Chapter 4

  2012.02.02. 16:31

- Elnézést, hogy csak most tudtam jönni, de a húgom szülőiére kellett mennem és...! - magyarázkodott, ám Stan félreállva az ajtóból, szólt közbe.

- Nyugi. Megértem, most viszont jobb, ha sietsz mert sok dolgod lesz... - a lány meglepetten pislogott rá, majd belépett. Szobalány ruhát viselt, ám nem a megszokott miniszoknyás változat. A szoknya térde alá lelógott, és a spagetti pánt helyett is hosszú ujjú volt a lányon. Szemei kikerekedet, amikor végig nézett a leamortizált szobán.

- S-Stan...! - nézett a fiúra. - Mégis mi történt itt? - nézett rá riadtan, ám a fekete csak legyintett.

- Nem lényeg... - a lány kissé elpirulva tűrte kilógó tincseit füle mögé. Szőke haja két magasan felkötött copfban lógott le.

- Ugye nem esett bajod? - kérdezte kissé elpirulva, mire Stan elmosolyodott.

- Ne aggódj, semmi bajom. - ellépve a lány mellől sétált vissza a kanapéhoz, majd törökülésben ült rá, laptopot az ölébe, majd szellemekről szóló dolgokat kezdett nézegetni. Észre sem vette, hogy a lány az ajtófélfa mögül kikukucskálva, hogy néz rá. Szemében vágy és szerelem, egyben félénkség csillogott. Fagyos és hideg levegő lengte be a szobát és főleg a lány körül kezdett terjengeni ez a bitang hideg. Mit megérezve kezdte magát simogatni.

- De hideg van... - motyogta, ahogy bement a fürdőszobába. A szennyeseket betette a mosógépbe, majd mikor ez megvolt, kiment a nappaliba, és ott kezdte az üvegeket összeszedni. Stan fel sem tekintett a lányra, hiszen az már régóta dolgozott neki. Sokkal jobban lekötötte most Craig, ám a legtöbb helyen csak hamis mű videók voltak szellemekről. Halk reccsenés hangzott és a lány fölötti polcban ismét összetört pár üveg. Boros és egyéb, ami persze a löttye főleg a lányra és a szőnyegre folyt.

- Ááá... - a lány meglepetten pislogott fel. - Jaj ne... ez én voltam?... - kérdezte riadtan, ahogy Stan-re nézett ki pedig rá, majd a fölötte lévő polcra, és kissé mérgesen nézett arra.

- Basszus a szőnyeg... - morogta maga elé, mire a lány heves karmozdulatokkal kezdett magyarázni.

- S-Sajnálom! Talán amikor törölgettem, akkor eltörtem vagy valamit... izé én nem akartam. - Stan odalépve hozzá, nézett le rá sóhajtva.

- Semmi gond... menj, mosakodj meg. - a lány bólintott, majd bement a fürdőszobába. Stan pedig sóhajtva nézett a polc felé.

- Ne csináld... a borfolt nehezen jön ki... - Erre csupán ismét leesett egy jobb minőségű, bár azt a nagy üvegfala mentette meg a töréstől. Stan sóhajtva fogta meg az összes bort, és tette el a gardróbba, ahogy az összes többi törékeny vázát és hasonlót, csupán az urna maradt, és a mellette lévő képek. A lány nem sokkal később kijött egy váltás ruhában, ám ennek szoknyarésze rövidebb volt, és rövid ujjú volt a felső része is.

- Elnézést a borért... - motyogta lehajtott fejjel.

- Nem gond... - legyintett Stan mosolyogva, mire a lány kicsit elpirulva mosolyodott el, majd kezdett neki a bor folt kitisztításának. Ám az események nem maradtak abba. Bárhova ment onnan mindig valami leeset, kiborult, foltos lett. Soha semmi nem maradt tiszta, ráadásul a lányt folyamatos hideg vette körül. 
- Stan... sajnálom hogy megkérdezem de... megy a fűtés?... - ajka remegett a hidegtől, Stan mikor felnézett, elborzadt a látványtól.

- Úristen Lina, jól vagy? - ment oda hozzá, mire az csak biccentett.

- Persze csak... nagyon fázom... és mindig kiborul valami, nem tudom mi van velem... - motyogta szomorúan, mire Stan sóhajtott.

- Az üvegeket, ahogy látom elintézted... hagyd a nappalit, igyál valamit. - a konyhához lépve, dobott össze gyorsan egy forró csokit a lánynak.

- Köszönöm... - motyogta az, ahogy belekortyolt az italba. - Finom... - vörösödött el kissé. Stan mosolyogva nézett rá.

- Na és, hogy van a  húgod? - visszasétálva a kanapéhoz ült le rá, míg Lina a konyhapulthoz ült.

- Jól van... egyre jobb tanuló. - Stan elmosolyodott.

- Eldöntötte már, hogy mi akar lenni? - a lány felkuncogott.

- Ügyvéd... nem tudom, mit szeret benne. - kuncogott a lány, míg Stan visszasétálva a laptopjához, kezdett ismét gépelni.

- Na és te? Eldöntötted már? - nézett hátra a lányra, kinek arca teljesen elpirult.

- Nem... még nem... - motyogta zavartan, mintha nem is ezt kérdezte volna tőle a fekete. Arca teljesen vörös lett, ám Stan ezzel nem foglalkozva gépelt tovább. Ismét hideg szél fújt végig a konyhán és a forró csoki jeges csokivá változott, ahogy meg is fagyott a pohárban.

Lina kikerekedett szemekkel nézett le a pohárra, majd tette le azt a pultra.

- Stan ez a csoki megfagyott... - motyogta, a fekete felkapta fejét.

- Lina, inkább teregesd ki a ruhákat... oké? - nézett rá mosolyogva, mire a lány fülig elpirult, majd be is masírozott a fürdőbe, majd kiszedve a ruhákat ment ki az erkélyre teregetni.

- Ezt most muszáj?... - kérdezte Stan, ahogy oda sétálva, a bögrét betette a hűtőbe.

- Unatkozom - hallatszott ismét a vízhang, majd elsuhant - hopsz~ felkapta a ruhákat a szél~

- Szóval unatkozol... - előhúzva a medált, kezdte dörzsölgetni mutatóujjával. Ám most nem történt semmi csupán hangos szél süvített át ott, ahol a lány ténykedett és a ruhákat felkapta a szél és körbe forogtak a levegőben. Lina ugrálva próbálta elkapni a ruhákat, ám Stan kilépve az erkélyre, intett neki, hogy jöjjön be, a lány így is tett.

- Hagyd csak, majd én beszedem, menj nyugodtan haza... - a lány meglepődött.

- De...! - A fekete szó nélkül adta oda a lány órabérét, ki kissé elszomorodva tette el.

- Üdvözlöm a húgod. - mosolygott, mire a lány is kicsit elmosolyodott, majd enyhe pírral arcán, vette magához táskáját.

- Szia Stan~ - köszönt el tőle kedvesen, majd ki is libbent az ajtón. Stan sóhajtva csukta be utána az ajtót, majd nézett a nappali felé. A ruhák ekkor leestek és Craig állt a nappali közepén pont ott, ahol a hideg fagyott padló volt. Szemei szikráztak és arca dühös volt.

- Vidd vissza a hamvaimat és megkímélem a látogatóidat.

- Nem. - jelentette ki a fekete, ahogy leült a kanapéra, és tovább böngészett. A fekete forrt a méregtől, de végül csak állt egyhelyben nem téve semmit. Stan pedig nyugodtan laptopozott. Ám mivel egyelőre semmi hasznosat nem talált, sóhajtva csukta le azt, majd kinyújtózkodva sandított a jégfoltra, mi eddigre már megolvadt. Sóhajtva állt fel, és indult el a felmosóért. Craig ugyancsak sóhajtott, majd mikor Stan felállt, ő vette le magát a kanapéba. Stan szó nélkül törölte fel a vizet, majd mikor mindent elrakott, épp a kanapé felé sétált amikor, hideg szél fújt végig. Stan meglepetten fordult hátra.

- Jajj már megint?... - sóhajtott. Egy szellem bukkant elő a fekete előtt. Narancssárga pulcsit viselt, egy egyszerű farmerral.

- Túl gyorsan hajtottam... - nevetgélt, mire Stan csak elmosolyodott. Craig lomhán pillantott oda, majd kicsit ledöbbent mikor meglátott egy másik szellemet. Furcsa. Most életében találkozott először valaki mással.

- Pedig ma elakartam menni Butters-hez... most várhatok holnapig... - morgott a szellem, mire Stan felkuncogott.

- Kenny, ő maga mondta, hogy ne menj motorral, nem? - a szőke csak sóhajtott, majd a kanapéra pillantva döbbent le, ám nem sokáig hatódott meg ezen, oda libbenve a másikhoz, ült le mellé.

- Hello~ Kenneth vagyok és te?~ - A fekete hallgatott és úgy nézte a szőke üstököt. Hiába ő is szellem volt mégis valamiért ő más. Mintha nem is igazán lenne halott. Kenny pislogott párat, majd vállat vont, és Stan-hez libbent, hátulról ölelte át, és úgy pihentette fejét annak vállán.

- Hol találkoztál vele? - kérdezte.

- Egy régi épületben... - mondta Stan, mire Kenny felkapta fejét.

- Akkor, majd egyszer elmehetnél szellemgyűjtésre~ Szerezz nekem még több barátot~ - kuncogta Kenny, ahogy jobban megölelte a feketét. Craig felmordult, de nem tett semmit.

- Craig vagyok, és mióta vagyunk mi barátok? - kérdezte csípősen.

- Mióta megláttalak~ - kuncogta. - Túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy ne legyünk barátok... - mosolygott, mire Stan is elmosolyodott. A szőke kiszúrva az urnát, libbent oda. - Nahát~ De szép urnát kaptál~ - mosolygott.

- A kályha jobb volt - morogta, de egy kosza mosoly jelent meg az ajkán. Bírta a srácot.

- Nagyon láwolhat Stan ha ilyen szépet választott neked~ - mosolygott, mire Stan meglepetten nézett rá.

- Te is kaptál egyet először... - mondta, mire Kenny felkuncogott.

- Igen, és az is gyönyörű volt~ mai napig őrizgetem de...~ az egy baráti urna, ez más...~ - mosolygott az urnára, ahogy végig simított annak fedelén.

- Nem látok különbséget közte. Szerintem ez volt itthon az egyetlen, amibe tenni tudta - mondta, ahogy felállt és ő is az urnára nézet.

- Heh Persze, pont Stan-nél, kinek halom ilyenje van~ - kuncogott, ahogy a gardróbhoz libbenve vett ki egy dobozt, melyben több féle urna is volt, ezt pedig Craig elé vitte, és úgy nyitotta fel fedelét. Elkomorult a tekintette, majd Stan-re nézet ám nem szólt semmit, helyette ismét a szőkét nézte.

- Te meghaltál? Milyen alapon éledsz folyton újra? - Kenny visszatéve a dobozt, csukta be lábával a gardrób ajtaját, majd nézett Craig-re.

- Pontosan magam sem tudom... miért, de mindig mikor meghalok, másnap újra éledek, húsvér emberként... - Stan leülve a kanapéra laptopozott tovább.

- Mázlista - bólintott szinte önmagának. Ám ekkor Kenny odalibbenve hozzám veregette meg vállát.

- Rád is biztos van valami mód... ő meg majd ki is deríti. - mutatott Stan-re, ki most is gépelt.

- Oh nem hinném. A hullám 46 éve egy kályhában szenesedett el és a kis találkozásunk is csak szimpla véletlen - mutatott a feketére - ráadásul nem hinném, hogy van rá mód. Meg amúgy is - hangja kicsit elhalkult, ahogy suttogni kezdett - miért akarná, hogy újra ember legyek? Nem is vagyunk barátok... gondolom. csak érdeklem...

- Hát jah... szerintem nem barátjának tart, annál fontosabbnak... - suttogta mosolyogva. - És tudod... én már nem hiszek a véletlenekben~

- Én viszont annál inkább. Ugyan~ nem tettem semmit érte - legyintett - hogy is kedvelhetne. Egyszerű szellem, ő meg hős komplexussal. Ennyi. - rántotta meg a vállát, majd választ sem várva libbent ki a ház falán. Kenny is vállat vont, majd Stan mellé szállt.

- Nah, most megyek, van egy kis dolgom... - veregette meg a fekete vállát pajzán vigyorral, ki csak biccentett. A szőke szép lassan eltűnt. Craig ekkor tért ismét vissza.

- Te egész nap azt az izét fogod bújni? Nem mondták még neked, hogy a levegő egészségesebb?

- Keresek valamit, és így sokkal gyorsabb, mintha a könyvtárba mennék.~ - mondta mosolyogva.

- Mit keresel? - libbent a gép fölé, ám nem nagyon értett az ehhez fajta kütyükhöz - Ebben az izében is van könyvtár?

- Igen, mondhatjuk így is. Az internet segítségével sok mindent megtalálhatok itt helyben.~ - mosolygott a fiúra.

- Internet? - pislogott a képernyőre - Így hívják ezt a könyvtárat? - Stan bólintott.

- Igen, az internet egy olyan dolog, ami a műholdak segítségével létrehoz egy egész rendszert, ami adatokat szállít. Például, ha én feltöltök az internetre egy történetet, azt mások is elolvashatják, ahogy én is az övéjüket. - magyarázta.

- Értem... és te mit keresel? - ült le mellé - majd végignézett a laptopon - Amúgy... régebben nagyobbak voltak ezek a gépek...

- Azóta már fejlődött a technika, mivel azok kényelmetlenek voltak, mint ahogy láttad kisebbeket, és hordózhatóakat csináltak. - a fiúra nézett. - Rólad keresek információkat... vagyis arról, hogyan tudnálak visszahozni. - mosolyodott el.

- Minek? Ha tovább küldesz nekem az is jó... amúgy is. A rokonaim már mind biztos meghaltak. Nincs is itt már keresni valóm - mondta kissé szomorkásan. Stan viszont megrázta fejét.

- Én itt vagyok neked... - ezután visszafordulva a géphez kezdett gépelni újra.

- A nyakadon vagyok... egy csomó mindenről azt sem tudom micsoda...

- Majd én megtanítom neked... - elmosolyodott. - Élvezem, hogy a nyakamon vagy~ - Mélyet sóhajtott, majd unalmasan terült el.

- Hülye idióta... mit élvezel egy szellemben, aki tönkre vágta a fél boros készleted? - Stan arcára sunyi mosoly kúszott. Pólója alól kihúzta a medált, majd lágyan megdörzsölte. Craig felnyikkant, és ismét dühös tekintettel nézet Stan-re.

- Te... ezt élvezed... - közölte, ahogy belemart a pólójába. Stan lágyan elmosolyodott, ahogy visszacsúszatta a medált pólója alá.

- Csak tetszik. Szeretem látni, hogy jól esik. - Kikapcsolva a laptopot, dugta azt rá a töltőre. Odakint már sötét volt, így hát hálószobájába ment, hol pizsamáját kezdte átvenni. A szoba nem volt túl nagy. Egy francia ágy volt benne, és egy nagy könyves polc. Na meg egyéb általános tárgyak. Craig felmordult és közelebb suhanva fújt hideg levegőt Stan fülébe. Stan elpirult, ahogy lomhán füléhez kapott.

- Te meg ezt élvezed... - kuncogta, ahogy levetődött az ágyára.

- Nem. Én ezt élvezem - meglengette az ujját a fiú felé, aki erre a levegőbe emelkedett. A szellem utána és leszedve róla a pizsama fölsőt kezdte cirógatni a mellkasát. Stan vörös fejjel harapott alsóajkába.

- Ez is hozzá... tartozik... - sóhajtott.

- Nem hinném~ - nevetett és lehajolva végignyalt rajta - hmm lekvárral jobb volt - vigyorgott, ahogy ismét végigfújt rajta. Stan felnyögve kapott a medálhoz, majd dörzsölte azt meg.

- Nem ér - mondta, és egy mozdulattal fagyasztotta meg Stan kezét, ami így a medálhoz ragadt. Stan kissé felszisszent a hidegtől, kezét nem tudta mozgatni, ám szabad kezével lassan kezdte a medált kihúzni markából, annak lánc részével. Persze a jégnek köszönhetően nem tudta kihúzni, így csak erős súrlódást ért el. Craig belecsimpaszkodott a vállaiba, ahogy teste most először simult Stan-éhez. Az egész hideg volt.

- Stan... ne már... ez így nem poén...

- Miért? Úgy jobb ha te is élvezed, nem? - kérdezte suttogva, tovább húzogatva a láncot, így dörzsölve a medált. Keze lassan mozdult meg és végül a fekete férfiasságára fonódott és lassan  kezdte ujjait mozgatni rajta.

- Amit én érzek az nem élvezet... - suttogta vissza, ahogy alsó ajkába harapva tartotta bent a kitörő nyögéseit.

- Akkorh... mih?... - sóhajtozta Stan, nagyobb levegővételei közt. Tekintete kezdett ködös lenni, arca is kipirult.

- Nincs az a pénz hogy elmondjam - mondta, majd lehajolva leszedte a nadrágot is és végignyalt a már éledező tagon. Hangosan nyögött fel, ahogy görcsösen szorította meg a láncot, ám továbbra is mozgatta azt. A érzés szinte feszítette, de ennek ellenére tovább kényeztette Stan-t. Kezével vígan játszott annak fenekén, miközben megnyalva a töpszlit, kapta be. Fagyott kezével még jobban megmarkolta a medált, ahogy erősebben kezdte húzogatni a láncot, hangos nyögések kíséretében.

- Francba... - nyögte ki, ahogy jobban megszívta Stan-t - hagyd abba vagy... én... - Viszont a fekete tudatáig nem jutottak el a másik szavai. Kábán nézett fel a plafonra, ahogy tovább dörzsölte a kis medált.

- Idióta... - hangzott még egy nyögés, majd Stan lehuppant az ágyra és a feketének pedig se híre, se hamva nem volt már ott. A jég is szép lassan leolvadt kezéről, ő maga pedig sóhajtva nézett le magára. Kezét lassan csúsztatta saját tagjára, majd kezdte mozgatni kezét, ám a medál továbbra is ott maradt kezében. Ám ennek ellenére nem lehetett hallani sehonnan Craig hangját, ami azt jelentette ismét eltűnt. Stan viszont továbbra is kezében tartotta. Lassan eldőlt az ágyon, és kezének mozgása is gyorsult, ahogy egyre jobban kapkodta a levegőt. Sóhajai egyre nagyobbak lettek, végül pedig nyögésekbe váltott át. Teste megfeszült, majd az utolsó pillanatban, az éjjeliszekrényről lekapva egy zsepit, élvezett abba. A használt papírt a kukába dobva, takarózott be. Kezében továbbra is ott pihent a medál, így szenderedett el. Craig az éjszaka közepén jött vissza. Csöndben figyelte Stan-t és arcán még mindig látszott egy kicsi a pírjából, ezután sóhajtva ült le az ágy tövében és ott gubbasztva várta a reggelt. Hajnalodott, de a fekete még mindig az igazak álmát aludta. Ám ekkor kis szél lengte be a szobát, és Kenny jelent meg. Csöndben ült le Craig mellé.

- Azt hittem már otthon alszol valahol - mondta fel sem pillantva. Kenny elmosolyodott.

- Hatkor szoktam visszaváltozni... addig pedig, még van egy óra... - sóhajtott. Sötét szemeit a szőkére emelve mosolyodott el.

- Na és? Unatkozol?

- Igen... a másik ember, aki lát még, hát... kicsit kifárasztottam... - kuncogott.

- Az a Butters? - kérdezte vigyorogva most már. Kenny mosolyogva bólintott.

- Imádok vele játszani~

- Perverz dög vagy igaz? Remek, igazi sorstárs - kuncogott fel.

- Ennyire látszik?~ - vigyorgott a másikra.

- Hazudjak? - vigyorgott vissza, majd felsóhajtva vetette hátra a fejét - Nem hiszem el~ és én képes voltam 46 évig egyedül kuksolni abban a szaros házban... hogy bírtam ki...

- Magam sem értem... hogy nem untad szét a fejed? - nézett rá, karba tett kézzel.

- Ez van. Nem is bírtam onnan elmenni - rántotta meg a vállát - azok a napok viccesek voltak, amikor leakarták bontani, vagy ha valaki betévedt~ - Kenny felkuncogott.

- Szeretsz rosszalkodni, mi? - vigyorgott.

- Unatkozom~ és akkor nem lehet mit csinálni... hmm~ bár elismerem, hogy a azokat baszott targoncák, meg az a másik...asszem buldózer, motorját befagyasztani elég vicces. - Kenny elmosolyodott.

- Te sokkal másabb vagy, mint én. - suttogta.

- Hmm? Mire gondolsz? - nézet rá kérdően.

- Neked vannak... szuper képességeid. Mozgatod a tárgyakat, tudsz fagyasztani, satöbbi... én ilyenekre nem vagyok képes, csupán a tárgyakat tudom megfogni, és végig simítani az embereken. - magyarázta.

- Én sem tudtam rögtön - rázta meg a fejét - eleinte nem tudtam semmihez hozzá érni, állandóan átlátszó voltam. Aztán unalmamban valahogy egyre több mindent tudtam csinálni - elgondolkodtatóan kezdte a plafont vizsgálni - viszont... a fagyasztás, az nem tudom mi. Mármint azt csak kb. 3 éve tudom. Amikor egyszer nagyon mérges voltam lefagyasztottam egy egész szobát...

- Szóval ha mérges vagy... akkor fagyasztasz. - pislogott rá. - Érdekes.

- Akkor a legjobban. Bár a testem végig nagyon hideg. Mostanság képes vagyok a nélkül is, de akkor csak nagyon felületesen. Alig. - magyarázta tovább - ellenben igen hangulatember is vagyok, így sokszor vagyok mérges. Elszoktam veszteni a fejem, de... - itt maga mögé nézett Stan-re - jobb ha erről nem tud és én is megpróbálok nyugodt maradni. Veszélyes vagyok akkor... - Kenny is az alvóra tekintett.

- Nem akarod bántani... - suttogta.

- Nem - rázta meg a fejét - és néha baromi közel állok hozzá. Lehet hagynom kellet volna a francba az egészet és meg sem kérni.

- Úgyse hagyta volna annyiban... de... én alapjáraton nyugodt embernek ismerem, mivel idegesít fel? - kérdezte szemöldök felhúzva. Elfordította a fejét és önkéntelenül is a nyakához ért, ahol régen saját medálja csillogott.

- Mert idióta. De nem ő az aki felszokott, hanem mondjuk az a hülye barátja... Clyde, azt hiszem. Meg... - itt elhallgatott és inkább megrázta a fejét - mindegy. Idegesítő és kész. Ilyenkor inkább eltűnök.

- Hm~ Akkor te teljesen el is tudsz tűnni...~ Jó neked. Én nem tudok. - mosolyodott el. - Clyde-ra ne marasztalj... fagyimániás, és hülye. - legyintett.

- Én nem éledek fel - mondta kissé hidegebben, mint szerette volna.

- Valamilyen módon, biztos te is fel tudsz. - sóhajtva állt fel az ágyról. - Minden szellem feltud... - tette hozzá suttogva. - Na, de most megyek, lassan újra emberi bőrben leszek.~ Viszlát~ - mosolyogva suhant ki a házból.

- Kizárt tartanám, hogy én feltudnék - morogta, ahogy eldőlve hunyta le a szemeit.

Súgó Még nincs hozzászólás.