|
Chapter 3
2012.02.02. 16:30
Mikor elhagyta a pincét, még egyszer visszanézett, majd bezárta az ajtaját. A hálószobába is bekukkantott egyszer, de végül elhagyva az egész házat, indult el hazafelé. Az egyik elhagyatott főút mellett sétált, egészen egy buszmegállóig. Órájára nézett, majd elmosolyodott, habár még volt bő 10 perc a buszig, ahhoz képest, hogy óránként járt mázlija volt. Leülve a földre, nézett fel a borús égre. Gondolkodott és ebből is csak a röpke zaj zökkentette ki. A busz megérkezett, Stan pedig felülve rá foglalt hátul helyet. Mosolygott, hosszú idő után mosolygott ennyit egy huzamban. A busz hamar elért a város központjába, hol a fekete leszállva indult el a nagy házak között. Habár a város közepén volt, az utca hova befordult, csöndes volt és nyugodt. Az út szélére ültetet fák adtak menedéket a nap elől, mi eddigre már nagy erővel ontotta fényét. Végül egy 4 emeletes társasházba ment be. Annak 4. emeletére felcsörtetve nyitott be saját lakásába. Egyszerű kis egyszemélyes ház. Az előtérben ledobta cipőit, majd kabátját is felakasztva sétált be a nappaliban, mely vanília színben pompázott. Táskáját letéve a kanapéra, ült is le rá, majd kivéve a kekszes dobozt, tette le a kanapé előtti kis asztalra. Ezután felpattanva nyitott be gardróbjába, hol kutakodni kezdett. Nem sokkal később, mosolyogva húzott elő az egyik dobozból egy vázát. Fekete, rajta régies virágmintával, mi sötét kék színben játszott. Egy kis fedő is tartozott hozzá, minek tetején egy üveggolyó szolgált fogóként. Ezzel sétált vissza az asztalhoz, majd kinyitva a kekszes dobozt öntötte át ebbe a fiú hamvait. Mikor ezzel megvolt, rátéve a tetejét a vázára, gondolkozott el.
- Vajon hova tegyem... - morfondírozott.
- Mondjuk vissza a kályhába... - morogta Craig, ahogy megjelent a fiú előtt - nem szép elhozni mások hamvait... ráadásul azt nem adtam neked.
- Most ott kellett volna hagynom? - kérdezte szemöldök ráncolva, majd magához ölelte a vázát. - Magányos lett volna~ - kuncogta.
- A kurva életbe! Itt vagyok, nem lettem volna magányos! - tombolt, ahogy mérgesen nézet a vázára - vidd vissza! Jó volt az ott! - Stan viszont megrázta fejét.
- Nem. - jelentette ki, majd az egyik polcra tette, pár kép közé. - Még jó, hogy megtartottam ezt az urnát... - morfondírozott. Craig morgott, ahogy fújtatva vette magát a kanapéra. Stan viszont sóhajtva nézett végig magán. Koszos volt. Igen, kifejezetten koszos, tele porral és korommal.
- Lezuhanyozom. - jelentette ki, majd meg sem várva a fiú reakcióját, ment be a fürdőbe. Ruháit behajítva a szennyesbe lépett be a zuhany alá, majd engedte meg a langyos vizet, persze a medál most is ott lógott nyakában.
- Azt hinné az ember ennél kicsit izmosabb vagy - A zuhany sarkában álldogált, majd vigyorogva rakta kezét a tus elé így a kijövő víz keresztül ment a kezén melyek ismét hideg kis cseppek lettek. Stan kissé nyikkanva ugrott hátrébb.
- Hey... ne már.~ - mosolygott a fiúra, ahogy tusfürdőjét vette magához.
- Kizárt! - vigyorgott és most a csapba nyúlt bele ezzel az összes meleg víznek csődöt mondva. Stan felmorrant, majd levéve a nyakláncot, öntött rá egy kis tusfürdőt, majd kezdte dörzsölni. Craig felnyikkant és belekapaszkodott a falba, ahogy lassan lecsúszott.
- Ezt hagyd abba... - nyögte. Stan visszaállt a zuhany alá, melyből újra meleg cseppek folytak.
- Kizárt. Meg kell, hogy mossam, elég régóta ott lehetett... - mondta komolyan, majd újabb adagot nyomott kezében, és testén kezdte el eloszlatni az anyagot, ám kezében még mindig ott volt a medál, így dörzsölte azt saját bőréhez. Perzselő hőség árasztotta el és érezte megint...
- Kérlek... ez nem jó... - tenyerét a fekete lábára rakta és így próbált rá hatni. Stan leguggolva, zárta tenyerébe a medált, és így dörzsölgette lágyan.
- Miért nem jó?... - Craig a szemeibe nézet. Alsó ajkát görcsösen beharapta, hogy ezzel fojtsa el a kikívánkozó nyögéseit.
- Utálom...
- De hát miért?... Jó érzés, nem? - kérdezte halkan, ahogy kicsit jobban megszorította a kis tárgyat. Kiszaladt egy nyögés, ahogy még jobban a falnak vetette a hátát.
- Nem... szörnyű... égető... - nyögte ki egyenletesen.
- Szóval égető... - kicsit közelebb csusszant Craig-hez, és úgy nézte a fiú arcát. - De... szerintem ennek ellenére... jól esik... - mellkasához téve a medált húzta le egészen hasáig. Itt volt az a pont, amikor ő sem bírta tovább. Arca ismét pírban úszott és kissé kábán tekintett fel.
- Ha kérlek... akkor azt nem lehet... megtenni? - kérdezte, ahogy lehajtva fejét ismét köddé vált. Stan ismét végig húzta, hasától mellkasáig, majd a víz alá tartotta a medált, így a víz lemosta arról a habot. Így tette vissza nyakára, majd ő maga kezdett tusolni, és hajat mosni.
- Ilyenkor mindig elfogsz tűnni? - kérdezte. Ám válasz nem jött. Halk morgás féle, de ezt is rá lehetett fogni a szél kinti dörömbölésére. Stan elmosolyodva hagyta, hogy a víz lemossa róla a habot, majd kiszállva törülközött meg. Felkapva egy hosszú kék pólót, és egy fekete bokszert, ment vissza a nappaliba. Leülve a kanapéra, kapcsolta be a tévét, majd kezdte nézni. Craig órákkal később sem jelent meg és se híre, se hamva nem volt. Megint eltűnt bár érezhető volt, hogy nem ment el. Unalmasan váltogatott a csatornák közt, végül egy zeneadónál maradt meg, ám mégis, túl álmos volt hogy fent maradjon, így eldőlve a kanapén szuszogott. A fiú ekkor jelent meg. Egy biccentéssel kapcsolta ki tv-t, majd valahonnan egy pokrócot kerítve terítette a fiúra, ezután lágyan elmosolyodva simított végig a homlokán.
- Hülye idióta... hálás vagyok, de ha tovább buzerálsz, kicsinállak - majd ismét eltűnt. Stan álmában elmosolyodott, ahogy mély álomba szenderült.
Stan pár óra múlva riadt fel. Nem önszántából. Ajtaján hangos dörömbölés hallatszódott, a csengő kántáló pityegésével kombinálva. A fekete már tudta ki lesz a vendége, morogva kelt fel, és sietett az ajtóhoz, majd nyitotta ki, így a barna majdnem fejbe kólintotta, ám még időben félre lökte annak kezét.
- Ó Szia Stan! - köszönt.
- Clyde épp alu...
- Bejöhetek? Igen? Remek~ - vágott szavába, ahogy belibbent a fiú mellett, majd máris annak konyháját támadta be, mi egyben volt a nappalival. Kivéve a másik mélyhűtőjéből egy nagydoboz fagyit, vett magának kanalat is, majd lehuppanva az egyik konyhapulti székhez kezdett majszolni.
- Mi újság? Mostanában keveset vagy itthon... - mondta, ahogy evet. Stan leülve elé, nézett rá sóhajtva.
- Dolgom volt...
- Óóóó valami csaj van a dologba mi?~~ - vigyorgott, meg kacsingatott a feketére, ki csak szemöldök felhúzva nézett rá.
- Nem igazán... - Clyde felnevetett.
- Ja igen, elfelejtettem, hogy impotens vagy...~ - vigyorgott, mire Stan nagyot vágott egy újsággal a fejére.
- Idióta... - morogta, ám a másik fel sem véve ezt evett tovább.
- Na de most komolyan hol volt.... - mondatja elakadt, ahogy felnézett. Messziről is kiszúrta a kis fekete vázát. - A' meg mi? - csillantak fel szemei, majd ott hagyva csapot, papot pattant fel, és sietett oda a polchoz. - Óóó~ Ez valami urna nem? - pislogott rá a barna. Stan mögé lépve bólintott.
- Igen, egy fontos személy hamvai vannak benne szóval ne... - szemei kikerekedtek, mikor Clyde vigyorogva rázta meg az urnát.
- Hahóó~~ Van ott valaki~~~ - röhögcsélt. Craig azon nyomban megjelent a nappali közepén és a fejét fogta.
- Ez fáj... - suttogta keservesen, ahogy szikrázó szemekkel nézte a barnát - tedd már le...
- Clyde! Rakd le! - parancsolt rá Stan, mire a barna lerakta, persze röhögve.
- Miért, üzentek az őseid hogy; Stanleeeyyyy nee ez fájjj! - játszott el egy szenvedő egyént, mire Stan csak sóhajtott. Ám a barna nem hagyta abba hadjáratát, felnyitva a fedelet, túrt bele a hamuba. - Most ugye nem a nagymamád vaginájába turkálok? - kérdezte szemöldök felhúzva, mire Stan dühösen morrant fel.
- Jójó, bocsi~ - Craig azt hitte, megszűnik a fájdalom, hogy megint az égető meleg lesz úrrá rajta, de nem így lett. Felüvöltött a fájdalomtól és közelben levő tükör eltört és darabjai a földön széledtek szét.
- Ne! Hagyd abba! Elég! EZ FÁJ! - üvöltötte tovább, ahogy folyamatosan törtek be a poharak, és ami csak eltudott. Clyde riadtan kapta ki kezét az urnából, így az majdnem a földre esett, ám Stan odalépve fogta azt meg. Gyors mozdulattal tette vissza annak fedelét, majd megragadva a barnát kezdte kifelé húzni.
- Stan mi folyik itt? - kérdezte riadtan.
- Semmi, most menj el. - jelentette ki.
- De... a fagyi...! - nyújtotta drámaian kezét a desszert felé, ahogy pár műkönny csepp is legördült arcán Stan felmorranva fogta meg a fagyit, majd kanállal együtt nyomta Clyde kezébe.
- Tessék, és most menj! - ki is lökte az ajtón, majd be is zárta azt. A barna vállat vonva ment vissza saját házába. Stan visszasietve a nappaliba nézett Craig-re. Lihegett és még mindig a fejét fogta. Aztán keze lassan a szívéhez vándorolt és belemart a pólójába.
- Jobb ha visszaviszed a hamvaimat és hagysz ott döglődni amíg ki nem találják, hogy lépjek túl... mert kurvára nem vicces! Hallod! KURVÁRA NEM! - üvöltött és a tárgyak ismét felemelkedtek. Egyedül az urna maradt mozdulatlan.
- Kérlek... nyugodj meg. - mondta nyugodtan, ahogy odalépve az urnához emelte le, majd kezdte simogatni. - Clyde egy idióta... nézd el neki, kérlek. Nem hagyom, hogy még egyszer megtörténjen... - mondta komolyan, ahogy tovább simogatta lágyan a hamvakat. Craig pedig kezdett lenyugodni - a tárgyak is kezdtek a helyükre visszaszállingózni - így leeresztve kezét, nézet a feketére.
- Nem is fog... elmegyek - közölte hidegen, és ismét kámforrá vált, ám most valami furcsa is volt utána. Ahol állt a padló befagyott. Jégkristályok csillogtak a parketta komor fáján. Stan kezében tartva az urnát, simogatta még mindig azt, ahogy odalépett a jeges részhez.
- Ne menj el... - mondta szomorúan. Nem jött válasz csupán a hideg fagyos csend. Stan leguggolva a jég mellé, simított azon végig. - Hogy tud jeget csinálni... - pislogott. Az ajtaján ismét kopogtattak. Lágy és egyben halk kopogás volt. Stan visszatéve az urnát a polcra, nyitott ajtót. Kyle mosolyogva intett neki. Vörös haja jómódúan volt fésülve és öltönyt viselt.
- Hali... zavarok? - Stan elmosolyodott.
- Dehogy is, gyere csak beljebb~ - állt el az útból. Kyle belépett. Aztán megtorpant és úgy nézett végig a sok csillogó kis üvegszilánkon.
- Törni, zúzni volt kedved?
- Nem csak... itt járt Clyde... - mondta legyintve, majd végig nézett a fiún. - Hogy, hogy ilyen elegáns vagy?
- Temetés - mondta, ahogy biccentve egyet foglalt helyet a nappaliban - nagyanyám barátnője. Nem is ismertem, de anyuék köteleztek, hogy én is menjek - mondta lesújtóan.
- Részvétem... - mondta Stan elfancsalodva. - Már, mint amiatt hogy menned kell... - ült le mellé.
- Köszi, de szintúgy. Neked kid halt meg - mutatott a fekete kis vázára.
- Öhm... - ő is a vázára pillantott. - Az egyik... barátom. - mondta pár pillanat múlva.
- Részvétem. Gondolom elég közeli, ha csak így kint vannak a hamvai.
- Igen... nagyon fontos nekem. - mondta mosolyogva a fekete. Kyle ismét bólintott, majd körülnézet és feltűnt neki a kupi.
- Clyde betöri az üvegjeidet? És ki szart jeget oda?
- Ó az csak... egy teszt volt. - legyintett a fekete.
- Teszt? - húzta fel a szemöldökét.
- Igen... na de, hagyjuk is a témát, rosszul sikerült. - legyintett, ahogy ő is a kis tócsára sandított. A vörös bólintott és elterülve kezdte vizsgálni a plafont.
- Rég csináltunk akármit is... nem sokszor látlak...
- Volt valami ami érdekelt... az ügyben... érdeklődtem sokat... - vakargatta tarkóját. - De ha akarod, bepótolhatjuk. - kapta fel fejét.
- Örülnék neki - mosolygott rá, majd felpattant - de nem most... alig várom, hogy haza érjek.
Stan biccentett.
- Sok sikert... remélem túl éled.~ - tette hozzá kuncogva.
- Ha nem élem túl rakass engem is urnába~ - bökte meg a vállát, majd még egyet intve már ki is sétált a kijáraton. Stan mosolyogva nézett utána, majd mikor becsukta az ajtót, zsebre dugott kezekkel sétált vissza a kis jégtócsa mellé.
- Nahát... még mindig nem olvadt el... - suttogta.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés