Mély álom. Minden éber pillanatban ugyan az az álomkép. Fölösleges szavak és megannyi érzelem. Tódul és tódul! Az ész hiába az érzelmek harca.

Tökéletes kudarc...

Tökéletes megsemmisülés...

Utálok álmodni.

- Mr. Brofloski! Az én órám nem az álmokról és azoknak álmodásáról szól! Este aludjék az ágyában, most pedig keljen fel amíg még szépen mondom kotródjék és dögöljön otthon!

Az ajtó kicsapódott és őt a gallérjánál fogva toloncolták ki az előadásról. Már megint.

A héten ez volt a negyedik és egyik tanár sem nézte jól szemmel ezt, hogy az óra tanulmányokat, horkolás és szuszogás édes hangja töri meg. Ezért is hajították ki mindig. Pedig váltig állítja, hogy ő soha nem horkol.

Megtörölve még kissé álmos és egyben sötét karikákkal díszített szemét és felkapva a szétszóródott papírokat indult meg a könyvtárba. Ha nem itt, de akkor is elkel valahonnan sajátítania az anyagot. Ráadásul nem maradhat le... a diploma nem sült galamb, és az ő szájába sem fog repülni.

Persze minden másképp lenne, ha biológiai óráját nem robbantotta volna fel az édes álmok. Azok az álmok amik lassan egy teljes hónapja gyötörték. Minden éjjel, de ha nem is egy héten minimum hatszor ezt álmodja. Utálta mélységesen. Azt hitte eleinte, hogy a curry kissé csípős falatkája okozza amit, úgy szeret ráönteni a mikros rizsre, de mikor már több napja is nem evett és a szervezete is kiadta már magából, az álmok ugyan úgy folytatódtak. Mindig ugyan az a történet, mégis más.

 

A kártyáját lehúzta, majd intett szőke barátnőjének. Éles, íves mosollyal fogadta és átnyújtotta a legújabb számot az ifjú kémikusok lapjából. Szinte ropogott az ujjai közt.

- A tizenegyedik oldal valami varázslatos. Nem is tudtam mennyi mindenre, lehet jó a konyhasó - duruzsolta, ahogy könyökét a pultra rakta, és összefonva ujjait nézte a vörös üstököt. Persze amaz csak szégyenlősen mosolygott vissza, ahogy a táskájába gyűrte az újságot (nem is ügyelve a az origami legalapabb hajtására), majd ismét biccentett és a könyvtár legeldugottabb kis sarkába száműzte magát. Csak az ő helye és senki másé. Közvetlen a szakácskönyvek és a térképek között. Persze? Melyik kollégista jönne pont ide? Amíg műkaja létezik és a világ még a hülyékből sem fogyott ki addig nem kell senkinek sem az ilyen kötettek. Pont jó itt.

Már szerzet magának asztalt is.

A széket maga húzta ide. Pofás darabok és mindenre tökéletesek.

Leülve borította a táskája tartalmát az asztalra, majd a magazint elővéve kezdte lapozgatni. Az érdekes cikkek és a bennük szereplő sok sok vegyület. Még a szalagcímek sem kelteték fel az érdeklődését, így lassan ismét azon kapta magát, hogy a feje egyre nehezebb és nehezebb és az új nyomtatás már kényelmes párnának szolgált. Szemei lecsukódtak és lassan álomba merült. Édes és csúf álmok. Felejtés.

- Aludni akarok - közölte szárazan, ahogy szinte parancsolta magának és ő is tudta, hogy egy kérésre sem mondhatott nemet. Soha, egy napján sem.

- Milyen kár, hogy ez most nem fog bekövetkezni - hallotta maga mögött a gonosz kuncogós hangot.

Igen... a rémálmok mindig így támadtak.

Kettesével és mindig egy szőke és egy fekete hajú fiú képben jöttek.

 

Felpattant és kómásan pislogott a fiúk felé. Szédül. Szíve a torkában dobogott és érezte, ezt nem fogja bírni. Megint, és még többször is. Fájt a valaga pedig csak álom. Egy kibaszott álom.

- Most hogy szeretnéd?

Koromsötét volt már és mintha csak erre lett volna teremtve a könyvtár is. Senki nem halja őket. Sikíthat. Menekülhet de nincs hova...

Mindig ilyenkor.

Mindig mikor álmodik.

Egy nyugodt éjszakája nincsen, mert üldözik és mindig jól laknak vele. Oh nem. Nem eszik meg semmiét (még annak talán jobban is örülne), inkább belülről. Összetörik, szétcincálják, amíg végül már azt nem kívánja.

- Kitaláltunk neked ma egy igazi csemegét~ - suttogta az idősebb, ahogy gúnyos pillantást vetett a vörösre, aki már szinte mászott rá az asztalra.

Talán előnyős lenne az ablakon távozni.

A fekete ragadta meg először és egy egyszerű mozdulattal szabadította meg a nadrágjától és rögtön nekifogott. Erős marka közé zárta így ő már mozdulni sem tudott. A szőke hátulról csapott le, ahogy a székbe ült (az ő székébe) és rácsapott a combjára ezzel jelezve, hogy ültessék rá. Nem telt bele sok idő, pár másodperc múlva már az egyik hátulról, míg a másik előröl, kényeztette.

- Elég... nekem... ez nem jó... - nyöszögte ám a két fiú mintha meg sem hallotta volna.

Aztán elkezdődött.

A fekete hajú jobban megszorította a tagját, míg a szőke megnyalva ujját, hatolt bele.

Az ismerős kéj, ami megfeszítette a tagját. Kíngyönyörben vergődött, ahogy előre dőlt és fogvatatója vállába mart. Szenvedett és mégis... egy idő után, már hozzászokott, hogy ez van. Nem tehetett semmit. A néma sikolyok és az elhaló nyögések, amik a száján át kijöttek.

Kinek titkolja? Élvezte.

Túlságosan is akarta. Többet.

Még~

- Szerintem megint elértük azt a pontot - suttogta a fülébe, ahogy lágyan belekaptak. Mind a kettőbe. Egyszerre és nem sajnálták.

Kyle gyomra összerándult, és jólesően sóhajtott fel, ahogy belekarmolt a fekete hátába és körmeit még a pólón keresztül is belevájta. A vágy feszítette és ahogy a szőke újabb ujját nyomta bele ismét jólesően tőrt fel belőle egy sóhaj.

- Érdekes, hogy mennyire is élvezi~ napról napra egyre aranyosabb lesz - újabb ujj, újabb gyönyör. Szíve őrült gyorsan vert, ahogy tekintette kissé elhomályusult és még jobban, magához húzta az előtte levőt. A kéjes nyögések és a sóhajok lassan egybefolytak és nem bírva tovább ment el ismét.

Ahogy már oly sokszor.

Minden álmában...

Minden egyes éjszaka...

 

- Kyle~ édes, nem itt kéne aludni - Bebe lágyan rázta meg a vállát, majd hirtelen ugrot hátra mikor is a vörös szinte kilőtte magát a székből. Kapkodva vette a levegőt és homlokán izzadságcseppek csillogtak. Pólója gyűrött volt és nadrágja normálisan be van gombolva. Lent pedig... problémák.

- Megértem, hogy szar lehet a koli szobai ágy, de lejárt az idő és nem szeretnélek ide bezárni. Állítólag szellemek laknak a könyvek mögött - felkuncogott és kiegyenesedve billegget el az egyik könyvig, majd kinyitva azt kezdte a betűket böngészné.

Kyle viszont nem fogott fel a szavaiból semmit. Ismét az az álom és követi. Bent a suliban, a kollégiumban és most már a könyvtárban is. Ráadásul elment... és a segge is sajog.

- Köszi, hogy felkeltetél - nyögte végül ki, ahogy felszedte az összes könyvét és füzetét, majd besöpörve táskájába már rohant is. Hallotta, hogy a lány ismét megpróbál egy könyvet rátukmálni, de nem törődve vele szinte loholt a kollégium bejáratáig, majd felmutatva jegyét egyenesen a szobájáig. Remegve nyomta bele a kulcsot a kulcslyukba, majd ahogy beért be is zárta és rögtön a tusolóhoz sietett. Jólesően sóhajtott fel, mikor a kis csöppek végigszántották a testét, majd mikor a hab édes illata megcsapta az orrát. Az egyetlen ami még ezen a világon jó ( a szex most itt nem számít) és minden nap kihagyhatatlanul szüksége volt rá. Élvezettel harapott bele saját ajkába, majd hozzá simulva a hideg csempéhez nyüzsögött egyet.

Egy jó óra múlva jött csak ki onnan, egy száll törülközőben. Az asztalán házidogája már kész volt és lecke sem várta. Egyedül a mai óra, de nem érdekelte. Utálta... nem is érti miért kellet felvenni. Ki akar olyan hülye tantárgyat? Senki. Ő biztos nem.

Eldőlve az ágyon, simult végig a takarón, majd jólesően hunyta le a szemét. A karikák ami már hetek óta sokszorozódnak a szeme alatt kicsit kikészítette. Szinte olyan volt, mint akinek bevertek. Nem tudott normálisan aludni és a rémálmok nem múltak el.

Soha.

Semmilyen.

Körülmények.

Között.

 

Reggel a napsugarak fényesen csillantak meg a felfüggesztet kis álomfogon, majd színes foltokat hagyva a falon lengette meg kissé a szél. Kyle meredten nézte, majd végül úgy döntött hat óra plafon bámulás helyett akár fel is öltözhetne. Így is tett ám egy nagy ordibálás zavarta, meg majd hangos dörömbölés. Az ajtó, majdnem kiszakadt és mikor ki is nyitotta, akkor is vészesen közel került ahhoz, hogy egy őrült szőke el ne üsse.

- Kyle! Hogy teheted ezt! - Bebe sírt, hisztizet és amit csak lehetett kiadott magából. A nagy könnycseppek, amik lefolytak az arcán és az összeszűkült ajkai nem jelentettek jót...

- Bebe... mi a ba-

- Az én könyvtáramban! Pedig azt hittem te más vagy, erre megkapom azt képet és... ANNYIRA CSALÓDTAM BENNED!

Kyle némán és kikerekedett szemekkel nézet a lányra. Nem értette. Hisz nem bűn elaludni egy könyv fölött... pofátlanság, jogosan, de nem bűn. Itt most másról lesz szó.

- Milyen kép? - kérdezte, mire a szőke kotorászni kezdett a rakott szoknyája zsebében, majd előkapva legújabb mobil remekét, kezdte pöcögtetni a képernyőt. Pár pillanat múlva már látszott is, az ami még őt magát is ledöbbentette.

Az első kérdés, ami felmerült benne, hogy egy álomról, hogy lehet képet csinálni?

A szőke srác hátát mutatta, így annak arca nem látszott, ahogy a feketének sem. Pont eltakarta őket valami, ám Kyle kéjes feje tökéletesen kivehető volt. Száján vékony nyálréteg indult le, ahogy már megfordulva ült a szőkén és annak hátát karmolászhatta.

- Ilyen nincs... - nyögött fel, ahogy újra és újra megnézte a kis fotót. Kinagyítva, lekicsinyítve, forgatva, de mindig ugyan az... az álom valóság lett!

- E-ezt ho-ho-honan szerezted? - dadogta, ahogy remegve tartotta kezében a kis készüléket, mindaddig amíg Bebe vissza nem kobozta tőle.

- Fenyegetés! Megfenyegettek! - üvöltötte - Beléptem a Hot-dog-odra, gondoltam játszok rajta, mert mindig megengedett, te meg gyűjtöd a pontokat és ott volt. Villogott a kis levél és nem bírtam neki ellenállni. Gondoltam, csak kinyitom, nem olvasom el, csak tudod az a szar tovább villog és az én szememnek meg árt és aztán bejött egy kép... nem tudtam nem megnézni és ez volt alatta! Ez! Ráadásul még több! - műkörmei apró kis rugóként pattogtak a felületen, majd a vörös képébe nyomta és lent mutogatni kezdett. Íves kacskaringós betűtípust választottak ki. Ráadásul az üzenet egyértelmű:

 

„Éjszakai életmód a könyvtárban. Nem rossz Broflovski... de ha nem akarod, hogy kitudódjon, válaszolj erre az üzenetre!”

 

Kyle-ban az ütő is megállt és asztalához sietve kapcsolta be laptop-ját, majd kezdte kilökdösni barátnőjét.
- Bebe menj el! - mondta, ám a lány hajthatatlan volt.

- Mond, hogy Photo Shop az egész!

- Bebe NE MOST! - kiabált rá, majd be is zárta az ajtót és megnyitva fiókát írta a választ.

Mert ez így nem volt jó. Ez egy álom, mindig is az volt! Nem lehet, hogy igazi, nem lehet lehetetlen! Az a sok érzés, ami kavargott benne a hátfájások és a szörnyű kéjes vágy. NEM, NEM! Kizárt, hogy igaz legyen!

Pityegés jelezte, hogy már is válaszoltak. Lassan vitte a mutatott a kis üzenetre és keze remeget, ahogy kétszer kattintott.

 

„ Tízes terem és hozd magaddal a kis pedofil hajlamaidat is!

MOST!”

 

Nagyot nyelve állt fel, majd egyszerűen lecsapva a laptop-ot, rohanni kezdett. Szombat van. A suli üres, nem járhat arra senki. Miért pont azt, miért pont azt? Kémia terem. Mit akarhat... Mennyiért hallgatna és vajon mennyiért beszélne?

 

Nem törődött azzal, hogy kopogjon. Kivágta az ajtót, majd besétált. Vegyszerek savanyú bűze csapta meg az orrát és az a retteget tisztaság. Utálta annak is a szagát. Büdös, bárki bármit mondjon. A fertőtlenítő és az a fényes szikrázás.

- Üdv Khyal~

A vörös megborzongott ettől a hangtól, ugyanis nagyon is tudta ki az. Az iskola réme, aki rettegésben tartja a fél egyetemet. Állítólag több pénzt zsarolt ki, mint amennyibe kerül, az új szárny felépítése. Eric Cartman...

- Nem csalódtam benned~ látom érdekel a jövőd és a kis mocskos kis titkaidat meg, megakarod tartani - meglengette a fényképezőgépet, majd az asztalra tette és kivéve belőle a memóriakártyát csúsztatta a zsebébe.

- Mit akarsz? - sziszegte, ennek ellenére bátortalanul remegtek a lábai. Keze ökölbe szurult, de tudta nem mutathatja ki a félelmet. Olyan mint az állatok. Megérzi! - Mennyit akarsz?

- Semennyit pici Kyle~ Nekem csak te kellesz, szóval hajrá~ vetkőz le szépen és adj egy menetet és akkor talán, ha egész ügyes leszel, odaadom. - Felnyikkant, ahogy hátrálni kezdett ám, Eric megragadva húzta vissza és szorította le az asztalra. A kémcsövek megrezzentek és minden más egyéb is ami azon volt. Felszisszent, ahogy megérezte a fájdalmat. Keze görcsösen csavarodott a testéhez, míg a barna körmeit is bele vájta a csukolojába. - Azt mondtam vetkőzz~

A nadrág szakadt, ahogy letépte róla. A gomb elrepült és a vászon hasítva csúszott le a lábain. Az alsója is vele ment, majd fájdalmasan ordított fel, ahogy fenekébe mélyedtek a fogak. Szívta, majd egy kis darabot harapott ki. A vér ömlött a sebből.

- Milyen édes vagy így~ kis jel, hogy ez már az enyém - kuncogott, ahogy megpaskolta a kis felületet, majd megragadva egy kémcsövet hatolt bele a fiúba, aki ismét felszisszent és hangosan nyögött egyet. Fájdalmasan szorította össze a lábait, ahogy szinte marta belülről a jéghideg üveg - ohh~ milyen tág vagy már. Gonodolom, folyamatosan csinálhatad.

- Dögölj meg... - nyögte ki, de legbelül valami igazságféle bizsergett benne. Valami azt súgta a sok álom, amit ő annak hitt már nem az. Semmi, hanem a kegyetlen valóság és a megerőszakolás jele. Őt megerőszakolták és ha még mindig jó matekból, akkor összesen huszonöt alkalommal... és ő mind a huszonötöt élvezte...

Cartman viszont ügyet sem vetve rá folytatta. Még egy kémcsőt dugat fel a fiúba, majd kényszerítve őt, Kyle remegő kezét a férfiasságára simította.

- Élvezkedj csak~ masztiz nekem - újabb üveg, újabb nyögés, de nem bírta. Fájt neki. A vér a fenekéből is csöpögött nem csak a sebből. Minden egyes mozdulat akár valami fájdalmas kőkemény valami ami érdes falával hatol belé. Az álmában is érezte... a valóságban, de akkor jó volt. Többször is elélvezet és mint kiderült mindig el is ájult tőle.

- Jó-jó~ és most~ én is megyek - mondta és előkapva farkát nyomta oda Kyle bejáratához, aki ebben a pontban sírta el magát.

- Vedd ki őket! Elfognak törni! VEDD KI!

- Ugyan már~ csak még jobb lesz - sziszegte, ahogy végignyalt az arcán, majd vigyorogva nyomta meg kicsit az üvegeket.

Sírt. Keservesen könnyezet, ahogy érezte, neki most befellegzettek.

Inkább elviselné, hogy százszor dugja meg az a két fiú, mint ezt.

Bármit csak ezt nem.

Mentse meg valaki.

Akárki.

Segítség...

 

- Cartman! Engedd el! - az ajtó kivágódott, majd mikor a barna odakapta a fejét, annak orra frontálisan ütközött egy ököllel. Reccs. Csont törött és a vér is folyt.

Menthetetlen.

- Kibaszott! Ez fáj, te geci! - elengedte a vöröst, aki némán feküdt tovább az asztalon, míg támadója jeges tekintetébe nézet.

Stan Marsh az egyetem sztár focistája, most ökléről törölgette a vért, miközben hátvédje, és legjobb haverja, Kenny McCormik mögé sietve veregette meg a vállát.

- Kibaszott jó ütés - vigyorgott, ahogy most ő kerülte meg és elé állva vette ki a dagadék zsebéből a kis memokártyát, majd egy tisztes balossal rúgta fejen, melytől azonnal elvesztette az eszméletét. - Ennyi~ itt hagyjuk, azt jó lesz - biccentett, ám a fekete már nem volt mögött. Közvetlen Kyle mellet állt és dühösen fikszírozta a harapást a fenekén. Persze Kenny tudta miért dühös. Nem azért, mert Kyle feneke ezentúl nem lesz olyan szép sima, hanem a sajnálat és a magára vezetett düh.

Ha csak előbb érnek ide.

Ha előbb látogatják meg a fiú szobáját.

Ha az a hülye szőke liba előbb kinyögte volna mi a helyzet...

De elkéstek.

- Kyle... - Kenny megőrizve lélekjelenlétét, nyalábolta fel a fiút, aki kábán tekintett előre. Szemeiből még a könnyek folytak és mikor megmozdult fájdalmasan nyikkant fel, ahogy a kémcsövek is megmozdultak - ki fogom őket húzni... egyenként. Fájni fog, de kibírod!

Ellenvetés nincs. Az első már kint is van. Az ordítás hatalmas volt és Stan tétován ugyan, de befogta a száját. A második egyszerűebb, de még így is hatalmasat rándult a kezei közt a vörös és végül az utolsó már magától gurult el a padlón.

Tétován szinte csak foszlányokat látott, az egészből. Tépte a vágy és marcangolta a fájdalom. Mind a kettő égette és nem szűnt meg. Egyik sem. Biztatni akarta magát, hogy csak álom és ha felébred megszűnik, ahogy mindig. Az a sok-sok hamis porfelhő, mely álomba burkolózott.

- Álmodom...? - nézet fel Stan-re, aki akkora már elvette kezét a szájától. A fekete viszont hallgatott csendben beharapta alsó ajkát és olyan közel, olyan erővel vonta magához mintha többet nem engedné el. Kyle elmosolyodott, majd végül álomba szenderült.

- Ezt már nem tudjuk ráfogni. Ha felkel, a segge szét fog szakadni és az a sem, amitől egy hónapig állni kényszerül, majd az órákon. Ez a mi hibánk - Kenny összegezte a dolgokat, ahogy a dagadtra nézet, majd lekapva egy fehér köpenyt a fogasról, azt terítette rá a szuszugorra.

- Elhitte. Ki hitte volna, hogy ilyen sokáig hisz abban, hogy csak álom.

- Szar érzés igaz? - nézet rá szúrós pillantással.

Barátok voltak. Sok-sok éve, és mikor ide jöttek megfogadták, hogy nem nyúlják le a másik csaját és nem fekszenek le azzal, akivel éppen kufircolnak - ellenben néhány nap után már szabad a pálya - de egyikük sem gondolta volna, hogy a megállapodásukban lesz egy kiskapu. Ez a kiskapu pedig Kyle Broflovski volt. Stan, rögtön beleszeretett a vörös tincsekbe, melyektől mindig akár egy kisgyerek csak elmosolyodott. A szőke már más volt. Nem akarta szerelemnek nevezni. Egyszerűen birtokolni akarta. Kedvelte, de azt akarta, hogy csak az övé legyen senki másé.

Elmondták egymásnak egy kocsmai délután alatt és még azon a napon össze is verekedtek, majd végül a békesört felgurítva találtak valamit ki. Stan szerezte a kémiateremből, a saját készítésű kissé halucigén szerét. Míg Kenny lecsekolta Kyle napirendjét és pontjait.

A curry-ébe csempészték, majd mikor leállt vele, már nem volt gond. A kávéban is tökéletes volt és az utolsó alkalmakkal már nem is volt rá szükség. Mert nagy megdöbbenésükre, Kyle az első pillanattól kezdve élvezte a dolgot. Kenny a szerre fogta, míg Stan betudta beteges perverziónak, de mind a ketten tévedtek. Ugyanis a vörös bármennyire hitt abban, hogy álom a két fiú azt is tudta, hogy ugyan ilyen arányban nem hisz benne. Ha elaludt, azt csak is olyan helyen tette amit senki nem ismer, csak ő. A szobája, egy eldugott kávézó, üres termek és könyvtár. Kyle mindig ilyen helyekre járt és csak itt hajtotta le a fejét. Órákon megerőltetve magát nem tettel. Csak egyedül. Ő vigyázott... ők pedig végül elbuktak és a srácnak, most ezért van egy harapásnyom a seggén és ezért nem bír még csak fel sem állni minimum egy hétig.

A fekete a karjaiban vitte el a szobájáig, míg a szőke fedezte őket. Mikor lerakták Kenny végig simított a combján, míg Stan a felkarján.

- Többet nem csinálhatjuk - közölte, míg barátja biccentett.

- Nem lenne helyes.

- Pedig élveztem.

- Én is...

- Talán még egyszer...

- Csak egy kicsit...

- A fenekét békén hagynánk...

- Csak kielégítenénk és...

Elhallgatott, majd megrázta a fejét. Hülyeség. Megbaszták a srácot, nem is egyszer. Hol ő volt elől, hol meg a mási, vagy egyszerre ketten benne. Fagyival, eperrel, tejszínhabbal, segítő eszközökkel. De van egy határ, amit ők nem fognak túllépni.

Ez a határ most ott van...

- Én nem lépem át.

- Ahogy én sem.

 

- Kyle~ - Bebe berobbant a fiú szobájába, ahogy kezében egy édes sárgás szütyőt lengetett - meghoztam~

Levágáodott a székre és biztatóan nézet rá, aki viszont felemelve fejét az egyik könyvből morgott rá. Egy hete nem tudott lábra állni és az orvos azt mondta, a két hét a minimum amit fekvéssel tölt. A harapás még hagyján, de a feneke tropára ment. Állítólag az egyik kémcső eltört. Ő hitt neki és annyiban maradtak. Fekszik ő miért ne? Szereti, de az túlzás, hogy azt végig hason töltse, vagy az oldalán. Ez felér egy kínzással.

- Látom jó a kedved - ismét egy morgás, majd közel hajolva nyomot puszit a homlokára és már libbent is tovább. Sárgás kis blúza szinte pörgött körülötte. - Később még jövök Morgó~ Bye-bye~

Ahogy az ajtó becsukódót - bevágódott, ugyanis a lány messziről nem is ismeri a kilincs szó használatát - úgy mélyedt vissza a lapok közé. Fejét beletúrta és morogva túrta bele az orrát. Eme furcsa kis tevékenységet addig csinálta, amíg még egyszer nem kopogtattak. Illetve duplán, sztereoban. Aztán már nyílt is a fa és két fiú lépet be.

Stan a szokásos barna dzsekijében feszített, míg Kenny egy lezserebb kapucnisat választott. A szokásos és mégis kicsit más. Stan egy vörös rózsát tartott a kezében, míg a szőke egy fehéret forgatott ide oda, majd egyszerre nyújtották előre.

- Randiznál velem? - kérdezték egyszerre és Kyle csak pislogni tudott a döbbenettől, majd elmosolyodott és visszaengedve a fejét hunyta le a szemeit.

- Még alszom rá egyet~ az álom partnereim féltékenyek tudnak lenni - mosolygott, mire a két fiú egymásra nézet és míg Stan vérbelien elpirult a kijelentésre, addig Kenny száján perverz mosoly húzódott végig - persze, várnotok kell. Csak két hét után jönnek, de utána már - szeme vészesen csillant meg, ahogy nyelvével lassan nyalta végig kiszáradt és kissé cserepes ajkait. A két srác egyszerre nyelt és verte ki a víz - tárgyalhatok velük~.