a fiú mellé, majd úgy nézett le. A szokásos, fa arca, vagy morcos kifejezés helyett, most kedvesen mosolyogva fixírozta a fiút.

- Mennyi dolga van valakinek - nyújtotta ki a nyelvét de attól még arrébb csúszott, hogy le tudjon ülni. Stan sóhajtva egyet, ült le a fiú ágyára.

- Hát igen, elfoglalt vagyok...~ - mondta, ahogy félszemmel a fiúra sandított.

- Ohh igen? És most rám érsz? - nézet rá kíváncsian.

- Persze. - vágta rá, ahogy kicsit meglepetten pislogott a fiúra.

- Akkor hogy, hogy majdnem egy hétig feküdtem? - nézet rá kérdően. Stan vállat vont.

- Nem tudom... biztos... már előtte is fáradt voltál. - magyarázta elgondolkodva.

- Nos ez biztos - bólintott ahogy a takarót kezdte gyűrögetni - történt valami említésre méltó?

- Hm... - Stan elgondolkodva, kapta fel fejét. - Ja igen, Liz mellkason lőtte magát, mert öngyilkos akart lenni de... - sóhajtott. - túlélte és most Tibetben pózol.

- Tudom, illetve majdnem - morogta, de nem pont erre volt kíváncsi - még valami?

- Semmi... - tekintetét a plafonról, a fiúra vezette. - Vagyis, Lucy üzeni hogy jobbulást, és lejegyzetelte neked a dolgokat.

- Semmi több? - nézet rá még mindig kíváncsian.

- Semmi... - pislogott nagyokat, majd kicsit közelebb csúszott a fiúhoz. - Mire vagy kíváncsi?

- Rád - válaszolta kissé rekedten - Boldog vagy? - A fekete meglepetten pislogott Kyle-ra. Meglepte a fiú, nagyon meglepte.

- Igen. - válaszolta komolyan.

- Tényleg? Hogy-hogy? Leszoktál a mélabúságról? - vigyorgott rá. Stan felkuncogott.

- Még rehabon vagyok... - legyintett, majd boldogan nézett a fiúra. - Azért vagyok boldog... mert felkeltél. - mosolygott őszintén.

- Aggódtál te is? Pedig nincs miért~ így is úgy is felkeltem volna - legyintett.

- Tudom. - válaszolta a fiú. - De azért... - arcára enyhe pír kúszott. - Megnyugodtam...

- Még mindig pirulsz~ tudod akkor is elpirultál - mondta, ahogy rákönyökölt a térdeire - mikor szerelmet vallottál.

- Igen?~ - kérdezte vissza szemöldök felhúzva Stan. - Észre sem veszem... - morogta maga elé, ám arca még vörösebb lett.

- Nagy kár~ - mondta, ahogy elfordította a fejét - mert nem emlékszem rá tisztán, szóval~ van kedved elismételni? - Stan szemei kikerekedtek, végül pedig elmosolyodva nézett a vörösre.

- Kedvellek Kyle...~ sőt, még annál is több...

- Vicces ezt így hallani, hogy nem dől belőlem vér - vigyorgott előre. Stan lágyan elmosolyodott, majd kezét a fiú arcára simította.

- Ahogy hallottam... azért a sebeid szépen gyógyulnak. - el is vette kezét, majd felállt az ágyról. De a vörös utána nyúlt és elkapva kezét tartotta.

- Gondolom... nem tudom mennyire voltak rosszak - felelte ahogy kérlelően nézet rá - maradj... - Stan meglepetten pislogott a fiúra, majd szó nélkül ült vissza.

- De, hiszen láttad is őket... - mondta a fekete, ahogy a fiú vállára nézett.

- De nem emlékszem mindenre! - morogta, ahogy még mindig fogta a fiú pulcsiját.

- Meséljem el részletesen? - kérdezte meglepetten.

- Nem - rázta meg a fejét, majd közelebb hajolt hozzá és úgy nézet a szemébe - inkább azt mond meg, bántanál e még, ha most megcsókollak? Megéri nekem?

- Nem bántanálak... - suttogta komolyan. - Te tudod, hogy megéri-e neked... - ennek ellenére, kicsit közelebb hajolt a fiúhoz.

- Nekem megéri, ha többet nem bántasz meg - suttogta, ahogy ő is közelebb hajolt.

- Soha többé... nem foglak bántani... - suttogta, ajkaik már súrolták egymást. Kyle lágyan csókolta meg. Olyan odaadó gondol, olyan puhán mintha beletörne. Nem merte erősebben, majd mikor elhajolt tőle, pislogva párat dőlt neki a másiknak erőtlenül.

- Idióta vagy! Mennyibe telt volna velem kedvesnek lenni? Nem~ neked még azt a szar rucit is rám kellet aggatni.

- Olyan sexi volt... - mondta vörös fejjel Stan, ahogy egy kisebb nyálcsík jelent meg a szája szélén, az emlékképeknek köszönhetően, ám azt hamar eltűntette. Kyle orron pöckölte, ahogy durcásan fordult el a másik oldalra.

- Jah... Sexi mi...

- Az... sexi~ - suttogta a szót a másik fiú fülébe, de ezután kuncogva hajolt el.

- Ja~ ahogy te is abban a feketében - nem fordult vissza, de lehetett hallani a kuncogást. Stan elmosolyodott, majd arcára újra pír ült ki.

- Leszel a... 'királylányom'?~ - kuncogta.

- Kishercegnőnek, csak kishercege lehet - fordult vissza.

- Akkor, leszek én a herceged~ - mosolygott. - Mert én HERCEG vagyok. - tette hozzá komolyan.

- Ezt miből gondolod? - kérdezte vigyorogva, ahogy keze a másikhoz simult és úgy ült fel - Szerintem édi kishercegnő lennél~ - Stan szemöldök felhúzva, nézett morcosan a vörösre.

- Akkor is, inkább maradok herceg... - morogta, majd mosolyogva tette hozzá. - A te herceged~

- Én meg akkor a hercegnőd~ mert engem nem zavar ha női ruha van rajtam - mosolygott, ahogy kezei a nyaka köré kulcsolódtak és úgy ült bele a fekete ölébe - de nem csinálunk belőle szokást!

- Rendben~ De azért... - megnyalta a másik ajkait. - Majd megünnepelhetjük a felgyógyulásod... egy olyan ruhával~

- Perverz állat - közölte hidegen, ahogy komolyan tekintett rá. Stan felkuncogva nézett a vörösre.

- Te sokkal perverzebb vagy nálam...~

- De ez maradjon titok - ismét megcsókolta ám most szenvedélyesebben, mint az előbb. Stan pedig mosolyogva csókolt vissza.

Súgó Még nincs hozzászólás.