A hó kis pelyhekben szállingózott a levegőben, így beterítve lassan a tájat.
Habár még csak November 1.-je volt, South Parkban már rég elkezdett esni a hó.
A három fiú elszántan tekintett egymásra, megvoltak a verseny szabályok, és ezeket eddig mindegyikük betartotta.
Saját készítésű jelmez.
Egy régi vászonzsák, mindenkinek ugyan akkora.
És a csuklójukon elhelyezkedő óra, amelyeken mindegyikük keze pihent, várva a jelre, hogy elindítsák a stoppert.
- Akkor, mindenkinek világos, igaz? – kérdezte a szőke, ahogy lomhán két barátjára tekintett.
Kyle egy köpenyt viselt, mellé pedig apró hegyes fogakat, a hatás kedvéért Drakula jelmezén még egy kis vörös festék is volt.
Bólintott, ahogy a szőkére nézett.
Kinek teste körbe volt csavarva fehér szalaggal, csupán lábain volt egy-egy fehér csizma, szőke tincsei kesze-kuszán lógtak ki egy két helyen, ahogy egyik szemét szintén takarta a fehér szalag.
Múmia persze, és nagyon is örült neki, hogy nem ő kapta a fekete ruháját…
Ki egy cuki kis ápoló nőit viselt, persze hogy mindenki tudja hogy Halloween-ról van szó, fehér ruháján egy két helyen vörös festék foltok voltak, ahogy rózsaszín csipkés harisnyáján is, és hátára egy hatalmas injekció volt aggatva.
- Ez össze esküvés, emlékszem, én húztam ki a fehér pálcát, az pedig a Múmia volt! – lázongott a fekete.
- Az a nővér ruha, hányszor mondjam még el. – forgatta meg sóhajtva szemeit Kenny. – Törődj bele, hogy ebben maradsz! Na, akkor kezdhetjük?
- De itt van! Papíron feketén fehéren! – húzott elő ki tudja honnan egy lapot, mire nagy betűkkel volt leírva.
„Fekete – Drakula”
„Fehér – Múmia”
„Rózsaszín – Nővér”
- Felőlem mehet. – mondta nyugodtan Kyle, ahogy saját zsákját vállára vetette.
- Hey! Figyeltek ti rám?!
- Oké, akkor stopper indul! Mindenkinek van Három órája!
- Hey! – pufogott a fekete, ennek ellenére kezét ő is karórájára tette, majd a három eszköz egyszerre csipogott egyet.
- Start! – mondta Kenny, ahogy már futni is kezdett, ahogy Kyle is, az ellentétes irányba.
Csupán Stan maradt ott, arca meg-meg rándult ahogy a két fiú után nézett.
Persze, nagy volt a tét.
100 dolcsi meg… ugye, a szőke és a vörös között volt valami privát fogadás is, amit Stan inkább nem akart tudni.
És hogy ki nyert? Aki a legtöbb Kg cukrot gyűjti össze.
Egyszerű feladatnak tűnik, főleg úgy hogy mindenkinek egy zsákja van…
Hogy mi a bökkenő?
Minden évben szerveztek egy ilyen versenyt, ahol ki sorsolták a ruhákat, majd cukrot gyűjtöttek tonna számra.
A South Parki öregeknek elegük lett, kiket ilyenkor mindig több zsák cukorral lehúztak a fiatalok.
Így hát, még október elején bejelentették, minden öreg csak EGYSZER add az első gyereknek cukrot, aki becsenget hozzá.
Így hát a verseny is izgalmasabb lett.
Ki járt be több házat, három óra alatt.
Mégis, Stan érdeklődését nem keltette fel ez az egész dolog.
Szoknyájában segge is majd befagyott, hiszen épp hogy eltakarta cuki kis rózsaszín csipkés francia bugyiját, mit nem egy fiú bámult meg, mikor az utcán tipegett magas sarkúiban.
Hiába tudták hogy fiú, így is többen ráfütyültek, sőt, még oda is szólongattak.
Amitől egyre dühösebb és dühösebb lett.
Minden háznál, ahol jártak, egy kis piros tábla jelezte, hogy már inkább, a saját érdekében ne kopogtasson a cukrot vágyó gyerek.
Mivel Stan nem akart több udvarlóval összefutni, egy mellékutcára tért le.
Persze ott is minden ajtón már ott pihent a piros tábla.
Kivéve egy helyen.
Ahova inkább nem mentek be.
Mivel onnan a házigazda mindig kipaterolt szó nélkül mindenkit, persze cukor nélkül.
Kivéve egy embert.
És ez ő volt, Stan Marsh.
Lassú léptekkel ment oda a számára már jól ismert ház ajtajához, majd kopogtatott be.
Négyszer.
Szokása volt, és innen mindenki tudta, hogy ő az.
Lomha mozdulattal nyílt ki az ajtó, mégis, a házigazda már előre mosolygott.
Végig nézett a jövevényen, mire az elpirulva kapta el tekintetét.
- Öhm, Szia. – nézett Stan a házigazdára, ki már karba tett kézzel, dőlt az ajtófélfának, és így legeltette szemét a másikon. – Kérek cukrot! – jelentette ki a fekete, ahogy zsákját előre nyújtotta, mire a házigazda megcsóválva fejét sóhajtott.
- Valamit valamiért, Stanley. Nem igaz? – vigyorgott az említettre, mire annak feje még vörösebb lett.
- Na már Craig! Már csak…! – órájára pillantott. – 2 óra 45 percem van!
- Az pont elég. – bólintott Craig, majd nemes egyszerűséggel húzta be a másikat.
Ideje sem volt tiltakozni, csupán az ajtó zár kattanását hallhatta, utána viszont rögtön húzni kezdte Craig, egyenesen a nappaliba.
Az ablakokat fekete függöny fedte, a szobában pár helyen gyertyák lángja ontott fényt, így félhomályba borítva a helyiséget. A dohányzó asztalon mindenféle édesség volt, több mázsa is lehetett, hiszen nem fért egy az asztalon, így kis kupacokban hevert még bőven amellett.
- Azt a kurva… - nyögte ki Stan, ahogy a rengeteg édességet nézte. Craig csupán elégedetten elmosolyodott, ahogy átkarolva a másik derekát, kezdte húzni, egyenesen a kanapé felé. – H-Hey! Mit csinálsz? – próbált kimászni a másik kezének szorításából, ám a következő pillanatban már nyikkanva landolt a kanapén.
Felpillantani sem volt ideje, Craig már fölötte támaszkodott, arcán komor kifejezés ült, ahogy a fiút vizslatta, mégis, szemei furán csillantak meg.
- Válasz Stanley…~ Mit dugjak fel neked elsőnek?~ - mosolygott a feketére, ahogy leülve mellé, simított végig arcán, mire Stan össze rezzenve nézett vissza rá.
- Mi??? – akadt ki, ahogy kapásból arrébb mászott volna, ám Craig megmarkolva combját tartotta, mire csupán felnyögött.
- Válasz, vagy én fogok… - simított végig ismét Stan arcán, ki vörös fejjel nézett vissza rá.
- Cukrot kell… gyűjtenem… - motyogta, ahogy elkapta tekintetét.
- Ohh… tudod mit? Ha hagyod, hogy játsszak veled egy kicsit, mind megkapod… - nyalta meg Craig a másik arcát, mire az lehunyva szemeit, sóhajtott fel.
- Deh… megint ragadni fogok és… - motyogta erőtlenül, ahogy próbált elhúzódni, persze mindhiába.
- Leszarom. – jelentette ki nemes egyszerűséggel Craig, majd kezét a másik szoknyája alá simítva, kezdte dörzsölni annak tagját.
- Ah~ Craigh tényleg most… nemh… érekh rá… - nyögte, ahogy az előttük lévő asztalra tekintett, és a rengeteg édességre. – Bár ha mindet nekem adod… - motyogta, mire Craig arcára egy ördögi vigyor kúszott.
- Helyes. – bólintott szinte csak magának, majd letérdelve a másik elé, tolta fel annak szoknyáját, így tökéletes rálátást adva annak csipkés alsóneműjére, és már meredező tagjára.
- Oh, ilyen hamar izgalomba jöttél, Stanley?~ - mosolygott elégedetten, majd lehajolva nyalt végig a másik tagján, az alsóneműn keresztül.
- Ah~ Nem tehetek róla… - motyogta zavartan, ahogy kezét szája előtt pihentette.
- Hm, igazán?...~ - nyalt rajta végig újra, mire egy nyögés lett jutalma. – Pedig utoljára tegnap este… hm… te kis telhetetlen… - csóválta meg fejét, majd fogával kezdte lehúzni a másik bugyiját, ki felemelve csípőjét, segített a másiknak.
Mosolyogva dobta félre a rózsaszín csipkés anyagot, majd egy gyors mozdulattal feszítette szét Stan combjait. Megnyalva ajkait, hajolt közel a fiúhoz, majd nyalt rajta végig, bejáratától kezdve, egészen tagjának tetejéig.
Hangos sóhaj hagyta el Stan ajkait, ahogy kábán nézett le a másikra.
Egyre szaporábban kapkodta a levegőt, és arca is egyre kipirultabb lett.
- Sikerült választanod, Stanley?~ - mosolygott Craig, ahogy ujjaival a másik combját cirógatta.
- Mégis… mit?... – nyögte Stan, mire Craig megcsóválva fejét, sóhajtott.
- Akkor kénytelen vagyok én választani… - fordult az édesség halom felé.
- Hey! Várj…! Én azt sem tudom hogy mit!... – hivatkozott, ám mikor Craig kezével megszorította tagját, felnyögve hallgatott el.
Craig mosolyogva vett kezébe egy epres szirup tubust, majd kinyitva azt, húzta kicsit lejjebb a feketét a kanapéról, és kezdte tagjára csöpögtetni az édes nedűt.
- Ah~ Ezt mégish miérth…! – mart a kanapé huzatjába Stan, de persze válasz nem érkezett, Craig közömbös kifejezéssel arcán nyomta tovább a fiúra a cukros anyagot, mely szép lassan tagjáról bejáratára csordogált. Mikor a fiú alfelét már teljesen a piros nedűt fedte be, egy elégedett mosollyal arcán dobta félre a tubust, majd kezébe véve egy vastagabb selyem nyalókát, szedte le róla egy laza mozdulattal a csomagolást, és nyomta egyenesen Stan szájába.
- Craigh!~ - nyögött fel a fekete.
- Szopd. – jelentette az ki, mire Stan készségesen kezdte cuppogva szopogatni a nyalókát.
Egy elégedett mosoly volt jutalma, ahogy Craig lehajolva pedig az ő tagját kezdte szopogatni.
Stan nyögései lassan betöltötték a szobát, ahogy kínjában egyre jobban tépkedte a fotel huzatját.
- Craigh Kérlekh~ - nyögte, persze ezzel csak maga alatt vágta a fát, hiszen a fekete imádta.
Élvezte.
Mikor láthatta őt így szenvedni.
Craig előkapva egy piros kis masnit, kötötte rá szorosan a fekete tagjára, mire az csalódottan sóhajtott fel.
A következő pillanatban viszont kissé fájdalmasan nyögött fel, mikor a szájából kikerült a nyalóka, és egyenesen fenekében kötött ki.
- Craigh! – nyöszögte Stan, combjait össze akarta zárni, amire persze képtelen volt, hiszen Craig lábai közt térdelt, és mosolyogva mozgatta a nyalókát a fiúban.
- Milyen kedves voltam, hogy előtte ilyen gondosan bekentelek azzal a sziruppal… - sóhajtotta a fekete, ahogy megtámaszkodva a másik combján, kezdte szabad kezével a fiú tagját cirógatni.
- Ah kérlekh~ - nyögte Stan, ahogy csípőjét lágyan ringatni kezdte, min Craig csupán elégedetten elvigyorodott.
- Még csak most kezdtem el, és máris véget vetnél ennek a jó mókának? – mosolygott fel Craig, egyenesen a ködös kék íriszekben.
Persze Stan csak nyögni volt képes, ahogy a fiú egyre mélyebbre nyomta benne a nyalókát.
Stan egyre hangosabban nyögött, és mivel már Craig is nagyon kívánta a másikat, figyelem elterelés képpen a fekete harisnyakötőjével szórakozott, persze nem ért vele sokat.
Ő nadrágja is már egyre szűkebb volt, és mikor Stan tincsei közé mart, teste megremegett.
- Kérlekh Craig~ Én tégedh akarlak mááárh!~ - nyögte kicsit ingerülten, egyben sóvárogva Stan, és persze Craigben ekkor szakadt el valami.
Nem bírta tovább.
Kihúzva belőle a nyalókát, dobta azt félre, majd egy rántással húzta le magáról a nadrágot, majd elhelyezkedve a másik lábai közt, hatolt belé, mire Stan elégedetten nyögött fel.
- Ah végreh~ - kezeivel átkarolva a másik nyakát, szorította magához, így esélyt sem adva annak, hogy elhúzódjon.
Craig lassan kezdett mozogni a fiúban, ahogy alsóajkába harapva sóhajtott fel a kellemes érzéstől.
- Gyorsabban~ - nyögte Stan, persze rögtön eleget tett a kérésnek, és még gyorsabban kezdett mozogni, mire Stan egyre hangosabban nyögött.
Testük összesimult, a csókok hangos cuppanás közepette csattantak, körülöttük még a levegő is lángolt.
Craig egyre mélyebbre hatolt a fiúban, ki körmeivel lomhán szántott végig a másik hátán, mire vére vékony csíkokban kezdett csordogálni.
De most ez sem érdekelte.
Csak arra koncentrált hogy a fiúban van.
Kinek izmai egyre jobban összeszorultak tagja körül.
- Szeddh már leh azt a szarth~ - nyögte nehezen Stan, mire Craig egy gyors mozdulattal kapta le a másikról a szalagot.
Egy hangos nyögéssel hálálta meg a másiknak, ahogy lábait felhúzta, így elérve hogy Craig még mélyebbre hatoljon benne.
Mire a fiú is rásegített azzal, hogy kezeivel megfogva a másik combjait tolta azokat még feljebb.
Így minden egyes lökésénél eltalálta a másik érzékeny pontját, ami meghozta hatását.
Stan görcsösen ölelte magához a másikat, majd egy nyögéssel élvezett el, így bemocskolva magukat.
Pár lökés múlva a másik is felsóhajtott, ahogy egyenesen a fiúba élvezett.
Hangosan kapkodták mindketten a levegőt, Craig lassan kihúzódott a fiúból, ki abban a pillanatban eszméletét is vesztette.
Elnyúlva a kanapén, szuszogott halkan…

Mikor magához tért, teljesen tiszta volt, combjai sem ragadtak az epres sziruptól, ruháját pedig mintha most vette volna, és a kissé feszítő érzéstől ágyékán tudta, még alsóneműje is helyén van.
Felülve nézett a mellette ülőre.
Craig karba tett kézzel nézte a tévét, lábai a dohányzó asztalon pihentek, ahogy szájának mozgásából lehetett arra következtetni, valamilyen cukorkát szopogathat.
- Csak hogy felkeltél. – morogta, rá sem nézve a másikra. – 10 perced van hogy vissza érj a kiinduló helyre…
- Mi? Mégis… mennyi ideig aludtam?! Úristen és… és én még semmit nem gyűjtöttem! – pánikolt, ám Craig megragadva kezét húzta ölébe, majd bökött a tévé melletti teli zsákra.
- Elfelejtetted, mit ígértem neked? – nézett le rá, ahogy pár kósza tincset kisimított arcából.
Stan felcsillanó szemekkel pattant fel, majd felkapva a zsákot, lépett a másik elé, és adott neki egy gyors, szenvedélyes csókot.
- Köszönöm~ - mosolygott rá, majd már ki is viharzott a házból.

Pont egyszerre értek oda, mindegyikük lihegett, mivel Kenny háza előtt volt a találkozó, a szőke egyből a garázshoz lépett. Majd felcsapva annak ajtaját, dobta saját zsákját.
69.69 Kg.
Vigyorogva röhögészett saját zsákjának súlyán.
- Hogy lehetek ilyen pontos~ - mosolygott, ahogy levette zsákját.
Következő Stan volt.
Persze előtte morogva rúgta félre magas sarkúit, majd odalépve dobta le a zsákot.
100.64 Kg
- Asszem nyertem~ - vigyorgott, ahogy a vörösre pillantott, kinek zsákján már ránézésre látszott, hogy kisebb a másik kettőnél.
Kyle alsóajkába harapva, tette a mérlegre zsákját.
És várt…
A mutató egyre feljebb ment, majd megállt.
67.85 Kg
- Ne! – kiáltott fel, majd már rohanni is akart, de Kenny elkapva dobta vállára.
- Istenem~ Olyan boldog vagyok… - törölgette könnyes szemei a szőke, ahogy már a ház felé kezdte cipelni a vöröst.
- Ne Kenny! Nem akarom felvenni azt a csaj ruhát! Nem ér! Nekem kellett volna többet gyűjtenem! – ütlegelte a vörös nagy hévvel Kenny hátát, persze mindhiába, az kinyitva az ajtót, csapta is be maguk mögött.
Stan nagyokat pislogott az ajtóra, de mikor Kyle hangos nyögése visszhangzott a garázsban, kis megremegve, sietett el a helyszínről, átkozva magát, hogy eddig hogy nem esett le neki, mibe fogadtak…