Mese a vérről

„A mese egy sötét és titokzatos Halloween-kor kezdődött, mégpedig egy iszonytatos, vérengző párról. Azt suttogják és mesélik, hogy a hegyen levő kastélyban élt két vénember akik szerették egymást, de soha az életben nem tekintet rájuk senki normálisként. Megvetették őket és bár békében hagyták az életüket, magukon kívül nem voltak barátaik. A házukhoz is csupán ilyenkor a szellemek ünnepén merészkedtek a bátrabbak, hogy csokit kérjenek. Az első években a fiúkat és a kislányokat sorban hessegették el a háztól, majd egik évben egy banda megelégelte a csoki mentes házat és paradicsommal és piros festékkel mocskolta be a ház falait és magát a két vénembert is.

Azt rebesgetik azon az éjjelen történhetett, hogy akik attól fogva bekopogtak a házba csokit kérni nyomtalanul tűntek el és soha többet senki nem látta őket. Egyesek szerint csak a véletlen és pletyka, mások szerint pedig lehet hallani a megtört lelkek vérfagyasztó sikolyát minden Halloween estéjén. A félelem akkor sem szállt el, miután a két férfi holtestét megtalálták az alagsorban. Senki nem tudja, hogy haltak meg vagy éppen mi történhetett velük. Csak találgatni lehetett. A tény, hogy viszont bosszút akarnak állni a gyerekeken akik meggyötörték őket igaz volt. Minden évben eljönnek azon a szent napon és a bátrabb és bolondabb társaságokat, akik bemerészkednek a ház falai közé, egyenként mészárolják le míg végül egy nem marad aki pedig az őrületbe hal bele.”

- Ez baromság! - csattant fel fekete, ahogy nekivágott egy üres sörös dobozt a szőkének, aki morogva fogta annak helyét - Mindenki tudja, hogy Hudson-ék kedves emberek voltak. Anyám mesélte.
- Gondolom kihagyta, hogy is haltak meg~ - vigyorgott, ám most a dagadék vágta fejbe a kezével.
- A történet egyezik csórokám. A pincében voltak és senki nem tudja, hogy haltak meg. Anyám szerint szívroham vitte el mind a kettőjüket. Már így is rugdosták a nyolcvanat maguk előtt. Ez tiszta természetes.

- Nem az! A bátyám mondta, hogy egymást ölték meg, hogy ezáltal a lelkeik bent maradjanak a házban! Mind a mai napig ott kísértenek!

Nagy csete-paté tört ki a tűz körül. Senki nem értett egyet senkivel és lassan már egymás fejét kezdték tépni, amíg valaki meg nem állította őket.

- Nézzük meg - a hat szempár egyszerre tapadt a vörösre aki a tűz lángjait figyelte ahogy valami forró löttyöt kortyolgatott.

- Kyle~ csak tájékoztatnálak, hogy nyáron az csak kastély. Halloween-kor jönnek elő a szellemek~ - Kenny vigyorogva kortyolt ismét bele a hideg italába. Imádta az olyan estéket mikor együtt rúgtak ki a hámból és ez most még különlegesebb volt, hisz az ő ötletére a szellemtörténeteket kezdtek mesélni, de soha nem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz.

- Azt mondtad ott maradtak. A szellemek pedig nem csak Halloween éjjelén jelenek meg.

- A zsidónak igaza van! - Cartman felpattanva dobta hátra a boros üveget - Mit veszthetünk~ beszariuk vagytok?

Kenny nagyban felröhögött és Kyle is csupán bólintott. Egyedül Stan ellenezte a dolgokat.

- Nem kéne háborgatni őket... - felelete, ám ekkor a szőke kapaszkodott a nyakába és húzta magához.
- Csak nem félsz, Stanley~?

A fekete megszólalni sem bírt így végül a beszélgetést nagy röhögés zárta le. Megbeszélték, hogy elmennek holnap és kiderítik mi is történt abban a házban. Abban a házban ami olyan nagy, akár egy kastély és a dobnak a tetején húzódik. Melyből esténként vérfagyasztó sikolyok szöknek ki, de mindenki csak a denevérekre fogja.

Mert félnek.

Mert rettegnek attól, ami odabent van.

~*~

- Csak egy kérdésem lenne... - Stan idegesen szorította ökölbe a kezét, majd mutatott a díszes társaságra - ők mi a faszomat keresnek itt?

Craig zsebre dugott kezekkel dőlt neki a vaskapunak, és mellette Tweek némán karolta át, ahogy remegve nézte a földet. Egyszer sem pillantott fel a barátaira, sem a házra. Clyde viszont már bátrabb volt és ő egy nagydarab, hálóval a kezében nézet rá a kastélyra.

- Minek a háló? - kérdezte Kyle nyugodtan, ahogy a kapunyitással próbálkozott.

- Szellemfogó! E-bay-en vettem - vigyorgott, ám erre csak egy halk morgást kapott a többiektől.

Mind eljöttek ugyanis a fiúk körében - na meg a Skype és a Facebook segítségével - igen gyorsan terjedt a hír, miszerint megvizsgálják a régi házat. Kyle egy kattanással akasztotta le a nagy láncot, majd előre menve indult el a nagy kerten át. Libasorba követték őt a dzsumbujon keresztül, míg végül el nem érték a bejáratott. Szép íves fa melyen meglátszott az idő vasfoga. Szú rágta és korhadt. Akárki hozzá ér talán porrá hullik, ám mikor a bátor önkéntes - Stan akit a tömeg előre lökött - lenyomta a kilincset az csak nyikorogva nyílt ki.

Az első benyomás a régi, öreg kopott házról, talán egy szóban kifejezhető: poros.

Pókhálók és vastag porréteg borított minden bútort és szobát, mégis ez kevésbé adta meg a háznak azt az elhagyatott hangulatot mint a fények. A sötét dominált és mindennek az árnyéka valahogy furcsán és torzul mutatott a falon. A visszaverődések és az a sok sötét árny. Félelmetes.

A fiúk ismét libasorban mentek be és az előszobában álltak meg. Mindenki visszafojtva hallgatott és csak Tweek nyögései törték meg néha a csendet.

- Amondó vagyok váljunk külön - Cartman vigyorogva nézte meg a magas lépcsőt, mely feltehetőleg az emeletre vitt - úgy többet látunk és ha valaki beszari visít.

- Akkor te meg Clyde, remek párost fogtok alkotni - Craig komor hanggal bökött a barnára aki még mindig a hálót szorongatta, de a kijelentésre meglepődve fordult meg.

- Kizárt! Veled megyek!

- Nekem már van párom - szemeivel a jobb karjába csimpaszkodóra sandított, aki még most is remegett.
- Akkor megvagyunk! - Kyle összecsapta a tenyerét, majd mindenkire rámutatott ezzel megszámolva magukat - Ha valakinek baja van csörög vagy kiabál.

- Kyle várj... te meg...

- Egyedül és a pincében kezdem - válaszolta és szó nélkül indult el a pince felé ott hagyva a többieket kissé sokkoltan, ám pár másodperc múlva Cartman-ék jobbra, míg Craig-ék balra indultak ezzel egyedül hagyva a szőkét és a feketét.

- Biztos jó dolog Kyle-t egyedül elengedni? - kérdezte Stan, ám Kenny komoran nézet felfele, majd végül lefelé - Mi a baj?

- Valaki járt már itt. Tegnap. - mutatott a poros talajra ahol tényleg kis lábnyomok voltak. Több. Sokkal több mint kellene, ám mind csak befele mentek.

De egyik sem állt az ajtó irányába.

- Mégis mi folyik itt? - rezzent össze a fekete, ám a szőke szó nélkül kezdett a korhadt lépcső felé menni, így nem sokat téve követte.

~*~

- Mégis mi folyik itt... - ereiben megfagyott a vér, nem úgy annak aki a szobában járhatott.

Nem volt nagy a szoba. Egyszerű és hófehér. Majdnem hófehér... Vörös vérszőnyeg fogadta őket, mely az ajtótól egészen a falig húzódott. Az ágy, a lámpa, a fotel mind-mind, ugyan olyan vörös színben pompázott és ha ez még nem lenne elég a falakon vérrel írtak. Kusza betűk és görcsösen tartott ujjak mutatták a támadó őrült... és még vadászik.

Egyikük sem tudott mozogni. Megfagyva álltak ott és a levegő bent ragadt a tüdejükben, ahogy a bűz és a penész megcsapta az orrukat. A hányinger és a félelem jött ki onnan és legszívesebben elfutottak volna. De a lábuk nem mozdult és a látvány meg nem illant el.

- Kenny... - hangja rekedtes volt és szavak nem jöttek a szájára. Szíve hevesen vert és mikor lenézet a vörös tócsa már szivárgott kifele egyenesen a lába elé.

- Ez vér... - közölte a tényt a szőke, ahogy hátrébb húzta a fiút és becsapta az ajtót ezzel megakadályozva a további látványtól.

- Ilyen nincs! Ez... ez... nem lehet egy emberé! Nincs ennyi vérűnk! Mi a kibaszott franc van ezzel a hellyel!? - Stan kikelve magából indult visszafele, ám Kenny átölelve húzta magához és nyugtatta le.

- A többiek még bent vannak! Nem hagyhatjuk itt őket!

- Kenny! Ez a szoba vérrel van tele! Ráadásul a fal... - nagyot nyelve gyűrte le a gombócot. A falon a kusza véres betűk és üzenetet hagytak...

„Kiiktatva

Hehe”

... a ház lakosságának.

- Haver... valami elmebeteg őrült mászkál itt és te azt kéred maradjak?

Kenny nem figyelt rá. Telefonját már elővéve kezdte hívogatni a fiúkat.

- Cartman! Azonnal tünés kifele innen! - adta ki a parancsot ám a háttérből csupán zúgás hallatszott, majd hangos csörömpölés és végül egy vérfagyasztó vékonyka hang suttogott a készülékbe.

- Kész a vacsora~ fiúk~ - búgás jelezte a hívás végét és a szőkének ennyi is elég volt, hogy karon ragadja Stan-t és a konyha felé vegyék az irányt.

~*~

Hosszú fehér asztal. Bársony abrosz és az étkészlet mely csillogott a tisztaságtól. A kristály csillár és a lámpafénye pedig megadta a hangulatot.

- Olyan mintha új lenne - együtt léptek be ahogy körül néztek és a fényesség és a tisztító szaga csak úgy terjenget a levegőben. Mintha az ő tiszteletükre itt járt volna a takarító, mégis... hátborzongató volt még így is az egész. A tisztaság és, hogy minden fehéren pompázott.

- Clyde! - Kenny meglepődve konferálta, hogy nincsenek egyedül. Nekik háttal a főhelyen a barna ült és mellette zöld hálóját támasztotta amiben volt valami.

Ebből pedig vörös csöppök hullottak le a puha szőnyegre.

Pár lépés volt csupán, ahogy megkerülték és szinte félelmükben hátra ugorva, majdnem leverték az étkészletet is.

- Ez lehetetlen... - nyöszögte Stan, ahogy nem bírta elszakítani szemét a barátjáról.

Clyde ugyanis ködös tekintettel bámult előre. Kezei az ölében pihentek és haja csapzott volt, ahogy az arcába lógott. Szája groteszk mosolyban húzódott, mintha csak sejtette volna...  A ruhája meg tiszta, kivéve egy helyen.

A szíve nem volt már meg.

Kivájták és a hálójába rakva csöpögtették.

Stan nem kapott levegőt, ahogy négykézláb hátrált. Szemei könnybe lábadtak és a félelemtől elvesztve eszét csak rázni kezdte a fejét. A tagadás, az a folyamatos tagadás. Mert ilyen nem lehet. Nem ő ülhet ott és nem ő halt meg. Kizárt. Ez képtelenség.

- Van valami a kezében - Kenny hangja szinte alig hallatszott. Remegve kelt fel és közelítette meg a barnát, ahogy görcsös ujjai közül kivette a fehér lapot, melyre ugyan úgy vérrel írtak.

„a főfogás, elő állt”

Egyszerre fordultak az egyetlen ezüstös dolog felé a szobában. Óriási tálca, mely levolt takarva és alatta volt valami. Nem akarták látni, de a sors nem hagyta annyiban.

- Ne! Clyde a picsába is...! Hagyj békén te, ne! Könyörgöm... bármit megteszek... sajnálom, hogy ide jöttem, kérlek ne tedd me- AHHHHHHHHH... - Cartman hangja volt ami az alól jött. Rekedtes mintha csak lejátszanák. Folyamatosan... és végtelenül - Ne! Clyde a picsába is...! Hagyj békén te, ne! Könyörgöm... bármit megteszek... sajnálom, hogy ide jöttem, kérlek ne tedd me- AHHHHHHHHH...

A szőke kikerekedett szemekkel vetődött oda és szedte le a fedőt, mely alatt oldalra fordulva hevert egy fej.

Eric Cartman feje.

Szájában egy alma volt és szemeibe egy-egy fogpiszkálót szúrtak. Ezt salátával vették körbe, de már az is elázott a vörös öntettől. A diktafon pedig közvetlen mellette feküdt és egy végtelen szalagot játszott le.

- Valaki megölte őket - hideg tény.

- M-megfogunk halni - Stan remeget, és elkapva a pillantását nézet a kezeire. Nem akart meghalni, de még annyira sem akarta elveszteni a barátait. Valaki viszont gyilkolt... és már csak öten maradtak.

Kenny erőt véve magát kelt fel és sétált Stan mellé, majd felkaparva kezdte kifele húzni. Lassan komótosan értek ki, majd ahogy átlépték a küszöböt ezt az ajtót is becsukta. A telefon a kezében remeget, ahogy ismét csörgetni kezdte a többieket.

Kyle nem vette fel. Craig már igen, de a hangja nem volt az igazi.

- Kenneth! Tűnjetek el onnan! A francba is valami idegbajos állat van bent! Azonnal húzatok ki onnan!

- Clyde és Eric halott - közölte nyugodtan és maga is meglepődött, hogy ez sikerült neki.

- A szobák vérben úsznak és halottak! Az iskolából! Az összes gyerek akit csak ismerek, BASSZA MEG AZONNAL MENJETEK KI!

- Hol vagytok?

- Kint a kapuknál! Már tárcsáztam a zsarukat, de szartak a fejemre! INDULJATOK MÁR EL! KENNY! EZ MOST NEM VICC! SZELLEMEK IDE VAGY ODA, DE EBBEN A HÁZBAN VALAMI NINCS RENDBEM!

Lecsapta a telefont és ismét a jó öreg pityegés hallatszott. Az-az átkozott pityegés.

- Elmegyünk - hallatszott a fiú hangja remegve, majd ölbe kapva a feketét kezdett vele kifele futni, ám Stan bár igen kábán, de megállította.

- Kyle! Még bent van! N-nem hagyhatjuk itt! Ő is meg fog... - nem tudta befejezni a mondatott, ugyanis kivergődött a szőke karjából és a pince felé kezdett futni. Eszeveszett sebességgel, ahogy csak a lába bírta. Hallotta még a barátja hangját, de fülei egyszeriben már kizártak mindent. Az ajtó, majd a hosszú sötét lépcső. Megcsúszott és gurult. Egészen az aljáig, ahol ismételten látta a vörös zuhatagot. Mert minden vörös volt.

Ő maga is, ahogy a vérben feküdt... és ő is ahogy előtte volt kiakasztva a falra. A fejéből állt ki egy szög és azt tartotta. Mintha csak rá akasztották volna. Fekete hajában vörös csöppek szánkáztak le még mindig, pedig a hulla már volt vagy egy napos is. Arca fájdalmas üvöltésbe kövült és görcsbe rándult kezeiben egy lila kendőt tartott.

Wendy Testaburger, halott volt.

Kyle Broflovski pedig előtte állt és nézte őt.

~*~

Nem nézet ki szebben mint a többiek. Ruhája vérben úszott és még arcán is egy csík húzódott. Ám sebe nem volt. Mások vére mocskolta be a fiút. Ahogy az övét is.

- Kyle... - remegett a hangja, ahogy volt barátnőjét nézte. A hatalmas szög tetején egy kevés agydarabka is lógott. A koponya összezúzva, a szilánkdarabok meg csak úgy álltak ki a szög körül felnyitva a bőrt. Többször verték bele. Mintha nem jó helyen lenne. 

- Kyle...  - ismételte meg, ám a vörös még most sem mozdult. Lefagyva állt kezei pedig a teste mellet lógtak. Nagyot nyelve lépet közelebb, ám mikor épp megérinthette volna a vállát Kenny toporgott le.

- Jézusom - motyogta, ahogy megpillantotta a felakasztott lányt, de erőt véve sétált a fekete mellé - menjünk, ez a hely...

Stan némán bólintott, ám a vörös még mindig nem reagált, de ezt Kenny megelégeltre és elkapva a karját húzta magához.

- Menjünk - adta ki a parancsot, ám ekkor huncut kacagás hallatszott és ismételten az a vékonyka hang szólalt meg, ami a telefonba is.

- Az élet túl rövid, hogy siessünk. Maradj itt velem~ örökre.

Összerezzentek, és Stan önkéntelenül is megfogta Kyle karját, ám mikor a fiú szemeibe tudta, rossz döntés volt. Mintha forró vashoz nyúlt volna ugort el egyenesen a falhoz, majd odapréselve magát kapkodta a levegőt.

- Stan... mi bajod? - kérdezte, ahogy a vörösre nézet, de mikor felemelte annak fejét rájött miért ijedt meg és nem mondta ki, de benne is megállt az ütő.

Kyle szemei őrülten csillogtak és mosolya akár valami idegbetegé. Szemeiből könnyek hullottak ám mind vörös kis csöppek voltak, melyben a fiúk látták saját tükörképüket.

- Örökre - suttogta, majd hirtelen egy kést vájt bele a szőke hasába, aki összegörnyedve engedte el és térdelt le, ahogy a kést szorította. Narancssárga lassan piros lett.

- Ohh~ ennyi nem elég igaz, hisz te nem halhatsz meg~ nem igaz? - ujját a szájához emelte és vészesen kuncogott, ahogy hátrálva kapott fel egy fűrészt. A motor felzúgott, ahogy beindította és Kenny összerezzenve emelte fel a fejét és kék szemeiben a könyörgés látszott.

- Pedig annyira kedveltelek~ de mint tudjuk ő kié. Most már soha nem a tiéd, az biztos~

A darabkák úgy loccsantak végig a falon akár valami lufi. Mindent beborított a vér és hús és az átható bűz keveredett a friss vérrel. Vérfagyasztó sikoly ami elhalt és végül Kenny kétfelé esett.

Vér mindenütt.

Vörösen izzó szemek melyeket egy zöld szempár tartott fogva.

Amelyek most Stan felé fordultak.

- Utáltam, akár hányszor hozzád ért. Mindet utáltam. AZ összes szoba a tiszteletedre. Az összes vér a tiéd és most~ szeretném, ha a miénk is velük együtt keveredne~.

Hangos csattanással ért a földre a fűrész ahogy még ott rohangált, ám egy idő után lassan megállt, Kenny egyik lábában.

- Te voltál... - közölte a fekete, ahogy arcán ott virított barátja vére. Lábai remegtek és most először érezte úgy, retteg. Retteg attól, amit valaha ismert és most kiderül... semmit nem tud róla.

- Én voltam - Kyle hangja ismét normális volt, ahogy felegyenesedett és körül nézet. Kereset valamit.

- Te ölted meg Clyde-ot és Cartman-t is. Wendy...

- Ő volt az első! - Üvöltötte, ahogy ismét a sötét íriszekbe meredt és olyan közel hajolt a fiúhoz, amennyire csak tudott. Véres ajkaik összetalálkoztak és Kyle felkuncogott - Szar munka~ azóta ügyesebb vagyok, ahogy látod.

- Te ölted meg mindet... miért?

Kyle már nem válaszolt. Helyette megragadta a fiú gallérját és egy kicsit távolabb húzva a faltól csókolta meg. Élettelen ajkaik összesimultak és a levegő lassan kiürült a tüdejükből.

A penge pedig mind a kettőjük szívén átfúródott.

Kyle magához ölelte Stan-t, aki pedig kikerekedett szemekkel nézet végig ismét rajta.

Az őrült tekintetnek már nyoma sem volt, csupán a gondoskodó és kedves vörös állt előtte. A legjobb barátja. Akinek most egy penge állt ki a szívéből így teljesen bemocskolva a fölsőjét és az övét is. Tüdejük egyszerre mondta fel a szolgálatot és a vérük is megállt. Minden egyszerre. A penge hideg vasa volt a kapocs. Összekötötte őket.

Örökre